Nagyvilág

Obama megint duplázni fog

Barack Obama (barack obama, )
Barack Obama (barack obama, )

Barack Obama újraválasztott amerikai elnök kétszer fogja letenni a második kormányzási ciklusának kezdetét jelző hivatali esküt.

Az elnök első hivatali ciklusa ugyanis az amerikai alkotmány értelmében január 20-án délben jár le. Ez jövőre éppen vasárnapra esik, ám ezen a napon a hagyományok szerint sem felesküdni, sem az azt követő ünnepi parádét megrendezni nem szokás. Obama ezért kétszer teszi le a hivatali esküjét: először szűk körben vasárnap, majd az ünneplésére összegyűlt százezrek előtt a Capitoliumnál hétfőn.

Ilyen naptári egybeesés ritkán fordul elő: utoljára Ronald Reagan újraválasztása után, 1985-ben történt dupla eskütétel. Az elsőt a Fehér Ház Nagy Előcsarnokában tette le az elnök, kisszámú meghívott vendég, de egyben a tévénézők millióinak nyilvánossága előtt is. A népünnepéllyel azonban még egy napig várni kellett.

A sors furcsa fintora, hogy Obama az első hivatali esküjét is kétszer tette le. John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke ugyanis az első szertartás során összekeverte a fogadalom szövegének szórendjét és az újdonsült elnök attól tartott, hogy ez emiatt nem felelt meg a törvény betűjének.

A biztonság kedvéért másnap reggel a Fehér Ház Térképszobájába hívatta Roberts bírót, és újságírók jelenlétében újra felesküdött.

A ceremónia várhatóan 2013. január 21-én is hatalmas tömegeket vonz az amerikai fővárosba. A szertartáson a tervek szerint jelen lesz az Egyesült államok mind a négy életben lévő exelnöke, Jimmy Carter, George H. W. Bush, Bill Clinton és George W. Bush is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik