Nagyvilág
A Harkiv város Szabadság terén álló műemléket megerősített kerítéssel is körülvették.
Elfogadta Angela Merkel német kancellár javaslatát és Németországba utazik a kiszabadult egykori ukrán kormányfő.
Legalább huszonhatan, köztük 18 gyerek vesztette életét aktivisták szerint a szíriai hadsereg légicsapásaiban.
Nem kap új Playstationt, sem pedig puha fotelt, amit a tömeggyilkos "halálra kínzásként" értékel.
Oroszország nem ismeri el és fenyegeti is az új ukrán vezetést. Az Egyesült Államok felszólította az oroszokat, hogy eszükbe ne jusson beavatkozni.
Ukrajnában a parlament új jegybanki elnököt nevezett ki, miután a központi bank eddigi elnöke, Ihor Szorkin lemondott Viktor Janukovics államfő menesztése után.
Megbénult a forgalom a venezuelai főváros egy részén és több vidéki településen is, miután a tüntetők barikádokat emeltek a fontosabb útvonalakon.
India nem kalózellenes törvény alapján jár el a két indiai halász megölésével vádolt olasz tengerészgyalogosok ügyében, így hazájukban ülhetik le kirótt büntetést.
Elképesztő fotókat publikált a NASA: január 30-án Észak-Korea 24 millió fős lakossága áram nélkül maradt, és az ekkor készült űrfelvételeken úgy tűnik, mintha csupán egy nagy fekete folt lenne az állam helyén – számolt be a Daily Mail.
2014. 02. 24. 18:17
Az orosz külügyminisztérium felszólított az ukrán politikusokat, hogy fékezze meg a hatalomra ácsingózó szélsőségeseket.
Lemondott az orosz többségű dél-ukrajnai Krím-félszigeten levő Szevasztopol polgármestere, ahol a kijevi tüntetők ellen tüntettek vasárnap.
A választásokig a „kárpátaljai Che Guevara" lesz megbízott polgármester.
Az egyházfő hétfőn átalakította a Vatikánváros eddigi gazdasági-pénzügyi működését.
Nem jó hír, hogy hatályon kívül helyezték a regionális nyelvek használatáról szóló törvényt.
Kedden már kezdődik az előre hozott elnökválasztások kampánya Ukrajnában.
Egy nyugdíjas otthon előtti téren állt az emlékmű Csapon.
Hét vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy moszkvai kerületi bíróság hétfőn a 2012-es, Bolotnaja téri tüntetés ügyében, egy nyolcadik vádlottra felfüggesztett büntetést szabtak ki.
2014. 02. 24. 12:25
Mindezt Hádzim el-Beblávi miniszterelnök jelentette be hétfőn. Nem adott egyértelmű magyarázatot a döntésre.
Már nincs Bangkokban Jinglak Sivanatra, akinek a távozását követelve tüntetők hetek óta blokád alatt tartják Thaiföld fővárosának utcáit.
2014. 02. 24. 11:16
Csaknem nyolcezer milliárd forintos segélyre lehet szükségük. Londoni elemzők úgy vélik, hogy elkerülhető az államcsőd.
Elszabadult leopárd tartja rettegésben egy észak-indiai nagyváros lakóit, a tülekedésben már többen megsérültek.
A gyermekbénuláshoz hasonló kór terjed az Egyesült Államokban, de az orvosok szerint nem kell járványtól tartani.
Az elpusztított állatok között egy felnőtt nőstény - egy anyaállat -, öt fiatal hím és egy újszülött elefántborjú van.
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 16:35 Görögországot vette célba a magyar agrármulti
- 16:20 Szijjártó szerint az „ukrán zsarolás” miatt építünk új olaj- és dízelvezetéket Szerbiával
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 15:15 A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet
- 15:15 Két hónapra bezárják az Arzenált a hatóságok
- 15:14 Állami cégeknek kell munkát adniuk a gyermekvédelmis fiataloknak, de a javítóintézetből kikerülők kimaradnak
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását
- 15:07 A tárgyalások ellenére továbbra is esélyes az amerikai háború Iránnal
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
