Elmenekült a thai kormányfő

Már nincs Bangkokban Jinglak Sivanatra, akinek a távozását követelve tüntetők hetek óta blokád alatt tartják Thaiföld fővárosának utcáit.

Korábban a témában:

Jinglak Sinavatra a fővárostól 150 kilométerre tartózkodik – közölte a kormányfő hivatala hétfőn, de a helység nevét nem árulta el, sem azt, hogy mióta van ott a miniszterelnök.

A kormányfőt múlt kedden látták utoljára Bangkokban a nyilvánosság előtt. Csütörtökön meg kell jelennie a fővárosban egy korrupciós ügyben tartott meghallgatáson.

Szurapong Tovicsakcsaikul külügyminiszter bejelentette, hogy a miniszterelnök kedden kormányülést tart, valószínűleg a fővároson kívül.

A hadsereg nem avatkozik be

Prajuth Csan-ocsa, a hadsereg főparancsnoka a televízióban nyilatkozva leszögezte: a hadsereg nem avatkozik be a konfliktusba. Hozzátette: a mostani tüntetéseken sokkal több csoport érintett a tiltakozásban, mint a korábbi – 2010-es – lázadás idején, és nehéz megállapítani, ki kinek az oldalán áll.

A hadsereg, amely a 2010-es felkelést leverte, számos államcsínyt hajtott végre 1932 óta, amióta Thaiföld alkotmányos monarchia lett. 2006-ban megdöntötte Jinglak bátyjának, Thakszin Sinavatra akkori kormányfőnek az uralmát, de ezúttal távolmarad az eseményektől.

A Szuthep Thaugszuban vezette Demokrata Párt hívei közel négy hónapja követelik az általuk korruptnak tartott kormány távozását, azt állítva, hogy a demokratikusan megválasztott vezetés valójában Jinglak bátyja, a börtön elől külföldre menekült korábbi kormányfő, Thakszin Sinavatra irányítása alatt áll. November óta legalább húszan haltak meg és százak sebesültek meg a tüntetésekben.

Legutóbb arról írtunk, hogy a kormányellenes tüntetések központjának számító téren vasárnap pokolgép robbant, és egy hatéves kislány is meghalt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.