Nagyvilág
Nincs EU a gazdagok támogatása nélkül – mondta a kormányfő Pozsonyban, ahol a Kohézió barátai nevű csoport miniszterelnökei közös nyilatkozatban álltak ki a támogatások szinten tartása mellett.
2012. 10. 05. 16:11
Az amerikai turista indítéka egyelőre nem ismert.
Kampányt zárt a venezuelai elnök és kihívója.
Szabadon engedték azt a két egyiptomi kisfiút, akiket a Korán állítólagos megbecstelenítése miatt vettek őrizetbe a héten.
A Safarov-ügyről tart vitát Strassbourgban az Európa Tanács.
Egy most felfedezett törésvonal miatt volt olyan pusztító a tavaly márciusi szökőár Japánban.
A híres indiai épület arab változata nagyobb lesz, és lakásoknak, üzlethelységeknek is otthont ad majd.
Egy kis iskolát és két mellette álló gazdasági épületet temetett be egy földomlás Kínában. 18 kisgyerek halt meg.
Az indiai fővárosban különösen csúcsidőben vannak tele a buszok, és a férfiak nem viselkednek éppen úriember módjára.
Egy New York-i bíró arra kötelezte az al-Kaida terrorszervezetet, az afganisztáni tálib mozgalmat és Teheránt, hogy hatmilliárd dolláros kártérítést fizessenek a 2011. szeptember 11-ei amerikai terrortámadásokban meghalt áldozatok hozzátartozóinak.
- 05:35 „Annyira elveszettek voltunk lelkileg és annyira ki akartunk jönni ebből, de önbizalom nélkül nem lehet” – az új edző lendületet adott a győri kéziseknek
- 05:05 Virágba borult Kecskeméten a világ egyetlen élő rózsafüzére
- 03:35 Klopp az egyik legfájóbb liverpooli emlékéről: „Feküdtem a kanapén, majd a következő pillanatban úgy éreztem magam, mint aki sztrókot kapott”
- 22:35 A hosszabbításban kiharcolt döntetlennel búcsúzott az NB I-től a Mezőkövesd
- 20:55 Kubatov tökéletes választása úgy hagyta faképnél a Fradit, hogy az csak úgy nyekkent
- 20:17 Kucsera Gábor a drogügyéről: Csináltam egy hibát, vállaltam érte a felelősséget
- 20:05 Elek Gábor kézicsapata feljutott az NB I-be
- 20:02 „Minden eszközt bevetnek” – hajtóvadászat a börtönőrök lemészárlásával kiszabadított francia bűnöző, A légy után
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 19:10 Verstappen panaszkodott, Leclerc behúzta a szabadedzéseket
- 19:06 EP-listavezetői vita: Dobrev szerint nincs idő 2026-ig, Toroczkai bárkivel fogadna, hogy június végén is fideszes kormány lesz
- 18:55 Már tollasodnak a bibicfiókák az alföldi pusztákon
- 18:28 Elég jól sikerült a casting a Marlon Brando-életrajzi filmnél, amiben Billy Zane játssza a színészlegendát
- 18:05 Napirend után: Visszaállhat Magyar Péter a Fideszhez?
- 18:04 A Juventus kivágta az újságírót megfenyegető Allegrit
- 16:11 Szijjártó bejelentése után Bosznia-Hercegovina felfüggesztette a Magyarországgal két hónapja kötött egyezményét
- 19:06 EP-listavezetői vita: Dobrev szerint nincs idő 2026-ig, Toroczkai bárkivel fogadna, hogy június végén is fideszes kormány lesz
- 17:13 Szlovák belügyminiszter: A testőrök mentették meg Robert Fico életét
- 18:05 Napirend után: Visszaállhat Magyar Péter a Fideszhez?
- 13:51 Újabb műtéten esett át Robert Fico
- 16:11 Eutanáziát hajtanak végre egy 29 éves holland nőn az elviselhetetlen mentális fájdalmai miatt
- 14:10 Szijjártó távozását és átvilágítását követelik az orosz hekkertámadások miatt
- 20:02 „Minden eszközt bevetnek” – hajtóvadászat a börtönőrök lemészárlásával kiszabadított francia bűnöző, A légy után
- 11:24 Szijjártó megvétózta az ukrán béketervet
- 20:05 Elek Gábor kézicsapata feljutott az NB I-be