A bolíviai hatóságok elfogatóparancsot adtak ki a magyar és román állampolgárságú Tóásó Elődöt is érintő, úgynevezett terrorista ügy volt ügyésze ellen, aki a napokban Brazíliába utazott és ott menedékjogot kért.
Kárpátaljáról a napokban egy szerződéses katonákból felállított zászlóaljat indítanak útnak Ukrajna keleti határához – közölte csütörtökön Ungváron Ivan Vasziljun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka.
Mintegy negyven fegyveres hatolt be csütörtökre virradóra egy bank épületébe az ukrajnai főváros központjában - írta az UNIAN ukrán hírügynökség a belügyi szervek tájékoztatására hivatkozva.
Tovább nőtt az ukrajnai zavargások halálos áldozatainak száma, miután két tüntető belehalt sebesüléseibe - közölte csütörtök reggel a lembergi (Lviv) városi tanács.
A matekot a vízbe fúlt gyerekek, az öröklődést pedig az agyatlan nők és férfiak példáján okítják az Ukrajnában is használatos orosz iskolai tankönyvek.
Egyelőre sikerült blokkolnia Magyarországnak azt a kezdeményezést az uniós tagállamok képviselőiből álló testületben, amely potenciálisan azzal a veszéllyel fenyeget, hogy uniós tiltólistára kerül a fehér akác.
Megerősítette az orosz duma egyik fontos képviselője, hogy bizonyos katonai egységek harcállásokat foglaltak el, hogy a térség Oroszországhoz csatolásáról kiírt népszavazás idején védelmet biztosítsanak egy esetleges ukrán "fegyveres agresszióval" szemben.