Nagyvilág

A japán kormányfő sem fog a Tienanmen téren ünnepelni

Nem utazik Kínába szeptember elején Abe Sindzó japán kormányfő, hogy ott részt vegyen a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen - közölte hétfőn a japán kormányszóvivő.

Szuga Josihide egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Abe döntése mögött elsősorban a feszített parlamenti munka áll. A kormányzó koalíció jelenleg a szigetország védelmi politikájának átalakítását célzó, vitatott biztonsági törvény keresztülvitelén fáradozik.

A szóvivő ugyanakkor megjegyezte, hogy továbbra is szeretnék megragadni azokat az alkalmakat, amelyek lehetőséget kínálnak a két ország vezetői számára a jobb kétoldalú kapcsolatok előmozdítását célzó őszinte párbeszédre. Hozzátette, Pekinget már értesítették arról, hogy Abe nem tud ellátogatni az évfordulós megemlékezésre. A japán megszállás és a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából szeptember 3-án tartandó kínai ünnepségeknek részét képezi egy katonai parádé Peking központjában, a Tienanmen téren, amelyhez hasonlóra még nem volt példa a “győzelem napján”.

Nincs garancia

Abe korábban azt mondta: csak akkor vesz részt a ceremónián, ha Kína biztosítja arról, hogy az esemény békülékeny lesz, nem pedig Japán-ellenes üzenetet közvetít.

Japán sajtóértesülések szerint a kormányfő épp azért tett le a pekingi látogatásról, mert nem kapott garanciákat az általa szabott előfeltétel teljesülésére, illetve mert látogatása azt a benyomást keltheti a világban, hogy Japán elfogadta a kínai katonai jelenlét kiterjesztését a regionális vizeken, köztük a Kelet-kínai-tengeren, ahol a két országnak területi vitái vannak.
Politikai megfigyelők szerint Abe döntésével azokhoz a nyugati vezetőkhöz, köztük Barack Obama amerikai elnökhöz igazodott, akik nagy valószínűséggel ugyancsak kimaradnak a kínai évfordulós ünnepségekből. A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető sem megy el Pekingbe, a meghívottak listáján szintén szereplő Vlagyimir Putyin orosz és Pak Gun Hje dél-koreai elnök mások mellett ugyanakkor már jelezte, hogy szándékában áll részt venni az eseményen.

Abe a kínai fél javaslata szerint csak szeptember 3-án délután, a katonai parádé után érkezett volna Pekingbe, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt volna, azután pedig egy esti fogadáson vett volna részt. Japán felvetette egy szeptember 2-i vagy 4-i látogatás lehetőségét is, de a feleknek végül nem sikerült egyezségre jutniuk.
Tokió terve így az, hogy a két ország vezetői még idén, valamelyik nemzetközi konferencia alkalmával leülnek tárgyalni egymással. Kína nemrég nehezményezte, hogy Abe Sindzó nem kért bocsánatot a szigetország agresszív, háborús múltja miatt a japán fegyverletétel évfordulójához kapcsolódó nyilatkozatában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik