Nagyvilág
A világ legmagasabb minimálbéréről tartanak referendumot Svájcban.
A fiú besétált pénteken egy pakisztáni rendőrkapitányságra, és agyonlőtte egy istenkáromlással vádolt szekta ott fogvatartott, 65 éves tagját.
Vízágyúkat és könnygázt vetettek be több ezer tiltakozó ellen Somában, a legalább 284 halálos áldozatot követelő keddi bányaszerencsétlenség helyszínén.
Egyre kínosabb részletek derülnek ki Recep Tayyip Erdogan szerdai látogatásáról a Soma város közelében történt bányaszerencsétlenség helyszínén.
Ellenőrzőpontokat állítottak fel a kárpátaljai hágók közelében, ahol ukrán közlekedésrendészek és polgárőrök minden, az ország belsejéből érkező járművet átvizsgálnak.
Évente több mint 4,5 millió embert harap meg kutya az Egyesült Államokban, az áldozatok fele gyerek.
Egy oroszországi „médiakillerekből” álló különítmény megjelenésére lehet számítani a megye magyarok lakta vidékein, akik a helyi autonómia-törekvéseket firtatják.
Goodluck Jonathan nigériai államfő a korábbi tervekkel ellentétben mégsem látogat el pénteken az ország északi részében fekvő Chibok városba,biztonsági aggályok miatt.
Az oroszbarát erők embereket rabolnak el, kínoznak meg és gyilkolnak – derül ki az ENSZ jelentéséből. Az oroszok szerint kettős mércét alkalmaz a dokumentum.
Rendre elutasították szociális támogatási kérelmét a kínai férfinek. Végső elkeseredésében követhette el a merényletet.
Már nem remélik újabb túlélők megtalálását Bangladesben, ahol csütörtökön a főváros, Dakka közelében, viharos időben, több mint kétszáz utassal a fedélzetén elsüllyedt egy komp - közölték pénteken helyi tisztviselők.
A ritka természeti jelenséget a kaliforniai San Marcosban kapták lencsevégre, egy erdőtűzből alakult ki.
Megkezdték pénteken az indiai parlamenti választásokon leadott szavazatok összeszámlálását.
Vatikáni megbeszéléseken vett részt az esztergom-budapesti érsek, a családról szóló októberi püspöki szinódus főrelátora lett.
Nem tudják, hogy pontosan mi történt, és hogy vannak-e áldozatai a balesetnek, ahogy azt sem, hogy hol csapódott földbe.
Az államban kilenc erdőtűz pusztít, mintegy 36 négyzetkilométeren, ezért hirdetett ki szükségállapotot csütörtökön Gerry Brown kaliforniai polgármester.
A Fehér Ház megfeddte a norvég diplomáciát 2009-ben, amikor értesült arról, hogy Barack Obama amerikai elnöknek ítélték oda a Nobel-békedíjat.
Bosznia-Hercegovinában 1894 óta jegyzik fel az időjárás adatait, és még nem volt példa ekkora mennyiségű csapadékra.
Kivételes képességű válságmenedzsernek tartották a flamand kereszténydemokrata politikust, aki hét éven keresztül állt Belgium élén.
Kétszáznyolcvankettőre emelkedett a két nappal ezelőtti, nyugat-törökországi bányakatasztrófa halálos áldozatainak száma, és mintegy 142 bányász sorsáról továbbra sem lehet tudni.
Imádják az oroszok, ahogy az elnökük kezeli az ukrajnai válsághelyzetet.
Míg a többi uniós tagállamban legfeljebb csak nem javasolják, hogy a kiskorúak ilyen italt fogyasszanak, a litvánok a tiltásról döntöttek.
Az Oroszország elleni esetleges további szankciókról annak függvényében születik döntés, hogy Moszkva milyen magatartást tanúsít a május végi ukrajnai elnökválasztásig - mondta csütörtökön a brit külügyminiszter.
- 08:10 Tanúként hallgatták meg a pornószínésznőt, akinek a vád szerint Trump fizetett, hogy hallgasson az afférjukról
- 08:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 07:59 Stana Alexandra: Nem tiltakozom a szerelem ellen, csak éppen nincs időm randizni
- 07:51 Több orosz csapás érte Ukrajna energiaipar létesítményeit
- 07:30 EU-s százmilliókból fejlesztették, most hirtelen lekapcsolták az ingyenes cégbetekintő rendszert
- 07:15 Egyedi jelölésű kecsegéket telepítettek a Dunába
- 07:01 Orbán Viktor döntött, helyettes államtitkár lett az egykori NAV-főigazgató
- 07:01 Harry herceg megérkezett Londonba, III. Károly túl elfoglalt, hogy találkozzon vele
- 06:58 Az Egyesült Államok felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítmányt
- 06:41 Kilépett a Momentumból Ilyés Márton, a párt korábbi elnökségi tagja
- 06:29 Megszületett Hilary Duff negyedik gyereke
- 06:15 Manóház lett a kivágott szalántai vén diófából
- 06:00 „Senkinek a szociális helyzetére nem lehet válasz, hogy használja a tömegközlekedést” – vita a BKK-rendészet ötletéről
- 05:40 Ritka esemény fedheti fel a Stonehenge titkát
- 05:05 98 éves a Föld bajnoka, Sir David Attenborough
- 19:03 Magyar Péter: Elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést az országjáráson
- 06:00 „Senkinek a szociális helyzetére nem lehet válasz, hogy használja a tömegközlekedést” – vita a BKK-rendészet ötletéről
- 20:02 Izrael szokatlanul kemény közleményben tiltakozik, hogy a volt iráni elnököt Budapestre hívták
- 07:01 Orbán Viktor döntött, helyettes államtitkár lett az egykori NAV-főigazgató
- 18:52 Gulyás Gergely: Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem
- 07:30 EU-s százmilliókból fejlesztették, most hirtelen lekapcsolták az ingyenes cégbetekintő rendszert
- 18:01 Napirend után: Mire föl jár Novák Katalinnak a cselédség?
- 15:22 Egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt, mert nem akart prostituáltnak állni
- 15:41 Az Oktatási Hivatal szerint nem volt hiba a matematikaérettségiben
- 15:54 VV Dzsigeri: Nem dolgozom és nem is fogok, a szüleim, nagyszüleim tartanak el