Nagyvilág
Szigorú feltételek mellett kérhetnek a gyógyíthatatlan betegek orvosi segítséget életük befejezéséhez.
2016. 04. 14. 19:23
Az illetékes polgármesteri hivatal kibocsátotta a településrendezési engedélyt.
A közalkalmazottak bérezése miatt kialakult vita miatt távozott posztjáról.
Háromszáz katonát telepítenek a törökországi és görögországi határra.
2016. 04. 14. 17:00
Közönséges bűnöző helyett hősnek érezhetik magukat.
2016. 04. 14. 16:53
Megpróbáltak visszavágni azzal, hogy ők is elkészítették a sajátjukat.
A csütörtök délelőtti földrengésben senki nem sérült meg és cunamitól sem kell tartani.
Mintegy 450, kényszerrel beutalt kábítószerfüggő emberről van szó.
Eddig két halottról és számos sérültről tudnak, többen még a romok alatt vannak.
A gyorsreagálású szárazföldi egységeket, repülőket és légvédelmi egységeket felvonultató manővereket csütörtök reggel rendelték el.
2016. 04. 14. 14:34
Az orosz elnök nem hiszi, hogy a közeljövőben feloldanák az ukrajnai beavatkozása miatt bevezetett nyugati gazdasági szankciókat.
2016. 04. 14. 14:23
Csak az egészségügyi tárca élén nincs még vezető. Új minisztériumot állítottak fel.
Bukarest felülvizsgálta az álláspontját az Európai Unió és Kanada közötti viszonyról, eltörölné a románok vízumkötelezettségét Kanadában.
Martin Filko még kajakozás közben tűnt el a Dunában Pozsonynál húsvétkor. Csak most találták meg a holttestét.
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 18:30 Afganisztán egy kabuli drogrehabilitációs központ lebombázásával vádolja Pakisztánt, melyben 408 civil halt meg
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 17:55 Hadházy Ákos szerint Gáspár Evelin félmilliós napszemüvegben békemenetezett
- 17:55 Izraelben műemlék-fosztogatókat fogtak, a rendészeknek velük együtt kellett óvóhelyre menekülni
- 17:36 „Nagy öröm az EU-s támogatás, de nem volt jó erre rászokni”
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
