A következő élő közvetítés része Az oroszok szerint „nem tervezték” lengyel területen lévő célpontok megtámadását, Orbánnak üzent a lengyel külügyminiszter

Lengyelország kérvényezte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását

Donald Tusk miniszterelnök a lengyel parlamentben azt mondta, „kétségtelen, hogy ez a provokáció Lengyelország szempontjából összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az előzőek”.

Tusk bejelentette, hogy Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egy kérdést az Észak-atlanti Tanács (a NATO fő politikai döntéshozó szerve) elé terjesszenek. A cikkely szerint a szövetségesek ezután tárgyalásokat tartanak annak érdekében, hogy megállapítsák, az érintett tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága veszélybe került-e.

Tusk ezeken a tárgyalásokon az eddigieknél nagyobb támogatást vár a szövetségesektől. „Ez nem csak az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világ ellen hirdetett meg” – mondta a parlamentben.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik