Ferenc pápa ismét sértő kifejezést használt a melegekre, alig két héttel azután, hogy bocsánatot kért az előző esetért. A pápa kedden római papoknak egy zárt ajtók mögött történt találkozón azt mondta, hogy „egyfajta buzulás érzékelhető a Vatikánban”, ezért jobb volna, ha a homoszexuális fiatalok továbbra sem csatlakozhatnának a katolikus szemináriumokhoz – írta az olasz ANSA hírügynökség. Mint májusban, az egyházfő az olasz „frociaggine” kifejezéssel élt, ami a köznyelvben „buzulást” vagy „buziságot” szokott jelenteni.
A Vatikán sajtóirodája a legutóbbi esetet firtató kérdésre a keddi paptalálkozóról kiadott közleményére hivatkozott, amelyben a pápa megismételte, hogy a melegeket be kell fogadni az egyházba, és óvatosságra van szükség azon a téren, hogy beléphessenek-e a szemináriumokba, írta a CNN.
A Corriere della Sera lap az erről szóló első hírek megjelenése után beszélt egy meg nem nevezett, a találkozón ott lévő püspökkel, akik szerint a pápa, mivel argentin, lehet nem tudta, hogy az általa használt olasz kifejezés sértő. A múlt hónapban egy, a pápához közel álló forrás a CNN-nek azt mondta, hogy a kifejezést úgy is lehetett érteni, hogy egyfajta „meleg légkör” van jelen a szemináriumokban.
A Vatikán 2005-ben hozott döntést arról, hogy az egyház nem engedélyezheti olyan férfiak felszentelését, akik aktívan melegek vagy „mélyen gyökerező” homoszexuális hajlamokkal rendelkeznek. Ferenc 2016-ban fenntartotta ezt a rendelkezést. Ferenc két évvel később azt mondta olasz püspököknek, hogy ne szenteljenek fel meleg papjelölteket. Ezen, a klérust érintő kérdésekkel együtt Ferenc pápa 11 éves vezetése alatt a katolikus egyház a korábbi római püspökök kormányzásához képest jóval nyitottabban viseltetett a melegek közössége felé.