A következő élő közvetítés része Menekültekkel teli iskolát bombázott Izrael

A húszik izraelbe tartó hajókat támadtak meg

MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP
MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A jemeni húszi lázadók csütörtökön azt közölték, hogy hajókat támadtak meg az észak-izraeli Haifa kikötőjénél az Iraki Iszlám Ellenállás nevű milíciával közösen végrehajtott két akcióban. Az izraeli hadsereg szóvivője tagadta az Irán támogatását élvező húszik állításait.

Az első művelet során Haifa kikötőjébe tartó, katonai felszereléseket szállító két hajót vettek célba, míg a második akció egy olyan hajó ellen irányult, amely megsértette a kikötőbe való belépés tilalmáról szóló határozatot

– fejtette ki Jahja Szárí húszi katonai szóvivő egy televízióban is sugárzott nyilatkozatban.

Az izraeli hadsereg tagadta a támadást. “Nem igaz” – mondta Peter Lerner katonai szóvivő a húszik bejelentéséről. A húszi fegyveresek november óta támadnak hajókat a Vörös-tenger térségében, Afrikát megkerülő, hosszabb és drágább tengeri útra kényszerítve a teherszállító hajókat. A lázadók később kiterjesztették támadásaikat az Indiai-óceánra is, és közölték, hogy minden hajót célba vesznek, amely izraeli kikötőkbe tart.

Az Egyesült Államok brit segítséggel január óta támadásokat hajt végre a húszik ellen, akik azóta az Izraellel kapcsolatban álló hajókon kívül amerikai és brit hajókat is megtámadnak.

Abdul-Malik al-Húszi, az Irán-barát síita húszi lázadók vezetője csütörtökön bejelentette: a jövőben fokozni fogják az iraki milíciával közösen végrehajtott, Izrael elleni támadásaikat.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik