A következő élő közvetítés része Eltemették Alekszej Navalnijt

Eltemették Alekszej Navalnijt

Alexander NEMENOV / AFP
Alexander NEMENOV / AFP

Ezerek skandálták Navalnij nevét az orosz ellenzéki vezető pénteki temetésén, amely mostanra befejeződött a moszkvai Boriszovszkij temetőben.

Navalnij, mint köztudott, Vlagyimir Putyin orosz elnök legádázabb kritikusa volt Oroszországban; 47 éves korában, egy sarkvidéki büntetőtáborban halt meg február 16-án, támogatói szerint meggyilkolták. A Kreml ugyanakkor tagadta, hogy az államnak köze lett volna a halálához.

Ismert tény az is, hogy az orosz hatóságok Navalnij korrupcióellenes alapítványát szélsőséges szervezetté nyilvánították, a támogatóit pedig kiszorították az országból vagy börtönbe zárták, illetve olyan bajkeverőkként állították be, akik az Egyesült Államok pénzéből akarnak forradalmat szítani az orosz nép vezetője ellen. Temetésén mindezek ellenére oroszok ezrei skandálták a nevét, és az is elhangzott, hogy a halálát nem bocsátják meg a hatóságoknak.

A rendőrség nagy számban volt jelen a temetésen, de nem avatkoztak be.

Az orosz közmédia a temetéssel alig foglalkozott. A RIA állami hírszolgáltató ugyan röviden beszámolt a tényről, de inkább az amerikai, a francia és a német nagykövetek jelenlétére helyzeték a hangsúlyt a tudósításukban. Nem mulasztották el továbbá elismételni, hogy Navalnijt többek között csalásért és a bíróság megsértéséért is elítélték.

(Reuters)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik