Élő Nagyvilág

Eltemették Alekszej Navalnijt

Alexander NEMENOV / AFP
Alexander NEMENOV / AFP

Eltemették Alekszej Navalnijt

Ezerek skandálták Navalnij nevét az orosz ellenzéki vezető pénteki temetésén, amely mostanra befejeződött a moszkvai Boriszovszkij temetőben.

Navalnij, mint köztudott, Vlagyimir Putyin orosz elnök legádázabb kritikusa volt Oroszországban; 47 éves korában, egy sarkvidéki büntetőtáborban halt meg február 16-án, támogatói szerint meggyilkolták. A Kreml ugyanakkor tagadta, hogy az államnak köze lett volna a halálához.

Ismert tény az is, hogy az orosz hatóságok Navalnij korrupcióellenes alapítványát szélsőséges szervezetté nyilvánították, a támogatóit pedig kiszorították az országból vagy börtönbe zárták, illetve olyan bajkeverőkként állították be, akik az Egyesült Államok pénzéből akarnak forradalmat szítani az orosz nép vezetője ellen. Temetésén mindezek ellenére oroszok ezrei skandálták a nevét, és az is elhangzott, hogy a halálát nem bocsátják meg a hatóságoknak.

A rendőrség nagy számban volt jelen a temetésen, de nem avatkoztak be.

Az orosz közmédia a temetéssel alig foglalkozott. A RIA állami hírszolgáltató ugyan röviden beszámolt a tényről, de inkább az amerikai, a francia és a német nagykövetek jelenlétére helyzeték a hangsúlyt a tudósításukban. Nem mulasztották el továbbá elismételni, hogy Navalnijt többek között csalásért és a bíróság megsértéséért is elítélték.

(Reuters)

„Nem tudom, hogyan éljek nélküled” – könnyfakasztó mondatokkal búcsúzik férjétől Navalnij özvegye

Köszönöm neked, Ljósa, a huszonhat év abszolút boldogságot. Igen, még az elmúlt három év boldogságát is. A szeretetet, hogy mindig támogattál, hogy még a börtönből is megnevettettél, hogy mindig gondod volt rám

– írta pénteken délután Alekszej Navalnij özvegye, Julija Navalnaja a Twitteren, halott férjétől búcsúzva.

Nem tudom, hogyan éljek nélküled, de próbálok úgy, hogy odafent örülj nekem és büszke legyél rám. Nem tudom, hogy meg tudom-e oldani, de megpróbálom

– tette hozzá az Oroszországban politikai fogolyként meghalt aktivista gyászoló felesége.

„Egy napon biztosan találkozunk majd. Annyi elmeséletlen történetem van számodra, és annyi dal van elmentve neked a telefonomon, általában hülye, vicces, és hogy őszinte legyek, borzalmas dalok, de rólunk szólnak, és nagyon szerettem volna, ha meghallgatod őket. És nagyon szerettem volna látni, ahogy hallgatod őket, nevetsz, és aztán megölelsz. Szeretlek örökké. Nyugodj békében” – olvasható a könnyfakasztó búcsúüzenetben.

Navalnij koporsója megérkezett a temetőbe

Alekszej Navalnij koporsója megérkezett a moszkvai Bosivszkij temetőbe, közölte az elhunyt ellenzéki vezető csapata.

A temető nagyjából két és fél kilométerre van a templomtól, ahol a gyászszertartást tartották.

Navalnij szülei is ott vannak a szertartáson

Látták megérkezni a templomba Alekszej Navalnij szüleit is.

A szertartásról sokáig nem közölt senki sem videót, sem fotót. Ennek az lehet az oka, hogy már tegnap kifüggesztették a feliratokat az épületre, hogy tilos a templomban felvételek készítése.

Néhány kép ugyanakkor megjelent a közösségi médiában a nyitott koporsóról.

Elkezdődött a szertartás

Ruslan Shaveddinov, Navalnij egyik közeli szövetségese arról számolt be, hogy az ellenzéki vezető gyászszertartása kezdetét vette a moszkvai templomban.

A Kremlnek nincs mondanivalója Navalnij családjának

A Kreml figyelmeztetett, hogy minden olyan gyülekezés törvénysértő és jogi következményeket von maga után, amit nem jelentettek be Alekszej Navalnij temetéséhez kapcsolódóan.

Dmitrij Peszkov szóvivő újságírói kérdésre azt mondta, nincs mit mondaniuk Navalnij családjának.

Csak egy emlékeztető, hogy a jogszabályokat be kell tartani. Aki be nem jelentett gyűléseken vesz részt, azokat felelősségre vonjuk

– mondta.

Előzetesen sokan tartottak tőle, hogy a temetés ideje alatt a gyászolókat vegzálja majd az orosz rendőrség, de letartóztatásokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Élőben közvetítik Navalnij temetését

Alekszej Navalnij YouTube-csatornáján élőben közvetítik az ellenzéki vezető temetését, de akadozhat az adás, mert akkora a tömeg, hogy már a mobil net is akadozik a helyszínen. A sorok 300 méteren át kígyóznak a templomtól.

Navalnij koporsója már megérkezett a templomba, a szertartás perceken belül elkezdődhet.

A szertartáson ott van több külföldi diplomata, köztük a moszkvai német, francia és amerikai nagykövet is.

Százával érkeznek az emberek Navalnij temetésére

Pénteken délelőtt már több százan érkeztek meg a moszkvai templomhoz, ahol délben kezdetét veszi majd Alekszej Navalnij temetése.

A sorokban álló Anna, egy nyugdíjas nő a BBC-nek azt mondta, Navalnij volt a reményük, aki ugyanannyi idős volt, mint a saját gyermeke.

Úgy érzem magam, mintha a saját fiam temetném

– mondta.

A helyszínen jelenleg gyászos, de békés a hangulat.

Alexander NEMENOV / AFP

Az előkészületekkel viszont vannak problémák. Kira Yarmish, Navalnij szóvivője elmondta, hogy Navalnij holttestét nem adták át nekik a megbeszélt időpontban a halottasházban, de nehézségeket okoz nekik, hogy halottaskocsit szerezzenek.

Ezzel együtt a menetrenden még nem módosítottak, de elképzelhetőek csúszások a nap folyamán.

Lavrov Törökországba utazik

Törökországba utazik pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, írja az AP hírügynökség.

Lavrov részt vesz egy évenként megrendezett diplomáciai fórumon Antalyában, ahol találkozik Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Hakan Fidan török külügyminiszterrel is.

A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen az orosz-ukrán háború központi téma lesz, de Lavrov már szombaton távozik a helyszínről.

Erdogan szerdán arról beszélt, hogy szeretné újraindítani a 2022-es béketárgyalásokat, amikor a két fél magas rangú képviselői találkoztak Isztambulban.

Ma temetik el Alekszej Navalnijt

Pénteken Moszkvában kísérik utolsó útjára Alekszej Navalnij ellenzéki vezetőt, aki két hete egy börtönben esett össze és halt meg, írja a Reuters.

Az orosz fővárosban jelentős a rendőri készültség, fokozott biztonsági intézkedések előzték meg a temetést. Navalnij özvegye korábban arról beszélt, hogy tisztogatástól tartanak a szertartáson.

Vlagyimir Putyin mostanáig nem kommentálta Navalnij halálát, de korábban évekig a nevét sem ejtette ki a nyilvánosság előtt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik