Nagyvilág

Miért keveredett vízágyúháborúba Kína a Fülöp-szigetekkel?

Jes Aznar / Getty Images
Jes Aznar / Getty Images
A Dél-kínai-tenger egyik részén egymásnak ugrott két állam, hogy érvényesítsék a fennhatóságukat néhány lakatlan sziget fölött. Valójában nem területi vitáról van szó, de akkor mi áll Peking és Manila konfliktusának hátterében?

December 9-én a kínai haditengerészet vízágyúkkal lőtt Fülöp-szigeteki hajókat – írta meg a CNN honlapja. A Fülöp-szigeteki parti őrség azzal vádolja Kínát, hogy megtámadta az ellátmányt szállító hajóikat, valamint a parti őrség egyik hajóját, és az egyiknek „súlyos kárt” okozott. Ezzel szemben a kínai parti őrség szerint a Fülöp-szigeteki hajó szándékosan ütközött a kínai hajókkal.

Az incidensre a Scarborough-atoll és a Second Thomas-korallzátony közelében került sor. Ez vitatott terület Kína és a Fülöp-szigetek között. Az előbbi atollt Kína 2012-ben önkényesen csatolta magához, míg utóbbit már évtizedek óta Manila ellenőrzi. A vita miatt korábban is történtek hasonló incidensek a zátonyok közelében annak ellenére, hogy az ENSZ a területet Manilának ítélte. Kína amúgy is egyre gyakrabban folyamodik hasonló eszközökhöz, és egyre bátrabban próbálja a magának vindikált felségvizekről kiűzni a rivális államok hajóit. Az utóbbi időben Japán, Vietnám és mások mellett a Fülöp-szigetekkel szemben is egyre agresszívebben lépnek fel a kínai haditengerészet egységei. Utóbbi állam esetében mindezt tetézi, hogy az ország tavaly Kína-ellenes, Amerika-barát elnököt választott.

Egy tenger, két atoll, sok sziget

A Dél-kínai-tenger a területi viták által leginkább sújtott helyek egyike a világon. Akadnak olyan részei, amelyeken nem kevesebb mint hat állam vitázik: mindnyájan maguknak követelik azt. Egy itt található sziget miatt cenzúrázták a Barbie-filmet Vietnámban, mivel az egyik képkockán egy pillanatra olyan térkép tűnik fel, amelyen a tengeren található egyik szigetet Kínához tartozóként jelölték meg.

A viszály legfontosabb és legerősebb szereplője a tenger névadója, Kína. Ahogy az ország a globális politika és gazdaság egyik legfontosabb szereplője lett, úgy a 2010-es években fokozatosan elkezdte a területi igényét is érvényesíteni a Dél-kínai-tengeren, méghozzá meglehetősen agresszív módon. A Fülöp-szigetekkel többek között a Scarborough-atoll, a Second Thomas-zátony, illetve a Spratly-szigetek egyes területeinek hovatartozásán folyik a vita.

Ezek a lakatlan területek természetesen nem szigetként jelentősek. Egyrészt az őket szegélyező tengerszakasz fontos kereskedelmi útvonalon fekszik, másrészt például a Spratly-szigetek közelében földgázlelőhely is található, továbbá a Scarborough-korallzátony és a Second Thomas-atoll környéke a világ egyik leggazdagabb halászati területe. A Fülöp-szigeteknek tehát a halászati ipara miatt is fontos ez a tengeri terület.

Gallo Images / "USGS / NASA Landsat data processed by Orbital Horizon" / Getty Images Műholdfelvétel a Second Thomas-korallzátonyról.

A klasszikus kérdést, hogy kié volt először ez a terület, nehéz eldönteni. Kína azt állítja, hogy kínai tengerészek Kublaj kán uralkodása idején feltérképezték a két atoll környékét. Ezzel szemben egy 18. századi spanyol térképen a Fülöp-szigeteki spanyol tartomány részeként szerepel a környék.

Kína először az 1930-as években szerepeltette sajátjaként a területet egyes térképeken, ebből kifolyólag Tajvan is igényt tart rá. Nekik azonban nem igazán van erejük vagy szándékuk érvényesíteni az igényüket (bár volt példa tajvani–Fülöp-szigeteki csetepatéra is a térségben). Pekingnek viszont annál inkább. A Kínai Népköztársaság többek között 1958-ban is megerősítette, 1992-ben pedig törvénybe foglalta azt. Manila először a második világháború környékén jelentette be igényét a területre, az 1950-es éveket követően pedig óceánkutatókat küldött a területre, illetve felhúzta az ország zászlaját.

Történelmi háttér

A Fülöp-szigetek az 1940-es évekig az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozott. Függetlensége elnyerése után is szoros maradt a kapcsolat Manila és Washington között, mind gazdasági, mind politikai értelemben. Így az ország a hidegháború alatt a nyugati blokkhoz tartozott. Bár Kína és a Fülöp-szigetek így ellentétes oldalon álltak, a hetvenes években fokozatosan megtört a jég, és a két ország között barátivá vált a viszony, megkezdődött a gazdasági együttműködés. Annál is inkább, mivel a kommunista Kína Sztálin halála után fokozatosan eltávolodott a Szovjetuniótól, majd – ideológiailag paradox módon – az 1970-es években az USA-hoz került közelebb. Mindez lehetővé tette, hogy Kína és a Fülöp-szigetek is jószomszédi viszonyt alakítsanak ki egymással.

Ez egészen a 2010-es évekig tartott, amikor Kína elkezdte szuverenitásának egresszív kiterjesztését az egész térségben, így a két atoll környékén is. Bár a két ország között már ekkor vita volt bizonyos korallzátonyok és tengeri területek hovatartozása kapcsán, ezek nem eszkalálódtak. Kína és a Fülöp-szigetek haditengerészete a 2000-es évek elején még közös őrjáratokat is tartottak a térségben.

A Fülöp-szigetek a 70-es években nyilvánította ki, hogy jogot formál a Spratly-szigetek egy részére, és 1994-ben amerikai támogatással birtokba is vett néhány szigetet. Kína ekkoriban még nem tudott vagy nem akart fellépni Manilával szemben, ahogyan ekkoriban a Scarborough- és Second Thomas-atollok környékének Fülöp-szigeteki ellenőrzése sem zavarta Pekinget. 2012 azonban fordulópont volt. Ekkor ugyanis Kína a már említett Scarborough-t magához csatolta, és hadihajókat küldött oda, hogy Manila ne léphessen fel követelésekkel. Peking az ENSZ döntőbíróságát kérte fel, hogy határozzon a terület sorsáról, ám, amikor ők 2016-ban Kínának nem kedvező döntést hoztak (miszerint a vitatott területek egyik országhoz sem tartoznak), az ország megtagadta annak végrehajtását.

A két ország kapcsolata innentől lejtmenetbe került. Kölcsönös kereskedelmi bojkottok, a kormányok által egymás követségéhez szervezett tüntetések, illetve hackertámadások indultak. A Fülöp-szigetek még a kínai turistákat is kitiltotta a területéről. A két állam ezenkívül igyekszik egymás halászhajóinak a dolgát is megnehezíteni azzal, hogy más és más időpontokban hirdetnek meg halászat tilalmat, amit aztán a parti őrségeik meg is kísérelnek betartatni. Kína 2014-ben és 2015-ben is használt már vízágyút Fülöp-szigeteki halászhajókkal szemben. Szerencsére azonban komolyabb incidens nem történt.

A feszültség valamelyest enyhült, amikor a gyakran Donald Trumphoz hasonlított Rodrigo Duterte lett a Fülöp-szigetek elnöke 2016-ban. A vélt és valós drogkereskedőkkel szembeni kemény fellépéséről és furcsa mondásairól ismert elnök amerikai kollégájával ellentétben közeledni kívánt Kínához. Bár megválasztása után úgy nyilatkozott, hogy egy jet-skivel személyesen fog a vitatott tengeri területek egyikére érkezni, hogy kitűzze a Fülöp-szigeteki zászlót, a gyakorlatban inkább békülni próbált Pekinggel.

Ezzel együtt azonban Kína egyre merészebben lépett fel, és fokozatosan egyre több, a Fülöp-szigetek által magának vindikált felségvizet vont az ellenőrzése alá. 2019-ben Palawantól nyugatra, egy vitatott területen Kína egy hadihajóval szándékosan nekiment egy Fülöp-szigeteki halászhajónak, elsüllyesztve azt. A konfliktus tovább fokozódott, amikor 2022-ben Bongbong Marcos személyében inkább az USA felé húzó elnöke lett az országnak.

Haiyun Jiang / POOL / AFP Kamala Harris és Bongbong Marcos találkozója Manilában 2022. november 21-én.

Harc egy hajóroncsért

Bongbong Marcos – aki az országot vasmarokkal irányító diktátor, Ferdinand Marcos leszármazottja – eleinte arról beszélt, hogy szeretné folytatni Duterte úgynevezett „független”, azaz el nem kötelezett külpolitikáját. Véleménye szerint a Fülöp-szigetek

mindenkinek a barátja, de nem ellensége senkinek sem.

Úgy vélte, az országnak nem szabad elzárkóznia egyik partnerétől sem, pláne gazdaságilag. Ennek fényében Marcos 2023 elején Pekingbe utazott, ahol számtalan gazdasági megállapodást írt alá Kínával. Az elnök tehát Kínától is komoly befektetéseket remélt, illetve azt, hogy képesek lesznek békésen egymás mellett élni.

Ugyanakkor a fokozódó Tajvan–Kína ellentét által is befolyásolva Marcos bizonyos területeken sokkal keményvonalasabb volt elődjénél. A 2023-as év során Peking és Manila konfliktusa újra kiéleződött, Marcos megerősítette a Washington és Manila között 1951-ben kötött katonai egyezményt, és többször is kijelentette: számít az USA-ra. Emellett azt is közölte: Amerika újabb katonai bázist építheti a Fülöp-szigetek területén. Ha az új támaszpont megépül, Washington már kilenc bázissal fog rendelkezni az országban.

Kína az aláírt egyezmények dacára válaszul felújította a vitatott területek erőszakos megszerzésére irányuló tevékenységét. Idén legalább kétszer alkalmazott vízágyút a kínai haditengerészet a Second Thomas-zátony közelében Fülöp-szigeteki hajókkal szemben. Mivel ez a terület Manila tényleges irányítása alatt áll, így tavalyelőtt és idén is az ott állomásozó katonai csapatokhoz érkező Fülöp-szigeteki hajókat is több ízben blokkolni próbálták a kínaiak. Manila ugyanis 1999-ben egy hadihajót vezényelt a területre, amelyet azóta is ott állomásoztat – minimális legénységgel a fedélzeten. Sőt, a hajót szándékosan zátonyra is futtatták, hogy ezzel jelezzék: nem kívánnak mozdulni onnan, sem jelképesen, sem fizikálisan.

A Magyar Nemzet cikke szerint Kína még idén augusztusban azt állította: Fülöp-szigetek „hajdan többször is egyértelmű ígéretet tett az illegálisan zátonyra futtatott hadihajó elvontatására, azonban 24 év után Manila még mindig nem tett eleget ennek, sőt, javításával és nagymértékű megerősítésével próbálkozik”. A kínai külügy ezen közleményének idén ősszel többször úgy próbált érvényt szerezni, hogy vízágyúkkal lőtte a legénység ellátását biztosító hajókat.

Szintén 2023 őszén a kínai hadsereg bójasorral próbálta elzárni a Scarborough-zátony vizeit a Fülöp-szigeteki halászok elől.

Gallo Images / "USGS / NASA Landsat data processed by Orbital Horizon" / Getty Images Műholdfelvétel a Scarborough-zátonyról.

Mindezen események kulminálódtak december elején, amikor a cikk elején említett eset történt a Second Thomas-zátony közelében. Kína ekkor vízágyúival úgy támadt rá a hajóroncshoz közeledő Fülöp-szigeteki hajókhoz, hogy azok egyikén tartózkodott az ország vezérkari főnöke is. A tábornok ugyan nem sérült meg – ahogyan a hajókon kívül senki sem – de igen súlyosnak nevezet az incidenst. Szakértők is egyetértenek abban, hogy az idén történt kínai provokációk közül ez számít a legsúlyosabbnak. Az ország védelmi minisztere pedig egyenesen arról beszélt, hogy a Fülöp-szigeteknek globálisan kell fellépnie a „kínai önkénnyel” szemben. Manila emellett azt is bejelentette, hogy az ország több kínai befektetési projektet is töröl, és Marcos nem utazott el az Egy Övezet Egy Út elnevezésű kínai gazdasági együttműködés találkozójára sem.

Az idén folyamatos eszkalációnak lehetünk tanúi, amely februárban indult, amikor egy kínai hadihajó lézerrel vakította el egy Fülöp-szigeteki hajó legénységét

– mondta Ray Powell, a Stanford Egyetem tengeri agressziót kutató munkacsoportjának vezetője a Foreign Policynak a legújabb incidens kapcsán. A kutató az amerikai lapnak kifejtette: Kína célja, hogy a Dél-kínai-tenger egészére kiterjessze szuverenitását. Azért lép fel ilyen agresszívan a saját jogaikat érvényesítő Fülöp-szigetiek ellen, hogy a többi, vele határos államot elrettentse. Az ugyanis fentebb már említésre került, hogy a Dél-kínai-tenger zavaros vizein majdnem féltucat állam vitázik.

Konklúzió

A Foreign Policy cikke azonban rávilágít egy másik fontos tényezőre is. Az írás szerint a kínai agresszió egyrészt közvetlen kárt okoz a Fülöp-szigeteknek, hiszen a halászok nem tudnak kifutni a nyílt tengerre, és a szállítóhajóknak is óvatosnak kell lenniük. Másrészt viszont hosszú távon is hátrányt szenved az ország. Mivel Kína egyre inkább eltávolodik a nyugati világtól, sok vállalat figyelme a Fülöp-szigetek felé fordul. Az ország képzett és olcsó munkaerőt kínál, a politikai vezetés pedig barátságos a nyugati kormányok és befektetők irányába. Így a Fülöp-szigetek akár a globális termelés egyik új központja is lehetne – részben Kínát helyettesítve. A kínai agresszió azonban megnehezíti a beilleszkedésüket a globális ellátási láncba. Manila és Peking viszálya tehát jórészt gazdasági színezetű is, és beleilleszkedik az USA szövetségesei, illetve Kína között zajló dominanciaharcba.

Tisztán látszik az is, hogy a konfliktus nagyon sokrétű. Kína megpróbálja kiterjeszteni dominanciáját a Dél-kínai tengeren, megfélemlítve a vele határos kisebb államokat. Mindemellett az eseménysor részben helyettesítő háborúnak (proxy conflict) is minősül, hiszen utóbb országok az USA segítségére szorulnak. Emellett számításba kell venni a Foreign Policy által említett tényezőt is, miszerint Manila lehet Peking egyik alternatívája a globális ellátási láncokban. Ez pedig utóbbinak nyilván nem érdeke.

Természetesen a konfliktusnak fontos része Kína és az Egyesült Államok pozícióharca, úgy katonai és geopolitika, mint gazdasági téren. A másik oldalon azonban ott van az az aggasztó jelenség is, miszerint Peking saját katonai és gazdasági hatalmát kihasználva teljesen kendőzetlen és gátlástalan módon érvényesíti erőfölényét a kisebb államokkal szemben. A nyugati hatalmakkal ellentétben még meg sem kell ideologizálnia az agresszív lépéseit, felelősségre pedig pláne nem vonható érte, a nemzetközi jogot ugyanis figyelmen kívül hagyja, kritikus média vagy politikai ellenzék pedig Kínában nem létezik.

Mindezt nem lehet elválasztani a 2022 óta zajló ukrajnai orosz agressziótól, vagy éppen – a nyugati világ által, Baku gázkincse miatt elnézett – Hegyi-Karabah azeri lerohanásától. Ezek az egymást erősítő folyamatok együttesen az úgynevezett szabályalapú világrend teljes felbomlása felé mutatnak. Úgy, hogy az a gyakorlatban valójában sosem jött létre teljesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik