A State of the European Union nevű beszéd, amelyben az Európai Bizottság elnöke értékeli az EU elmúlt egy évét, viszonylag új találmány az Európai Unióban. Csak a Lisszaboni szerződéssel került be az unió vérkeringésébe, 2010-ben tartották meg először, majd a szerepe egyre erősödött.
A minta amerikai, az Egyesült Államok elnöke a kongresszusban minden évben tart egy beszédet, amelyben elmondja a képviselőháznak, hogy áll a szövetség helyzete. 2010 környékén valódi, belpolitikának nevezhető jelenség még nem nagyon volt az Európai Unióban. Mostanra már inkább van. Ugyan az uniós beszédek hagyományosan nehezebben érthetőek és unalmasabbak is, mint az amerikai verziók, vannak olyan közös ügyek, amelyek a tagországokon belül és azokon átívelően is meghatározzák az emberek politikai percepcióit.
Ez volt Ursula von der Leyen ötödik State of the Union beszéde, és ezeken keresztül nagyjából végig lehet követni azt, mi történt a bizottsággal az elmúlt öt évben. Von der Leyen kifejezetten gyenge elnökként került a bizottság élére. Az utolsó pillanatban kapták elő a tagállamok vezetői, miközben pártja, az Európai Néppárt eredetileg Manfred Weber akkori frakcióvezetőt (mostanra a pártcsalád elnöke) javasolta a bizottság élére. Az Európai Parlamenten épphogy átcsúszott Von der Leyen, csak kilenc szavazattal szerzett többet a megválasztáshoz szükséges 50 százalékos szavazataránynál.
Ennek ellenére Von der Leyen meghatározó bizottsági elnök lett. Jean-Claude Juncker, az előző elnök úgy vezette fel a saját bizottságát, hogy politikai bizottság lesz, amely aktívabban kíván részt venni a kontinens politikájában. Ez nem feltétlenül sikerült. Von der Leyen ígérete viszont, amely szerint az ő bizottsága még tovább lép, és geopolitikai bizottság lesz, sikerült. Bár részben rajta kívül álló okokból.
Még csak az első száz napjában volt bizottsági elnökként, amikor lecsapott a világra a koronavírus-járvány. Ugyan máig kísérti az, hogy pontosan mit és hogyan SMS-ezett le a nagy gyógyszercégek vezetőivel, tény, hogy az Európai Bizottság jól kezelte az 500 milliós kontinens válságát. Az EU lassan ébredt, ezért abból a hátrányból kellett indulnia, hogy a tagállamok magukhoz ragadták a szabályozás lehetőségét, határokat zártak le, korlátozó intézkedéseket hoztak. Ezeket teljesen sosem sikerült összehangolni, de a kísérlet megvolt rá. Az viszont, hogy a bizottság a közös vakcinavásárlással lehetővé tegye a kontinens túlnyomó többségének a beoltását egy adott határidőig, sikerült, amivel valószínűleg rengeteg életet mentettek meg, és a kisebb tagországok számára is elérhetővé tették a vakcinákat.
A koronavírus-járvány kifutásával jött Von der Leyen második nagy kihívása: Oroszország ukrajnai háborúja. Itt lett valóban igaz, hogy a Von der Leyen-bizottság geopolitikai bizottság, ugyanis az uniós reakciók szembementek azzal, amit Oroszország várt. Az oroszok a támadás előtti egy évben folyamatosan tornázták felfelé az orosz energia árát, arra játszva, hogy az orosz energiától függő európai államok nem mernek majd szembemenni Oroszországgal.
Nem ez történt. Európa egységes és gyors választ adott az orosz támadásra. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy a megfelelő választ adta-e, de ez esetben valójában fontosabb volt az, hogy a válasz közös, mint az, hogy megfelelő-e. Oroszország számára komoly gondot okozott az egységes európai fellépés. Nem csupán azért, mert az európai országok nagy része fegyverrel és pénzzel is támogatja a megszállt Ukrajnát, hiszen ezt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia támogatása ezt bőven túlszárnyalja. Inkább azért, mert az EU közösségének politikai értékítélete elszigetelte Oroszországot a világban. Annyira, hogy Vlagyimir Putyin kevés személyes találkozója közé tartozik például az is, hogy az észak-koreai diktátort látja vendégül egy eldugott orosz bázison.
A bizottság harmadik nagy kihívása a brexit volt. Most először történt olyan, hogy az EU egyik tagja elhagyja a szövetséget. Sokan tartottak attól, hogy a brexit ártani fog az unió egységének, de a gyakorlatban nem ez látszik. Nagy-Britanniát kifejezetten megviselte az, hogy elhagyta a közös piacot, Európán viszont nem lehet hasonló változásokat észrevenni. A brit kilépés a csatlakozni kívánó tagországok kedvét sem vette el, hogy továbbra is részei akarjanak lenni az európai közösségnek, sőt a bővítéssel kapcsolatos párbeszéd felpörgött az utóbbi időszakban.
Von der Leyen beszédének legérdekesebb része egy másik konfliktust vetít előre, és ebből a szempontból ez volt az elnök eddigi legfontosabb szónoklata, mert ez tudja leginkább befolyásolni azt, hogy újra az Európai Bizottság elnöke lehet-e. Az európai zöld átállást végrehajtó Európai Zöld Megállapodás Von der Leyen projektje volt, sőt talán ez a bizottság elnökének legfontosabb ügye.
Von der Leyen újra szeretne indulni a bizottság elnöki posztjáért, amire jó esélye is van – csakhogy az Európai Zöld Megállapodás ebben akadály lehet. A valamelyest identitását vesztett Európai Néppárt, amely Von der Leyen pártja is, egyre jobban tolódik a farmerek és a nagy agrárcégek támogatása felé, hogy így próbálja ellensúlyozni a jobboldalibb pártcsaládok előretörését. Ebből alakult ki az a helyzet, hogy Manfred Weber, Von der Leyen pártcsaládjának vezetője nyíltan ellenezte a nagy zöld programcsomag egyik elemét az Európai Parlamentben, majdnem megbuktatva azt.
A farmerek és az agrárgazdaság ügye jelentős politikai harc lesz az unió következő éveiben, és ez érezhető volt a mostani beszéden is. Von der Leyen nem állt ki annyira határozottan az Európai Zöld Megegyezés mellett, mint amennyire a csomag fő ötletgazdájától várnánk. Sőt, még az is előfordult, hogy a beszéd után a szocialista frakció vezetőjének kellett számon kérnie az Európai Néppárt vezetőjét, hogy miért nem támogatja eléggé a néppárti bizottsági elnök tervét. A probléma a zöld átállással az, hogy sok vállalkozás teherként éli meg az uniós szabályozást és az átállás kényszerét, ezért Von der Leyen kényesen egyensúlyozott a cégek érdekképviselete és a csomag támogatása között.
Ám az ügy mögött nem feltétlenül Magyarország áll. A magyarokkal kapcsolatos politika elég tisztának tűnik a bizottság felől: pénzmegvonással akarják elérni, hogy változás legyen, és nem félnek a kifárasztástól sem.
Lengyelország ügye viszont több problémát rejt. A lengyelek hasonló helyzetben vannak, mint a magyarok. Ugyan lengyel pénzeket nem fagyasztottak be, de ők sem kaptak még pénzt sem a kohéziós forrásokból, sem a helyreállítási alapból. Márpedig Magyarország és Lengyelország között jelentős különbségek vannak, nem csupán a belpolitikában, de a két ország geopolitikai súlyában is. Lengyelországban kevésbé a korrupció, sokkal inkább az igazságügy leuralására tett kormányzati kísérletek jelentik a problémát. De az EU számára egyre nehezebb azt mondani, hogy nem fizetik ki a lengyel pénzeket, miközben a lengyelek az egyik legfontosabb tagállam az oroszokkal szembeni konfliktusban, nemcsak az EU, de az Egyesült Államok számára is. Ráadásul hamarosan választások lesznek, és addig bármilyen kísérlet, ami fel kívánná oldani ezt a problémát, rengeteg kockázatot rejt magában.
