A következő élő közvetítés része Ukrajna NATO-tagságát sürgeti a lengyel elnök

Andrzej Duda lengyel elnök Ukrajna NATO-ba való felvételét sürgeti

Csak az Egyesült Államok jelentős európai szerepvállalása, valamint a NATO és az Európai Unió bővítése, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának erősítése akadályozhatja meg az orosz birodalmi ambíciók megvalósítását – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön egy varsói nemzetközi konferencián.

Duda aláhúzta: a Nyugatnak elsősorban katonai és humanitárius területen kell támogatnia Ukrajnát, az Európai Uniónak (EU) és a G7-csoportnak pedig újabb szankciókat kell életbe léptetnie Oroszországgal szemben.

A globális közösséggel meg kell értetni, hogy jelenleg Ukrajnában dől el a világ sorsa, hiszen Oroszország sikere más államokat is agresszív politikájuk megvalósítására biztatna

– húzta alá az elnök. Lengyelország célja Ukrajna EU- és NATO-csatlakozásának biztosítása, ez a szükséges reformok megvalósítására biztatná Kijevet – hangsúlyozta Duda, hozzátéve: reméli, hogy a NATO júliusi vilniusi csúcstalálkozóján olyan döntések születnek, amelyek „közelebb hozzák Ukrajna NATO-tagságát”.

Arra kell felkészülni, hogy Oroszország folytatja agresszív politikáját, ezért Lengyelország továbbra is támogatja az Egyesült Államok erőteljes európai szerepvállalását, a NATO keleti szárnyának megerősítését, valamint az észak-atlanti szövetség és az EU bővítését – jelentette ki Duda, hozzáfűzve: ez az egyetlen módja annak, hogy az orosz birodalmi ambíciók ne érvényesüljenek.

„Oroszországnak el kell veszítenie a háborút, és meg kell értenie, hogy az egyesült, szabad világ szembeszáll, és a jövőben is szembe fog szállni vele” – zárta beszédét az államfő.

Andrzej Duda beszédével nyílt meg a lengyel külügyi intézet (PISM) kétnapos, az ukrajnai helyzetről is foglalkozó, Strategic Ark nevű konferenciája. Online formában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszélt. A konferencián részt vesz Christopher Cavoli tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka is.

Volodimir Zelenszkij felszólalásában aláhúzta: Ukrajnának a végső győzelemig kell harcolnia. Mint mondta, Moszkva „a békéről és a diplomáciáról kezd beszélni”, valójában azonban időt akar nyerni a háború folytatására. Reményét fejezte ki, hogy a NATO-csúcstalálkozón hozandó döntések lehetővé teszik Ukrajna csatlakozását.

KLAUDIA RADECKA / NURPHOTO / AFP
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik