Azok, akik az elmúlt években a minden ezzel szembe mutató jel ellenére továbbra is abban az illúzióban éltek, hogy a Kínai Kommunista Párton (KKP) belül léteznek olyan lényegi erőcentrumok, melyek Hszi Csin-ping hatalmát érdemben korlátozhatják, és adott esetben valami vágyott közpolitikai változást, esetleg Hszi leváltását is elérhetik, megkapták a pártfőtitkári pozíciójában megerősített Hszitől a hidegzuhanyt.
A rivális hatalmi körökhöz tartozó jelentősebb személyeket, köztük az eddigi miniszterelnököt, Li Kö-csiangot nyugdíjazták, és a párt legfelsőbb szervében, a jelenleg 24 fős Politikai Bizottság (PB) hétfős Állandó Bizottságában (PBÁB) az új felállásban kizárólag Hszi megbízható emberei ülnek, végleg szakítva azzal az elmúlt évtizedeket többé-kevésbé jellemző modellel, amelyben a PBÁB-ban a domináns frakció mellett a rivális erőközpontok is valamennyire képviselve voltak. A korábban egyesek által még Hszi utódjának is tartott, de a korábbi pártfőtitkár Hu Csin-tao köreihez tartozó távozó miniszterelnök-helyettes Hu Csun-hua nemhogy a szűk Állandó Bizottságba nem került be, de a Politikai Bizottságból is kiszorult, és csak a 205 fős Központi Bizottságban (KB) tartotta meg a helyét.
Érdemes ugyanakkor aláhúzni, hogy ezek a lépések inkább szimbolizálták, semmint megteremtették Hszi személyi hatalmát. A most kiszorult erők legkésőbb 2017 óta már inkább csak jelképes szerepet játszottak, és nem voltak képesek tényleges ellenállást tanúsítani Hszi hatalmával szemben. A mostani lépések így inkább tekinthetők a hatalmi egyensúly hivatalos elismerésének, mint egy jelentős hatalmi átrendeződésnek. Mindezek ellenére az utolsó remények elillanása látványos következményekkel járt. Az 1994-ben megnyílt hongkongi tőzsde indexe történetének legnagyobb zuhanását produkálta a kongresszus utáni öt napban, és számos disszidens, illetve távozását az elmúlt években már előkészítő tehetős kínai döntött úgy, hogy a helyzet fényében végleg külföldre távozik.
Egység és lojalitás: erény vagy gyengeség?
Hszi Csin-ping egy 2018-as beszédében a párt jövőjét a Kína történelmében megfigyelt dinasztikus ciklus fényében tárgyalta, mely szerint mindegyik, Kínát uraló császári dinasztia felemelkedését a megosztottság és korrupció következményeként szükségszerűen a hanyatlás és a bukás követte. A garancia arra, hogy a KKP nem jut erre a sorra, hangsúlyozta Hszi, a párt folyamatos „önforradalma”, radikális megújulása a helyzet változásának fényében. Habár az új vezetői kör személye garantálja a párt egységét és Hszi döntéseinek lojális végrehajtását, egyúttal
Az új PBÁB legnagyobb meglepetése egyértelműen Caj Csi bekerülése volt, hiszen Peking párttitkáraként eltöltött évei alatt kifejezetten népszerűtlen és nem túl eredményes vezetőnek könyvelték el. Felemelkedése így annak szimbólumává vált, hogy Hszi lojális szolgálata többet számít a párton belüli előmenetelben, mint az egyéb politikai és vezetői érdemek megléte.
Ráadásul azzal, hogy a legfelsőbb vezetésbe lényegében csak Hszi emberei kerültek be, végleg megszűnt a KKP és a kínai államszervezet részben intézményesített, részben személyi tényezőkben megjelenő, mégoly csekély mértékű elválasztása is. A távozó miniszterelnököt, a Hszivel szemben egyfajta ellensúlynak tekintett, rivális hatalmi körökbe sorolt Li Kö-csiangot várhatóan felváltó Li Csiang Hszi hűséges embere, így a kormánynak a párt alá rendelése még egyértelműbbé válik.
Az új felállás bizonyos szempontból rugalmasabbá is teheti a döntéshozatalt, hiszen a közpolitikai viták a rivális politikai erőközpontok felszámolásával többé nem válnak szinte automatikusan Hszi hatalmával szembeni kihívássá, és ez akár még növelheti is annak esélyét, hogy bizonyos területeken (például a dinamikus zéró-Covid stratégia folytatása) radikálisabb változásokra is sor kerüljön. Ugyanakkor a homogén, lojális felsővezetés komoly problémákhoz vezethet a döntéshozatalban, hiszen a kritikus hangok eltűnésének következtében alááshatja a párt önkorrekcióra való képességét.
A technokrácia nem vész el, csak átalakul
Mivel a Hszihez való lojalitás egyértelműen központi szerepet játszott a vezetők kiválasztásában, ez sok elemzőt arra a megállapításra vezetett, hogy a technokrata, szakmai nézőpont végleg kiszorult a párt vezetéséből. Ez a verdikt ugyanakkor nem teljesen igazolt. A miniszterelnök-jelölt Li Csiangot a sanghaji párttitkársága alatti Covid-lezárás botrányos végrehajtása ellenére is kifejezetten hatékony, az üzleti körökkel jó kapcsolatot ápoló vezetőnek ismerik, aki jelentősen hozzájárult a város elmúlt évekbeli gazdasági fejlődéséhez. A KB és a szűkebb Politikai Bizottság tagjai közé is igen jelentős számban kerültek be a tudományos és technológiai szektor, különösen a feltörekvő technológiák képviselői. Az egyre erősödő ideológiai ernyő alatt tehát egyúttal növekvő szerepet kap egy bizonyos fajta technokrata tudáselit, amely a Hszi Csin-ping által prioritásként kezelt technológiai innováció elősegítésén dolgozik.
Egy bizonyos típusú technokrata elit viszont jórészt eltűnt a vezetésből: a nyugati értelemben vett gazdasági reformokat, a további nyitást és a piaci erőknek kínált nagyobb szerepet sürgető szakértők többnyire távoztak. A kínai gazdaságban várhatóan legalábbis megmarad, de valószínűleg tovább nő az állam – és még inkább a párt – irányító szerepe, mely a piacot az állami célokat szolgáló eszközként, nem pedig egy autonóm szféraként közelíti meg. Bár október 16-i beszédében Hszi a gazdasági fejlődést továbbra is a legfontosabb célként jelölte meg, és a reform és nyitás politikája folytatásának fontosságát is hangsúlyozta, egyértelmű, hogy a párt vezetése a fejlődés első számú feltételének már nem a reformokat, hanem a nemzetbiztonság és a társadalmi stabilitás fenntartását látja, tehát várható az ezen területekkel foglalkozó intézmények, szektorok szerepének további erősödése, a „holisztikus” biztonsági logika további kiterjesztése.
A „nagy küzdelem” kora
A kongresszus során módosított pártalkotmányba új elemként került be Hszi Csin-ping egyik kedvelt témája: a párttagok azon felelőssége, miszerint
vigyék tovább a küzdelem szellemét és erősítsék a küzdelemre való képességüket.
A jelentős gazdasági lassulás és az új gazdasági modellre való átállás nehézségei súlyos veszélyt jelentenek a hagyományosan a Kommunista Párt vezetésének fókuszában álló belső stabilitásra. Egyre növekvő hangsúlyt kap azonban a nemzetközi helyzet, és elsősorban az Egyesült Államokkal való gyorsan fokozódó konfrontáció által jelentett kihívás. Hszi Csin-ping tízéves regnálása alatt az egyik karakterisztikus változás a külpolitikát képviselő személyek rangjának jelentős emelkedése a KKP-n belül. A jelenlegi külügyminiszter, Vang Ji is bekerült a PB tagjai közé a visszavonuló Jang Csiecse helyére, aki 2017-től elsőként képviselte a külpolitikai területet ilyen magas szinten a párton belül.
A pártkongresszus nyelvezete és a személyi változások is azt tükrözik, hogy a párt felső vezetése a „küzdelem” vagy „harc” lencséjén keresztül tekint az őket jelenleg körülvevő világra. A „küzdelemre való képesség” fejlesztése miatt különösen fontos Hszi számára a párt egysége és a mindenek feletti lojalitás, ahogy a társadalom minden szférája feletti erősödő állami és pártkontroll is. A tudományos és technológiai elit előtérbe kerülése is jórészt annak köszönhető, hogy éleződik Washingtonnal a technológiai háború, és Peking igyekezne előre menekülni a kínai gazdasági növekedést egyre inkább veszélyeztető amerikai szankciók elől.
2012-es hatalomra kerülésekor Hszi Csin-ping a legfelsőbb vezetői kört alkotó PBÁB tagjaival elsőként a pekingi „Az újrafelemelkedés felé vezető út” nevű kiállítást látogatta meg, meghirdetve vízióját a kínai nemzet számára. A 2017-es kongresszus után az első út a Kínai Kommunista Párt első kongresszusának sanghaji helyszínére vezetett, jelezve, hogy Hszi vissza kívánja állítani a KKP és a pártideológia abszolút vezető szerepét. Idén az új PBÁB elsőként abba a Jenanba látogatott közösen, ahol 1942 és 1945 között Mao leszámolt riválisaival és a párt egyértelmű vezetőjévé vált. A nehéz helyzetben lévő KKP túlélését biztosító 1934–35-ös „hosszú menetelés” végén a párt itt hozta létre a bázisát, ahonnan építkezve 1949-re győzedelmeskedett a polgárháborúban, a párt legendáriuma szerint az „egyszerű életmód és kemény küzdelem” révén. A szimbolizmus magáért beszél.
