Az elmúlt hatvan évben most járunk a legközelebb egy nukleáris katasztrófához – mondta pár napja Joe Biden amerikai elnök. Szerinte a világ egy Armageddonnal néz szembe, ha Vlagyimir Putyin úgynevezett taktikai nukleáris fegyvereket vet be Ukrajnában. Az amerikai elnök az eddigiekhez képest most fogalmazott a legkeményebben, de Biden azt is megjegyezte az orosz elnökről:
Nem tréfál, amikor taktikai atomfegyverek, biológiai vagy vegyi fegyverek lehetséges használatáról beszél, mivel hadserege, mondhatnánk, jelentősen alulteljesít.
Azóta a CNN-nek nyilatkozva némileg enyhített az álláspontján Biden, és azt mondta, szerinte Putyin végül nem fog taktikai nukleáris fegyvert bevetni. Ugyanakkor a Guardian szerint, ha az amerikaiak válaszolnának egy ilyen orosz támadásra, az konvencionális fegyverekkel történne, hogy megakadályozzák a háború további eszkalálódását. A brit lap utalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozatára is, amelyben arról beszélt: Putyin megértette, hogy a „világ nem fog megbocsátani” egy orosz nukleáris csapást.
Megértette, hogy az atomfegyverek bevetése után nem lenne képes, hogy úgy mondjam, megőrizni az életét, biztos vagyok ebben
– tette hozzá Zelenszkij. A volt ukrán miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk viszont úgy fogalmazott: „Minél több területet foglal vissza Ukrajna, annál nagyobb az esélye annak, hogy Vlagyimir Putyin nukleáris fegyvereket fog használni.” Közben az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov kivételesen lehűteni próbálta a kedélyeket: „Oroszország nem lő ki nukleáris rakétákat a Krímben, a kercsi hídnál történt akcióra válaszolva.” Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője, John Kirby ellentengernagy is azt mondta: a Fehér Háznak nincs értesülése arról, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket vetne be.
Alapvetően sajnos nem lehet kizárni, hogy nukleáris csapást mér Oroszország a mostani háború során, a lehetősége legalábbis ennek fennáll
– mondta a 24.hu-nak Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (SVKI) tudományos munkatársa. Hozzátette: „Hosszú idő óta most kerültünk a legközelebb a hidegháborúból ismert helyzetekhez, olyan szituációhoz, mint ami kubai rakétaválság idején állt elő.”
Ugyanakkor Jójárt szerint nagyon csekély az esélye annak, hogy atomháborúvá eszkalálódjon a mostani konfliktus. A hidegháborús kölcsönös megsemmisítés képessége és logikája továbbra is érvényesül, és Putyin is pontosan tisztában van ezzel. Ráadásul a kubai rakétaválsággal ellentétben, a felek most nem közvetlenül egymást fenyegetik, és ez fontos különbség.
A nukleáris fenyegetés az egész mostani háborút végigkíséri, sőt, már a Krím 2014-es megszállásakor is sűrűn emlékeztette az orosz vezetés a világot arra, hogy Oroszország atomhatalom. Ennek a célja – akkor is és a mostani háború során is – az volt, hogy elrettentsék a Nyugatot a beavatkozástól. A különbség, hogy az utóbbi másfél hónapban a hadszíntéren elszenvedett sorozatos vereségek miatt Oroszország ezúttal a harci cselekmények ideiglenes befagyasztását szeretné elérni az atommal való fenyegetéssel. Vagyis nem elrettenteni kívánja a Nyugatot bizonyos lépések megtételétől, hanem rákényszeríteni Ukrajnát és nyugati szövetségeseit arra, hogy fogadják el az ukrán területek illegális annektálását, és Kijev hagyjon fel az azok visszaszerzését célzó ellentámadással.
Nem véletlen az sem, hogy az amúgy a nukleáris csapások rémképét eloszlatni próbáló orosz szóvivő, Dmitrij Peszkov azt is megjegyezte, hogy az USA de facto részévé vált a mostani konfliktusnak. Peszkov ezt azután közölte, hogy az Egyesült Államok és Németország bejelentette: még korszerűbb légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának.
A háború elhúzódása, illetve lehetséges eszkalálódása miatt érdemes megvizsgálni, valóban bevethet-e Oroszország taktikai atomfegyvereket, illetve lehet-e nukleáris fegyvereket úgy alkalmazni, hogy azok ne pusztítsanak el egy egész országot. Jójárt Krisztián nem zár ki egy ilyen verziót, de mielőtt ennek részleteiről szólnánk, meg kell értenünk az orosz (és részben az amerikai) katonai gondolkodást.
A taktikai atomfegyvereket a hidegháború idején nagy, harckocsihadseregek megállítására tömegesen, tucatjával vetették volna be, tehát páncélozott harcjárművek, betonbunkerekbe beásott katonaság ellen
– folytatta az SVKI munkatársa. Ezért nem egyértelmű, hogy egyetlen harcászati atomfegyver bevetése katonai értelemben milyen hatást érne el. Az valószínű, hogy demoralizáló lenne, pszichés sokkhatással járna, de kérdéses, hogy ténylegesen mekkora fizikai kárt okozna a jellemzően szétszórtan, kisebb egységekben harcoló ukrán erők körében, nem beszélve arról, miként óvnák meg az oroszok a saját erőiket a sugárzástól.
„Az nem igaz, hogy a Nyugat nem rendelkezik ilyen taktikai atomfegyverekkel, ám azok bevetésének a küszöbje jóval magasabb lehet, mint az orosz fél esetében” – magyarázta Jójárt.
Geoff Brumfiel, amerikai biztonságpolitikai szakújságíró szerint az amerikaiak azért nem alkalmazzák a taktikai atomfegyvereket, és azért cserélték le konvencionális fegyverekre ezeket az eszközeiket, mert ha néhány tízcentis pontossággal tudnak robotrepülőgépekkel egy célpontot eltalálni, akkor nincs szükségük olyan durva eszközökre, mint egy taktikai atomfegyver. Az viszont, hogy az oroszok megtartották a taktikai fegyvereiket, annak a következménye, hogy nekik nincsenek olyan pontos fegyvereik, mint a Nyugatnak – vélte Brumfiel.
Ám Jójárt Krisztián szerint ez az állítás nem teljesen állja meg a helyét. Az, hogy mit nevezünk taktikai atomfegyvernek, a közvélemény számára egészen mást jelenthet, mint a katonáknak. A laikusok általában úgy gondolják, hogy az oroszok a hirosimai bombánál kisebb eszközöket robbantanának, amelyek nem okoznának akkora kárt, mint az 1945-ös amerikai atombombák, amelyeket Japánra dobtak le.
Így a stratégiai atomfegyverek – amelyek szabályozására és korlátozására szigorú nemzetközi egyezmények vannak érvényben – a kontinenseket „áthidaló” hordozóeszközeik miatt számítanak ilyen fegyvernek. Ráadásul ezekre a hordozóeszközökre általában rá vannak szerelve a nukleáris „fejek”. Ezek interkontinentális ballisztikus rakétákra, illetve tengeralattjárókról indítható rakétákra vannak telepítve, továbbá a stratégiai bombázógépekhez vannak rendelve – bevethető állapotban.
Nem így van ez a taktikai atomfegyverekkel, amelyek kisebb hatótávolságú hordozóeszközökön juttathatók célba. Tehát nem stratégiai bombázókon, nem interkontinentális rakétákon, hanem kis- és középhatótávolságú rakétákon, kisebb hatótávolságú bombázó repülőkön használhatók. Ezeket a „taktikai” atomtölteteket speciális raktárakban tárolják Jójárt szerint, nem vethetők be egyik pillanatról a másikra, azokat a csapatokhoz ki kell szállítani.
Ezért mondhatta John Kirby ellentengernagy, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a napokban, hogy nem lát arra utaló jelet, hogy Putyin elrendelte volna a taktikai atomfegyverek kiszállítását a frontra, mert ezek a fegyverek nincsenek állandó harckészültségben. Pontosabban ez inkább az ukrán frontra igaz megállapítás, mert a két nagyhatalom, az USA és Oroszország állandóan vitatkozik azon, hogy mi számít taktikai fegyvernek – amelyek – hangsúlyozzuk – erejük alapján „stratégiaiak” is lehetnének, de célba juttatásuk korlátozottsága miatt minősülnek inkább „csak” taktikainak.
A vitának Oroszország esetében van jelentősége, amelyik arra hivatkozik, hogy Kína miatt egy másik atomhatalommal szárazföldi határon is érintkezik, ezért szüksége van taktikai atomfegyverekre, amelyek kisebb hatótávon belül működnek (és állandó készültségben vannak), nem pedig egy másik kontinensen vethetők be. Ezért, és nemcsak a fegyverek „fejletlensége” miatt nem vonja ki a hadrendből Oroszország a taktikai nukleáris fegyvereit, és nem véletlenül hangsúlyozza azt sem, hogy területének megtámadásakor ilyen eszközökhöz is nyúlhat végső esetben – magyarázta Jójárt.
Geoff Brumfiel szerint taktikai nukleáris támadást az oroszok nem a hadszíntéren szétszórt katonák ellen fognak bevetni, hiszen a bombáik miatt ehhez nagyon sok nukleáris töltetre lenne szükségük. Ezért inkább egyfajta figyelmeztetésnek fogják szánni az „atomot”. Céljuk az ugyanis, hogy biztosak legyenek abban, hogy ellenfelük megértette az üzenetet. Putyin tehát nem fogja előzetes figyelmeztetés nélkül „ledobni az atomot” – vélte Brumfiel, aki azon elmélkedett, hogy vajon a Fekete-tenger fölött robbantanának az oroszok vagy valahol máshol Európában. Eszmefuttatása végén arra jutott, hogy valószínűleg még „próbaképpen” sem fogják bevetni az oroszok az ilyen típusú fegyvereiket.
Jójárt is hasonlóan vélekedik. Szerinte Oroszország nem feltétlenül katonai akciókban alkalmazhatja először az ilyen fegyvereket. „Elképzelhető, sőt valószínűbb, hogy valamiféle demonstratív nukleáris robbantáson gondolkodnak a Kremlben” – tette hozzá. Például Novaja Zemlja kerülhet szóba lehetséges helyszínként, ahol egykor a Cár-bombát, a legnagyobb hidrogénbombát – és egyben az emberiség történetében a legnagyobb bombát – robbantotta fel Hruscsov idején a Szovjetunió.
Ezzel viszont Oroszország megszegné az úgynevezett „átfogó atomcsend szerződést” – de legalább nem emberi célpontok ellen alkalmazná a bombáit – teszi hozzá Jójárt. Az viszont biztos, hogy a krími hídon történt robbantás óta eszkalálódnak az események. Az orosz katonai terminológia szerint a fegyveres konfliktus intenzitása szerint négy besorolás létezik:
- fegyveres konfliktus,
- helyi háború,
- regionális háború
- és világháború.
Az orosz retorika a mostani eseményeket úgy írja le az SVKI szakértője szerint, hogy Ukrajnában a „Nyugattal”, illetve a NATO-val háborúznak. A lényeg nem is a megnevezés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója szerint, hanem az, hogy az orosz katonai vezetés szemében – a hivatalos elnevezés ellenére – az események már meghaladták a különleges katonai művelet szintjét. Ezért lehet jelentőségük a taktikai nukleáris fegyvereknek.
Egyrészt pszichológiai hatást akarnak gyakorolni a NATO-tagállamokra, céljuk, hogy a nyugati társadalmak „összerezzenjenek” az atomfegyver szó hallatán. Abban bízhatnak Moszkvában, hogy ekkor majd hangosan követelik az ukrán támogatás leállítását, ami viszont az oroszok katonai helyzetét erősíti meg.
Másrészt az ukrán haderő ellentámadását akarják megállítani ezzel, hiszen újabb és újabb területek felett veszíti el Moszkva az ellenőrzést. Addig pedig a megritkult orosz sorokat fel tudják tölteni, időt tudnak nyerni a szárazföldi harcokban megtépázott csapataik újjászervezéséhez, a rosszul sikerült oroszországi mozgósítással mobilizált katonákat közben a frontra tudják dobni – ez is lehet a logikája a nukleáris fegyver esetleges demonstratív célú alkalmazásának Jójárt szerint.
Ez persze kétes értékű stratégia, nem valószínű ugyanis, hogy taktikai nukleáris fegyverek bevetésével az oroszok célt érnének. Sőt, éppenséggel kontraproduktív is lehet. Egyáltalán nem biztos, hogy az atomfegyver bevetése megtörné az ukrán ellenállást, ahogy nem tűnik valószínűnek az sem, hogy megtörné a nyugati országok eltökéltségét Ukrajna támogatása mögött
– teszi hozzá. Szerinte az USA egy ilyen helyzetben nem maradhatna tétlen. A nagy kérdés az, hogy az eszkalációs létrán mi a következő lépés. Azaz hajlandó lenne-e Putyin egy demonstratív nukleáris csapás után az atomfegyverek tömeges bevetésére katonai vagy polgári célpontok ellen. Ráadásul Oroszország egy nukleáris fegyver bevetésével valószínűleg elveszítené azokat a támogatóit vagy az Ukrajna elleni háborút hallgatólagosan „elnéző” partnereit – például Indiát és Kínát –, amelyek már most sem boldogok attól, amit Vlagyimir Putyin csinál.
Egy atomtámadás után vállalhatatlan lenne Putyinnal együttműködni, és ez sokkal többet árthat Oroszországnak Jójárt szerint, mint amennyit az oroszok „nyernének” vele. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy Moszkvának kezd kiürülni az eszköztára. Ennek ellenére a nukleáris opciónál valószínűbbnek tartja az ukrán kritikus infrastruktúra elleni támadások további fokozását, melynek az elmúlt napokban tanúi lehettünk. Amennyiben az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása mögött valóban az oroszok álltak, úgy az üzenet lehet Európa számára is.
Ami az atomfegyverek alkalmazását illeti, a nyilvános orosz doktrína alapján azokat csak abban az esetben vetné be Oroszország, ha tömegpusztító fegyvert alkalmaznak ellene, vagy egy hagyományos fegyverekkel vívott háború során az orosz állam túlélése forog kockán. Az orosz katonai gondolkodók azonban az atomfegyverek bevetésével kapcsolatban ennél „jóval rugalmasabbak és megengedőbbek”. Végső soron pedig az alkalmazásról az orosz elnök dönt, aki beszédében azt mondta, minden lehetséges eszközzel megvédik Oroszország területét. A Kreml szempontjából nézve, hiába nem ismeri el a világ szinte egésze az ukrán megyék Oroszországba való beolvasztását, elvben az orosz „atommal” is védhetők lennének immár a Zaporizzsja, Herszon, Luhanszk vagy Donyeck régiók.
Az pedig, hogy lehet-e korlátozott nukleáris háborút vívni, ha az oroszok mégis bevetnék az atomot, méghozzá a taktikai nukleáris fegyvereket, az Jójárt szerint elméletileg nem kizárt. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó például a hatvanas években elképzelhetőnek tartotta, hogy taktikai fegyverekre korlátozott atomháborút vívjon a Szovjetunió és az USA. Ez elsősorban egy szovjet harckocsisereg megindulásakor történt volna, amit a Nyugat – miután kevesebb páncélosa volt, és nem is szándékozott e téren a Varsói Szerződéssel versengeni – akkori katonai doktrínái nem zártak ki.
A korlátozott nukleáris háború doktrínája azonban meghaladottá vált, ráadásul hangsúlyozandó, hogy a felek jelen helyzetben nem közvetlenül egymást fenyegetik – jegyezte meg Jójárt. Hozzátette:
A hidegháború során is láttunk számos olyan helyi háborút, melyben a másik fél a mostanihoz hasonló módon aktívan támogatta a hidegháborús ellenféllel közvetlenül szembenálló harcoló erőket. Gondoljunk csak Korea, Vietnám vagy Afganisztán példájára.
