Nagyvilág

Félárvák ezreit hagyhatták Kongóban a szexturista békefenntartók

Michel Lunanga / AFP
Michel Lunanga / AFP
Egy egyetemi kutatás több ezer interjú alapján mutatja be, hogyan használták ki a háborús zónában a nőket a kéksisakosok, akiknek pont a védelem lett volna a feladatuk.

Döbbenetes dolgok derültek ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban (a volt Zaire) működő ENSZ békefenntartó misszióról a Daily Mail cikke szerint. Egy vizsgálat arra jutott, hogy 1999 óta sok ezer gyereket és nőt erőszakoltak meg a kéksisakosok, sokszor pedig szexuális szolgáltatásokat kértek a kiszolgáltatott és nyomorban élő nőktől élelemért cserébe.

A legsúlyosabb állítás az, miszerint mindezek folytán több ezer gyerek született a békefenntartóktól, akik dolguk végeztével elhagyták az országot és magukra hagyták az anyákat.

Volt olyan áldozat, aki tízéves volt, amikor megerőszakolták és teherbe esett. A legtöbb katona, aki magára hagyta új gyermeké, tanzániai és dél-afrikai volt, de marokkói, uruguay-i, nepáli és bangladesi kéksisakosok is tettek ilyesmit. A munkakörük, pozíciójuk is vegyes volt, a katonák és tisztviselők mellett sofőrök, szakácsok, orvosok és fotósok is követtek el szörnyűségeket.

A jelentés alapvetésnek írja le, hogy katonai kaszárnyák környékén megjelenik a prostitúció, elszaporodnak a bordélyok és a szexuális kizsákmányolás. Ennek megfelelően a nemi betegségek is megjelennek. Eddig szinte minden ENSZ-missziónál felmerültek ilyen helyzetek.

A kutatást a Birminghami Egyetem készítette rengeteg, 2858 interjú felhasználásával, amiből sokat anyákkal és békefenntartóktól való gyerekekkel vettek fel. Az anyákat sokszor kivetette magából saját közösségük, derült ki, ezért még az átlagos nyomornál is rosszabbul élnek. Kirstin Wagner, az egyik kutató a katonák szemszögéből így világította meg a helyzetet:

A probléma része, hogy néhányan azok közül, akiket idevezényeltek, úgy tűnik, ezeket a missziókat úgy kezelik, mint alkalmakat a szexturizmusra és szexuális bűncselekményekre, amiket valószínűleg nem követnének el saját hazájukban.

Sok nő úgy írta le a katonákkal létesített kapcsolatot, hogy az javak ellenében történt: pénzért, ruháért, ételért vagy épp gyermekeik tandíjáért. Olyanok is akadtak, akik pusztán egy új frizuráért vagy telefonért mentek bele egy együttlétbe. Wagner szerint ez más kategória, ezek a nők nem a túlélésért alakítottak ki szexuális kapcsolatot a katonákkal.

Az ENSZ közölte, szigorúbban lép fel az ilyen esetekkel szemben, mindent elkövet a kivizsgálások érdekében. Szerintük minden eset hozzáférhető az ENSZ rendszerében, és aki ellen egyszer bebizonyosodott a vád, többé nem lehet békefenntartó. A lap megjegyzi, eddig 426 eset merült fel, de mindössze 44-et támasztottak alá. A MONUSCO rövidítésű ENSZ-misszióval szemben az utóbbi hetekben véres tüntetések is voltak Kelet-Kongóban, de nem ezen esetek miatt, hanem azért, mert a kéksisakosok nem védik meg a lakosságot a milíciáktól.

Kapcsolódó
Legalább öten meghaltak a Kongóban második napja tartó zavargásokban
A tüntetők az ENSZ békefenntartónak azonnali kivonását követelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik