Közel két hónappal azután, hogy az orosz hadsereg háborút indított Ukrajna ellen – egyúttal az ENSZ szerint a II. világháború óta nem látott léptékű menekültválságot előidézve ezzel –, a Foreign Policy egy olyan riportot közölt, amely szerint a Berlinben élő afgán menekülteket az állam által biztosított szálláshelyeik elhagyására kérik, hogy ukrán menekülteket költöztessenek be a helyükre – őket pedig másik városrészbe, vagy akár másik településre is átküldhetik.
Április végéig több mint 5,3 millióan menekültek el Ukrajnából az ENSZ adatai szerint. Bár a legtöbb ukrán menekültet a megtámadott állammal szomszédos országokban vették nyilvántartásba – Lengyelországban 2,94 millió, Romániában pedig közel 800 ezer főt –, a Deutsche Welle szerint a háború kitörése után másfél hónappal, április elején már Németországban is 316 ezer ukrán menekültet regisztráltak.
Már ez az adat is jól mutatja, hogy a németek eddig is rengeteg menekülő embernek igyekeztek segíteni, akik a polgárháború sújtotta Szíriából, a tálibok uralta Afganisztánból (ahonnan a radikálisok augusztusi hatalomátvétele miatt 12 ezer menekültet reptettek ki a németek), Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és hasonlóan távoli helyekről érkeztek –, de az újabb, ezúttal ukrán menekülthullám már a segítségkérők létszámából fakadóan is felkavarhatta az Európában a háború február 24-i kitöréséig a legtöbb embert befogadó Németország bevándorlási rendszerét.
„Kilakoltatás” 24 órás határidővel
Legalábbis erről árulkodik a Foreign Policy írása, mely egy Kabult halálos fenyegetések miatt elhagyó, 33 éves, a cikkben csak Parwana Amiri álnéven megszólaló afgán nő történetével indít, aki a német állam segítségével menekült el az otthonából. Idén január végén érkezett meg Berlinbe a családjával, de azóta már kétszer is új helyre kellett költözniük.
Egyik reggel, amikor férjével és két kislányával reggeliztek, egy váratlan látogató kopogtatott be az ajtajukon. A szociális munkás egy kellemetlen hírt hozott: ki kell üríteniük az otthonukat az Ukrajnából újonnan érkező menekültek miatt, nincs kérdés, nincs tárgyalás, csak „24 órán belül el kell menniük” – idézi fel a portál a család legutóbbi költözésének a napját, majd azzal folytatódik a szöveg, hogy több százan vannak olyanok a német fővárosban, akik hasonló cipőben járhatnak.
Nem tudjuk, hová küldenek minket legközelebb. (…) A lányom óvodai helye már biztosítva volt. Lassan berendezkedtünk, amíg nem szóltak, hogy költöznünk kell. Azóta nem volt szerencsém olyan közeli óvodát találni, ahol van üresedés
– mesélte az álnéven szereplő anya, majd arról panaszkodott, hogy míg az első berlini szálláshelyükön még egy angolul beszélő szociális munkás segített beilleszkedésük zökkenőmentesebbé tételében, az új szálláshelyeiken már nem kaptak ilyen segítséget.
Utóbbira egy – a téma érzékenysége miatt szintén anonim módon nyilatkozó – szociális munkás szerint az a magyarázat, hogy a Németországban biztonságot kereső emberek a menekültügyi rendszerbe belépve egy (félévente újra és újra elbírált) ideiglenes tartózkodási engedélyt kapnak. A hazájukban uralkodó helyzettől függően gyakran előfordul, hogy elutasítják a hosszabbítást és végül a menedékjogot is, de mióta a tálibok tavaly augusztusban átvették az irányítást Afganisztánban, a Németországba menekülő afgánok többségének rögtön hároméves tartózkodási engedélyt adnak.
Amiriék jelenleg egy kétszobás, saját konyhával rendelkező lakrészben élnek Berlin legészakibb, Reinickendorf nevű kerületében egy eredetileg hajléktalanok átmeneti szállásaként funkcionáló volt szállodában. Az állam fejenként 37 eurót (14 ezer forintot) biztosít a szálláshely üzemeltetőinek egy-egy éjszakájukért. A 24 órás ultimátum után először egy olyan helyre küldték őket átmenetileg, ahol a család nem érezte biztonságban az 5 és 8 éves lányokat, miután megtudták, hogy bűnözőkkel kell osztozniuk a közös használatú mosdón.
Egy 30 éves, szintén névtelenül nyilatkozó, januárban Németországba érkezett afgán férfi arról beszélt a cikkben, hogy hiába ő az egyetlen a menekülő családjából, aki beszél angolul, az édesanyját és két fiatalabb testvérét – akik közül az egyik szívbeteg – mégis elszakították tőle. (A riport készítője egyébként felkereste a szálláshelyet, ahonnan a megszólalókat az első alkalommal elköltöztették, és azt tapasztalta, hogy még nem érkeztek meg az épületbe az Ukrajnából menekültek.)
Az érintettek félnek, így a sajtó is hallgat
A kilakoltatásokat szándékosan nem hozták nyilvánosságra. Néhányan évek óta éltek az otthonukként kezelt szállásaikon, és kiszakították őket a szociális struktúrájukból, köztük a gyerekeket is, akiket az iskoláiktól távol eső helyekre költöztettek
– mondta a Berlini Menekültügyi Tanács nevű ernyőszervezet egyik elnökségi tagja, Tareq Alaows, aki korábban a német parlament első szíriai menekült képviselője akart lenni.
Elmondta, a német kormány azzal indokolta a kilakoltatásokat, hogy az afgánokat az úgynevezett „érkezési központokból” költöztették ki, ahol egyébként is csak rövid ideig tartózkodhatnának. Csakhogy egyes családok már évek óta ott éltek, ahonnan most elküldték őket, illetve akadnak olyan családok is, amelyeket nem ilyen érkezési központból küldtek el, hanem másféle szálláshelyekről.
„Egy pár ember életkörülményei ugyan javultak, de a legtöbben féltek beszélni, mert attól tartottak, hogy ez hatással lehet a bevándorlási kérelmükre” – fogalmazott Alaows, majd kifejtette, hogy Berlinben mintegy 10 szálláshelyet ürítettek ki. Hogy ez hány embert jelenthet, azt nem részletezte, de ha nagyobb szálláshelyekről van szó akkor akkor több száz érintett is lehet.
A „nehéz megfontolásokon alapuló” döntést egyébként a berlini integrációs, munkaügyi és szociális szolgáltatásokért felelős szenátusi hivatal azzal indokolta, hogy „operatív szempontból szükséges”, és hogy nincs más alternatívájuk, mert az ukránoknak – köztük sok nőnek és gyereknek – ágyra, illetve a fejük fölé tetőre van szükségük.
Sajnáljuk, hogy ez további nehézségeket okozott az afgán családoknak és azt is, hogy az érintetteknek ki kellett költözniük megszokott környezetükből, valamint azt is, ha esetleg most már csak nagy nehézségek árán tudják fenntartani a társadalmi kapcsolataikat
– idézi a portál Stefan Strausst, a tárca sajtótitkárát, aki azt is hozzátette, hogy Berlinben összesen 83 különböző menekültszállás van, ahol már mintegy 22 ezer embernek adtak otthont, de az ügyintézés egyszerűsítése érdekében az Ukrajnából érkezőket néhány meghatározott központban kell összevonva fogadniuk. Végül pedig arról beszélt, hogy a kilakoltatott afgánoknak másik – a közös konyhát és fürdőszobát leszámítva azonos minőségű – „állandó” szállást biztosítanak.
A Foreign Policy cikkében többször is hangsúlyozzák, hogy különösen érzékeny témáról van szó, így nem csoda, hogy a német nyelvű sajtóban szinte egyáltalán nem írtak a német menekültügyi rendszer anomáliáiról, azonban a Süddeutsche Zeitung még március közepén hírt adott arról, hogy az ukrán menekültáradat gyorsabb kezelése érdekében egyes bajorországi menekültellátó központokat kifejezetten az ukránok befogadására fognak kijelölni.
Kettős mérce keleten-nyugaton
A menekültekkel kapcsolatos kettős mérce Magyarországról nézve egyáltalán nem meglepő, hiszen míg a szír polgárháború elől menekülő, Szerbián keresztül érkező embereket nemcsak a határkerítés tartja fel, hanem a jogszabályok is – ami miatt még Belgrádban kell menekültstátuszért folyamodniuk, ha segítséghez szeretnének kapni az Európai Unió területén. Lengyelország is egészen máshogy áll a Közel-Keletről Beloruszba reptetett, azóta is a határ fehérorosz oldalán várakozó menekültekhez, mint a közel 3 millió ukránhoz, akiket gond nélkül befogadtak.
Ám a nyugat-európai hozzáállás is beszédes. Dánia a pár évvel ezelőtti menekülthullámra úgy reagált, hogy 2016 elején elfogadtak egy törvényt, amely lehetővé tette a rendőrség számára a menedékkérelemért folyamodók értéktárgyainak és készpénzének lefoglalását – amennyiben 10 ezer koronát (507 ezer forintot) meghaladó értékekről van szó.
Akkor két év alatt nagyjából százezer szír érkezhetett Dániába Mattias Tesfaye menekültügyi miniszter szerint, most viszont másfél hónap alatt 19 ezer ukrán. Utóbbiaknak, ha vonattal jöttek, még fizetniük sem kellett az útért, hiszen azt az EU ingyenessé tette nekik, és egyelőre nincs információ arról, hogy a most Ukrajnából érkezettek értékeit bárki is le akarta volna foglalni.
És ahogy a szálláshelyek között tologatott afgán menekültek története is mutatja, a 2015-ben Wilkommenskulturt hirdető, menekültek befogadásában az orosz–ukrán háború előtt is élenjáró Németországban is érezhető valamiféle, logisztikai kérdésekre visszavezethető kettős mérce.
