Élő Nagyvilág

Moszkva állítja, radikálisan csökkenti a katonai tevékenységet Kijevnél, Ukrajna vállalja a semleges státuszt

Narciso Contreras / Anadolu Agency / Getty Images
Narciso Contreras / Anadolu Agency / Getty Images
  • Kedden délelőtt ukrán delegáció érkezett a törökországi Isztambulba, hogy béketárgyalásokat folytasson orosz kollégáival. A megbeszélés nagyjából négy órás volt, néhány szünettel. Azt egyelőre nem tudni, hogy szerdán is folytatódnak-e a megbeszélések.
  • Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó azt mondta, intenzív konzultációkat folytattak több témáról is a tárgyaláson. Nem sokkal később Alekszander Fomin, az orosz védelmi minisztérium helyettes vezetője bejelentette, Moszkva úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében.
  • A Kreml szóvivője szerint Oroszország csak a létét veszélyeztető fenyegetés ellen használna atomfegyvert.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjszakai videóüzenetében sürgette a világhatalmakat, hogy szigorítsák az oroszokkal szembeni szankciókat, beleértve az olajembargót. Kedden újra Magyarországgal példálózott.
  • Ukrajnában kedd hajnal előtt ismét megszólaltak a légiriadó szirénák, közben ukrán tisztviselők szerint egyes városok kijáratait elzárták az orosz támadások.
  • Ukrajna szerint 60 templomot bombáztak le az oroszok.
  • Joe Biden amerikai elnök közölte, nem korrigálja vitatott kijelentését, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem maradhat hatalmon”. Biden szerint erkölcsi felháborodását fejezte ki, nem politikai nyilatkozatot tett.
  • A Kreml szerint semmi köze a valósághoz annak, hogy Roman Abramovics, a Chelsea egykori tulajdonosa mérgezés tüneteit mutatta egy hó eleji kijevi béketárgyalást követően.
  • A háború hétfői történéseiről előző napi közvetítésünkben olvashat.

Az Európai Bizottsághoz fordult a TASZ és a Political Capital az orosz dezinformáció miatt

A Political Capital korábban eredménytelenül fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz a közmédiában terjesztett orosz propaganda miatt, ezért döntöttek hát úgy a TASZ-szal közösen, hogy az Európai Bizottság elé viszik az ügyet. A két szervezet arra kéri a Bizottságot, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel lépjen fel, hogy egyetlen tagállam közmédiája se „szolgálhasson hátsó ajtóként” az Unióból kitiltott háborús propaganda terjesztőinek.

Keddi közleményükben azt írják, hogy miközben az Unió kitiltotta területéről az orosz propagandát, az annak megfelelő tartalmakat a magyar közmédia akadálytalanul terjeszti tovább.

Kapcsolódó
Az Európai Bizottsághoz fordult két magyar szervezet a közmédiában terjesztett orosz dezinformáció miatt
A Political Capital korábban eredménytelenül fordult az NMHH-hoz, ezért döntöttek úgy a TASZ-szal, hogy a Bizottság elé viszik az ügyet.

Moszkva: Az oroszok csökkentik katonai tevékenységet Kijev térségében

Az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében – jelentette be a tárca helyettes vezetője, Alekszander Fomin kedden Moszkvában.

A Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség beszámolója szerint Fomin azzal indokolta ezt a döntést, hogy „az Ukrajna semlegességéről és nem nukleáris státuszáról szóló megállapodás előkészítéséről, valamint Ukrajna számára nyújtott biztonsági garanciákról szóló tárgyalások hamarosan a gyakorlatba is áthelyeződnek”.

Emiatt az orosz védelmi minisztérium „a kölcsönös bizalom növelése és a további tárgyalásokhoz szükséges feltételek megteremtése, valamint a fenti megállapodás aláírásának végső céljának elérése érdekében” arról döntött, hogy radikálisan csökkentik a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében – közölte Fomin.

A Guardian beszámolója alapján a béketárgyalások orosz főtárgyalója, Vlagyimir Megyinszkij is megszólalt, aki elmondta, hogy Oroszország „két lépést is tett a konfliktus csökkentése érdekében”.

Javaslatokat kaptunk Ukrajnától, hogy mérlegeljük világosan megfogalmazott álláspontjukat a békeszerződésbe való felvételről. Ezeket a javaslatokat az elkövetkező időszakban megvizsgáljuk és eljuttatjuk az elnökhöz, és választ adunk rá.

Megyinszkij hozzátette: Putyin és Zelenszkij találkozója a békeszerződés előzetes aláírásával egy időben lehetséges.

Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó a Twitteren arról írt, hogy a NATO 5. cikkéhez hasonló kollektív védelmi záradék is szóba került a védelmi tárgyaláson, amely azt jelentené, hogy Ukrajna védelmét többek között az USA, Törökország, Franciaország, Németország stb. biztosítaná.

https://twitter.com/Podolyak_M/status/1508783642209931272

Véget ért az orosz-ukrán béketárgyalások keddi fordulója

Véget ért az orosz-ukrán béketárgyalások keddi fordulója Isztambulban – közölte Ukrajna törökországi nagykövetsége. A megbeszélés nagyjából négy órás volt, néhány szünettel. Azt egyelőre nem tudni, hogy szerdán is folytatódnak-e a megbeszélések.

Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó azt mondta, intenzív konzultációkat folytattak több témáról is, de hozzátette:

A legfontosabb az Ukrajna számára biztosított nemzetközi biztonsági garanciákról szóló megállapodás. Csak ezzel a megállapodással fejezhetjük be a háborút úgy, ahogy az Ukrajnának szükséges.

Szintén fontos a tűzszünet kérdése, hogy megoldódjanak a humanitárius problémák.

Podoljak utalt arra is, hogy olyan információk és videók jelentek meg az interneten, amelyen állítólag az szerepel, ahogy ukrán katonák kínoznak orosz hadifoglyokat. Ukrajna ezzel kapcsolatban hétfőn már bejelentette, azonnali vizsgálatot indít, hogy kiderítse, valóban történtek-e ilyen atrocitások. Az orosz csapatokról pedig az a hír járja, hogy embereket rabolnak el és kínoznak meg, illetve erőszakkal telepítik ki a civil lakosságot.

Azt is szeretném kihangsúlyozni, hogy van most már egy másik, egyre növekvő probléma, a háború, a gyűlölet, a háborús szabályok megsértésének eszkalációja, és nem csak a csatatéren.

(Guardian, CNN)

Cem Ozdel / Anadolu Agency / Getty Images

Kreml: Senki nem mérgezte meg Abramovicsot

A Kreml szerint semmi köze a valósághoz annak, hogy Roman Abramovics a Chelsea egykori tulajdonosa mérgezés tüneteit mutatta egy hó eleji kijevi béketárgyalást követően. Azt állítják, hogy a történet az információs háború része. A Kreml azt is közölte, hogy Abramovics nem hivatalos tagja a törökországi orosz delegációnak – bár az Ukrajnával folytatott megbeszélésen részt vesz.

Rendőrség: Tízezren érkeztek hétfőn Ukrajnából

Magyarország területére hétfőn az ukrán-magyar határszakaszon 5156 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 4741-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.

A beléptetettek közül a rendőrség 1142 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik a rendelkezésre álló idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – tájékoztatott az ORFK. Hozzátették, a rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy az ukrajnai háború elől hétfőn 1140 ember, köztük 415 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba – tették hozzá.

Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 73 ember, köztük 49 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg – tudatták. Azt írták, a BRFK a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel Kőbánya felső vasútállomáson és a BOK csarnokban segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is. A BRFK 31 ukrán tolmáccsal kötött megbízási szerződést, és saját állományából is biztosít tolmácsot.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.

A mérgezéssel hírbe hozott Roman Abramovics is feltűnt a béketárgyaláson

Roman Abramovics orosz milliárdos, a Chelsea futballklub tulajdonosa tűnt fel az isztambuli orosz-ukrán béketárgyalásokon – írja a BBC.

A török ​​média által sugárzott képeken Ibrahim KalinRecep Tayyip Erdoğan elnök szóvivője mellett – fejhallgatót viselve ült az orosz milliárdos, aki tehát nem az orosz és az ukrán delegáció főasztalánál foglalt helyet.

Kalin állítólag segített koordinálni az orosz oligarcha és az ukrán delegáció egyik tagja közötti találkozókat az Isztambulban.

Abramovics jelenléte arra utal, hogy valamilyen szinten még mindig részt vesz a közvetítési kísérletekben.

Korábbi hírek szerint Abramovics és két ukrán béketárgyaló mérgezés tüneteit mutatta egy kijevi találkozót követően. Vegyifegyver-szakértők vizsgálták az esetet, és arra a megállapításra jutottak, hogy szándékos mérgezés történhetett. Ennek jelei a felvételek alapján nem látszottak a keddi tárgyalásokon az orosz milliárdoson.

Sergey Karpuhin / POOL / Sputnik / AFP Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Roman Abramovics az orosz-ukrán tárgyalások előtt a Dolmabahce palotában, Isztambulban, Törökországban.

Elkezdődött a tárgyalás, de komoly áttörés nem várható

Az orosz és az ukrán delegáció megérkezett a török elnök, Erdogan isztambuli irodájába. Egy hosszú asztalnál ülnek egymással szemben. A török ​​vezető üdvözölte őket, amit taps követett – írja a BBC. Több mint két hete ezek az első személyes megbeszélések, de szakértők szerint kevés a remény az áttörésre. Erdogan „mély szomorúságáról” beszélt amiatt, hogy a háború már öt hete tart, majd Zelenszkijt és Putyint is  értékes barátnak nevezte. Szerinte

mindkét fél tehet azért, hogy megállítsák ezt a tragédiát.

60 ukrán templomot bombáztak le az oroszok

A brit The Guardian azt írja az ukrán válságközpont alapján, hogy több mint 60 ukrán templomot és vallási épületet semmisítettek meg az orosz erők az invázió február 24-i kezdete óta.

A vallási építményeket a hírek szerint Ukrajna nyolc régiójában semmisítették meg: Kijevben, Donyeckben, Zsitomirban, Zaporizzsjában, Luhanszkban, Szumiban, Harkovban és Csernyihivban.

Túlnyomó többségük ortodox templom. Mecsetek, zsinagógák, protestáns templomok, vallási oktatási intézmények és vallási szervezetek fontos adminisztratív épületei is megsemmisültek

– áll a hétfőn kiadott közleményében.

Ukrán hadsereg: az üzemanyagraktárakat bombázzák az oroszok

Az ukrán fegyveres erők vezérkara legutóbbi frissítésében azt állítja, hogy az orosz erők továbbra is rakétacsapásokat indítanak az ország lakónegyedei ellen, és az üzemanyagraktárak bombázására összpontosítanak, hogy „bonyolítsák a logisztikát”.

A BBC azt írja, az elmúlt napokban a hírek szerint több városban, például a fővárosban, Kijevben, valamint Lvivben, Rivnében, Zsitomirban és Luckban üzemanyag-raktárakat találtak el.

Az ukrán hadsereg azt is állítja, hogy az orosz egységek a civilek kifosztásával, elrablásával és túszul ejtésével terrorizálják a lakosságot Kijevben, a délkeleti Zaforizsjában, a déli Herszonban és a keleti Harkovban is

A BBC nem tudta ellenőrizni ezen állítások egy részét.

Sean Penn Ukrajnában segít a menekülteknek

Sean Penn Ukrajnába utazott, hogy segítsen a menekülteknek. A színész a lvivi régió vezetőjével közös képet tett fel Twitter-oldalára. Az ukrajnai orosz invázió kezdetekor, február 24-én Penn a fővárosban, Kijevben forgatott egy dokumentumfilmet. Jótékonysági szervezete azóta is azon dolgozik, hogy lakhatást és oktatást biztosítson az ukrán menekültek számára Lengyelországban.

A hét elején Penn azzal fenyegetőzött, hogy beolvasztja az Oscar-díját, ha Ukrajna elnökét nem hívják meg a vasárnapi Los Angeles-i eseményre.

Isztambulban tárgyalnak a tűzszünetről

Ukrán delegáció érkezett a törökországi Isztambulba, hogy béketárgyalásokat folytasson orosz kollégáival – írja a BBC.

A delegációt Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter, valamint Mihail Podoljak, az elnöki hivatal vezetője vezeti. A delegáció elsődleges célja a tűzszünet elérése, ám bizonytalanok ebben.

A személyes béketárgyalások több mint két hét után kezdődnek újra, aminek Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök ad otthont. A találkozó helyi idő szerint kedden 10 órakor kezdődik.

Oroszország többek között azt követeli Ukrajnától, hogy hagyjon fel minden NATO-csatlakozási szándékával. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy hajlandó kompromisszumot kötni.

További, várhatóan megvitatásra kerülő kényes kérdések közé tartozik a kelet-ukrajnai szeparatisták kézben lévő régióinak sorsa, valamint az Oroszország által 2014-ben hivatalosan annektált Krím státusza.

Kreml: Oroszország csak létét veszélyeztető esetben vet be atomfegyvert

Oroszország csak akkor használna nukleáris fegyvert, ha veszély fenyegeti az ország létét – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a PBS Newshournak adott hétfői interjújában.

Természetesen a hadművelet (Ukrajnában) bármilyen eredménye sem ok az atomfegyver bevetésére

– mondta Peszkov.

Van egy biztonsági koncepciónk, amely nagyon világosan kimondja, hogy csak akkor használhatunk atomfegyvert, ha hazánkban fennáll az állam létének veszélye

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Joe Biden amerikai elnök „mészárosnak” nevezte Vlagyimir Putyint, és kijelentette, hogy az orosz elnök nem maradhat tovább hatalmon, Peszkov azt mondta, „ez elég riasztó”.

Zelenszkij: A félelem cinkossá tesz

Ukrajna elnök arra kérte a nyugati hatalmakat, hogy szigorítsák az Oroszországgal szembeni szankciókat, és vezessenek be olajembargót. Volodimir Zelenszkij éjjeli videóüzenetében bírálta az egyes szankciók „passzív” jellegét, egyben nehezményezte, hogy nem vezettek be már korábban Oroszországot sújtó intézkedéseket, amelyek megakadályozhatták volna az inváziót.

Zelenszkij hétperces beszéd során néhányszor nyomatékosan az asztalra csapott. Közölte: Teljes körű háború kezdődött. Reagált azokra a hírekre, miszerint például vegyi fegyver bevetése esetén még szigorúbb orosz szankciók jönnek, mint például az olajembargó.

Egyszerűen nincsenek szavak. Nekünk, élőknek várnunk kell. Nem indokolja az olajembargót, amit az orosz hadsereg eddig tett? Egy vegyianyag-gyártó üzem vagy egy atomerőmű bombázása nem elég indok?

– kérdezte

Zelenszkij azt is közölte, a héten több ország parlamentjéhez kíván fordulni, hogy további fegyverek biztosítására kérje őket.

Az ukránoknak nem szabad meghalniuk azért, mert valakinek nincs elég bátorsága ahhoz, hogy átadja a szükséges fegyvereket

– mondta.

A félelem mindig cinkossá tesz.

– tette hozzá.

Biden nem kér bocsánatot Putyinra tett megjegyzéséért

Joe Biden amerikai elnök szombaton Lengyelországban kifejtette, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök nem maradhat hatalmon.

Kijelentése némi zavart okozott, így a Fehér Háznak tisztáznia kellett, hogy nincs „rendszerváltási politikájuk” Oroszországban.

Biden a BBC szerint hétfőn nevetségesnek nevezte az ügyet, mint mondta, „erkölcsi felháborodását” fejezte ki nem politikai állásfoglalást fogalmazott meg.

Olvasói sztorik