Élő Nagyvilág

Az ENSZ-tagállamok háromnegyede ítélte el Oroszországot; menekült baba született Budapesten

Pau Venteo / Europa Press / Getty Images
Pau Venteo / Europa Press / Getty Images
  • Óriási többséggel ítélték el az ENSZ-ben Oroszország Ukrajna elleni támadását és felszólították a harcok befejezésére.
  • Az ukrán hatóságok gyors mérlege szerint eddig több mint 2000 civil halt meg a harcokban.
  • Az oroszok azt állítják, hogy elfoglalták a dél-ukrajnai Herszont, a városvezetés és az ukrán kormány azonban tagadja.
  • Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy az oroszok parancsot kaptak rá, hogy eltöröljék az ukrán nemzetet.
  • A stratégiai fontosságú Mariupol kikötőváros polgármestere szerint a várost folyamatosan lövik.
  • Legalább 21 ember meghalt és 112-en megsebesültek Harkiv bombázásában.
  • Már harmadik napja marad zárva az orosz tőzsde.
  • A Sberbank kivonul az európai piacról, magyarországi engedélyét visszavonták, az ügyfelek így juthatnak hozzá pénzükhöz.
  • Fokozódik a menekültválság: csak Lengyelországba 450 ezer ember érkezett.
  • Szerdán elindult az ukrán küldöttség a béketárgyalások második fordulójára Oroszország és Ukrajna között.
  • Kijev felé tartó kollégáink riportja:
Kapcsolódó
Jászberényi Sándor jelenti Ukrajnából: Úton a háború szíve felé
A 24.hu-t tudósító író és kollégája eljutott Kijevbe, ahol még alig érkeztek meg a háború sújtotta városban dolgozó újságíróknak otthont adó szállodába, amikor megszólalt a légoltalmi sziréna. Útjukat ukrán önkéntesekkel tették meg, fogtak rájuk pisztolyt és jártak az önkéntesek egyik központjában.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a nukleáris létesítményeket félti

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség feje aggodalmát fejezte ki az ukrajnai háború nukleáris létesítményekre gyakorolt hatásai miatt. A csernobili erőművet múlt héten foglalták el az orosz csapatok, és már a zaporizzsjai létesítményt is körülzárták. Az erőművek mellett nukleárishulladék-tárolók is veszélyben vannak.

Kapcsolódó
Aggódnak a szakértők a csernobili események miatt
A csernobili erőművet múlt héten foglalták el az orosz csapatok, és már a zaporizzsjai létesítményt is körülzárták.

Sorra szakítják meg kapcsolataikat az amerikai nagyvállalatok az orosz partnercégekkel

Az Ukrajna orosz katonai megszállását követően életbe léptetett nemzetközi büntetőintézkedések nyomán sorra szakítják meg kapcsolataikat az amerikai nagyvállalatok az orosz partnercégekkel.

A legismertebb amerikai nagyvállalatok közül az Apple, a Google, a Ford, a Harley-Davidson és az Exxon Mobil határozottan visszautasította Ukrajna orosz megtámadását, miután egyre jobban nőtt a nyomás a cégek befektetői és fogyasztói részéről, akik elutasítják az orosz erőszakot.

  • Januárban a világon elsőként az Apple kedden jelentette be, hogy mindenfajta termékértékesítést felfüggesztett Oroszországban, hozzátéve, hogy a cég megváltoztatja Maps online térképét is, ezzel is védve az ukrajnai polgári személyeket.
  • A Google cég anyavállalata, az Alphabet a Play Store online boltjában blokkolja az RT és a Szputnyik orosz hírcsatornákhoz kapcsolódó okostelefonos alkalmazások használatát, miután korábban már eltávolította az orosz állami kiadóvállalatokat a hírszolgáltató részlegéből.
  • A Microsoft az RT mobiltelefonos alkalmazásainak eltávolítását jelentette be, és közölte, hogy betiltja az orosz állami támogatású médiumok reklámjait is.
  • A Dell Technologies laptopgyártó vállalat felfüggesztett minden termékértékesítést, de nem csak Oroszországban, hanem Ukrajnában is.
  • Az amerikai Exxon Mobil kőolajipari óriásvállalat kivonul a 4 milliárd dollár értékűre becsült oroszországi kőolaj- és földgázipari tevékenységéből, beleértve a Szahalin-1 projektet is, valamint felfüggeszti minden további oroszországi befektetését, a BP és a Shell brit energiaipari óriásvállalatok lépéseit követően, amelyek Oroszország legnagyobb külföldi befektetőinek számítanak.
  • A két nagy michigani gépkocsigyártó, a General Motors és a Ford Motor Company felfüggesztette az Oroszországba irányuló gépkocsi-szállításait.
  • A Harley-Davidson milwaukee-i motorkerékpár-gyártó vállalat szintén szünetelteti üzleti és szállítási kapcsolatait Oroszországgal.
  • A Boeing repülőgépgyártó nagyvállalat minden alkatrészszállítási, karbantartási és javítási szolgáltatását felfüggesztette az orosz légitársaságokkal.
  • A UPS és FedEx globális csomagszállító és logisztikai óriásvállalatok a kézbesítési szolgáltatásaikat, a Nike sportszergyártó cég a termékértékesítést függesztette fel  Oroszországban
  • A Nike az okostelefonos alkalmazással történő értékesítést is beszüntette.
  • A Disney, a Warner Bros és a Sony Pictures Entertainment is bejelentette, hogy egyelőre töröltek minden premier-filmvetítést Oroszországban.

(MTI)

További négy ember meghalt és kilencen megsebesültek Harkiv ostomában

A helyi katasztrófavédelem és Harkiv polgármestere szerint további négy ember vesztette életét a városban, mialatt folytatódnak az orosz légi- és rakétacsapások. További kilenc ember megsebesült a támadásokban. Az AlJazeera értesülését az oroszok nem erősítették meg.

Sergey BOBOK / AFP Mentőalakulatok dolgoznak Harkivban 2022. március 2-án.

A paralimpián nem versenyezhetnek hazájuk színeiben az orosz és fehérorosz sportolók

Oroszország és Fehéroroszország paralimpiai sportolóinak semlegesként kell indulniuk a 2022-es pekingi téli paralimpiai játékokon.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság közleménye szerint a sportolók – akik már megérkeztek Kínába –  a paralimpiai zászló alatt fognak versenyezni, és az éremtáblázatban sem fognak szerepelni.

A Bizottság hozzátette, hogy a mozgásterén belül a lehető leghatározottabb lépés mellett döntött.

A paralimpia megnyitóját pénteken rendezik meg, a versenyek szombaton kezdődnek.

(BBC)

A háborús menekülteknek főleg szállással, Beregszásznak eszközökkel segítene a fővárosi önkormányzat

Keddről szerdára virradó éjszaka Budapesten 90, a Balaton környékén 80, Pest megyében 51 menekült tartózkodott a fővárosi fenntartású szálláshelyeken – közölte a budapesti Főpolgármesteri Hivatal. Lapunknak eljuttatott közleményükben azt írják, a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság felügyeli a szálláshelyeket, ahol önkéntes szociális munkások segítik a menekülteket.

A Fővárosi Önkormányzat munkatársai tegnap azon dolgoztak, hogy a különböző szálláshelyeinken lévő családok újra egyesüljenek. A csecsemők számára most már szükség esetén anyatejet is tudnak biztosítani – írták.

A közleményük szerint több ország nagykövetségével is kapcsolatban állnak, és az ő kérésükre segítették az Ukrajnában tanuló külföldi diákok magyarországi elhelyezését, fővárosi átmeneti tartózkodásukat, illetve átutazásukat.

Azt írták, hogy Budapest testvérvárosaként Beregszász is kért segítséget a Fővárostól. Karácsony Gergely főpolgármester beszélt is a beregszászi polgármesterrel, Babják Zoltánnal. Ott – mint írták – pénzre, illetve eszközökre: aggregátorokra, generátorokra és ivóvíztartályokra van szükség. A Fővárosi Önkormányzat ugyan azt ígérte beszerzi ezeket, és igyekeznek minél hamarabb eljuttatni Beregszászba, de az eszközöket a határon átjuttatni problémás lehet, mert akár le is foglalhatják.

Annak érdekében, hogy fenntartsuk a budapesti helyszínű, ezáltal gyorsan bevethető szállásainkat, a tartósan – várhatóan a háború végéig – Magyarországon maradók számára folyamatosan nyitjuk vidéki táborainkat. Ezeknek a táborhelyeknek az előkészítése, téliesítése folyamatosan zajlik

– fogalmaztak a közleményben.

Szijjártó Péter: a Sberbank a szankciók áldozata

A külügyminiszter szerint nem szabad megengedni azt, hogy a magyar emberek fizessék meg az orosz-ukrán háború árát. Levezette azt is, hogyha nem jön gáz, nem lesz fűtés, nem lesznek munkahelyek. Kicsit azért kampányolt is, megüzente a vajdasági magyaroknak, miért jó, ha a Fidesz marad kormányon.

Kapcsolódó
Szijjártó Péter: a Sberbank a szankciók áldozata
A miniszter újra kiállt a paksi bővítés mellett.

Klicsko: Az oroszok bevonulnak Kijevbe, eljött az idő felkészülni az ellenállásra

Kijev polgármestere figyelmeztette a lakosságot, hogy az orosz erők be fognak vonulna Ukrajna fővárosába, továbbá arra szólította fel az embereket, hogy maradjanak otthon, és készüljenek fel a város védelmére.

Az ellenség egyre közelebb és közelebb tömöríti erőit

– mondta Vitalij Klicsko, utalva arra, hogy már a város külterületén is fegyveres harcok dúlnak.

Kijev eddig ellenállt az orosz betörési kísérleteknek. Most azonban 65 kilométer hosszú, páncélozott orosz konvoj közeledik a város északi része felől. Elemzők szerint támogatást nyújthat egy nyugatról érkező inváziós kísérlethez.

Felkészülünk és meg fogjuk védeni Kijevet! Felszólítok minden kijevit, hogy ne veszítsék el a bátorságukat!

– üzente Klicsko, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a szükség úgy hozza, ő is fegyvert fog hazája védelmében.

Új szankciókat fogadott el az EU Fehéroroszország ellen

Az Európai Unió diplomatái új szankciókat hagytak jóvá Fehéroroszország ellen, amiért az támogatta Oroszországot az ukrajnai invázióban – erősítette meg a Reuters értesüléseit EU francia elnöksége.

A szankciók konkrét gazdasági ágazatokat céloznak, különösen a fa-, az acél- és a műtrágyához szükséges káliumiparra lesznek hatással – áll a közleményben.

Egy uniós tisztviselő a héten úgy nyilatkozott, hogy a Minszk elleni új szankciók egyik célja az, hogy leállítsák a további fehérorosz áruk EU-ba irányuló exportját. Az EU már korábban is kivetett szankciókat Fehéroroszország ellen, miután Alekszandr Lukasenko elnök 2020-ban leverte az elcsalt választásokat követő tüntetéseket.

Humanitárius tanácsot alakított a kormány

A tanács célja, hogy az Ukrajnából érkező menekültek segítése érdekében még összehangoltabbá és szervezettebbé tegye a kormányzati szereplők és a nagy karitatív szervezetek munkáját – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A bejelentés szerint a humanitárius tanácsot Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja, abban jelen vannak a köznevelés, a felsőoktatás, a szociális és a gyermekvédelmi terület, az egészségügy, a területi közigazgatás, a munkaügy, a nemzetpolitika, a Hungary Helps és a közlekedés képviselői.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy kedden az ukrán határnál járt, és megnézte, hogyan zajlik az átengedés, valamint felkeresett három segítségpontot is, ahol a nagy karitatív szervezetek, az önkormányzatok és a kormányhivatalok munkatársai látják el az érkezőket információkkal, étellel-itallal. A menekülőknek itt biztosítanak pihenési lehetőséget és „lelkigondozói segítséget” is. Emellett a környék kormányablakai folyamatosan nyitva tartanak – tette hozzá a kormányszóvivő.

Van, aki kilencedmagával venne ki ötven négyzetmétert

Az Ukrajnából menekülők megjelentek az albérletpiacon. Munkatársunk beszámolója szerint általában az a helyzet, hogy a családapa vendégmunkásként dolgozik valamelyik környékbeli építőipari vagy logisztikai cégnél, munkásszállón lakik, a fizetését eddig hazaküldte a feleségének és a gyerekeknek Ukrajnába. Most viszont szeretné, ha a háború elől áttelepülne minél hamarabb a család is, akiknek lakhatását sürgősen meg kell oldani.

Kapcsolódó
Menekültek az albérletpiacon: van, aki kilencedmagával venne ki ötven négyzetmétert
Többen is jelezték, hogy egyelőre csak néhányan jönnek ugyan, a későbbiekben viszont hosszabb-rövidebb időre odafogadnák a rokonság többi tagját is.

Felvételen láthatók orosz katonák Herszon városközpontjában

Oroszország ma reggel azt állította, hogy teljes mértékben ellenőrzése alá vonta Herszon kikötővárost, Dél-Ukrajnában.

A Herszonból érkező hírek vegyesek: a helyi hatóságok továbbra is azt állítják, hogy a város ukrán ellenőrzés alatt áll.

Most a YouTube-on jelent meg videó, melyen orosz katonák láthatóak a városközpontban, köztük egy harckocsi és fehér karszalagot viselő katonák.

A BBC hitelesítette a felvételeket.

A helyi lakosság és az erőmű dolgozói védenék a zaporizzsjai atomerőművet

Több száz munkás és helyi lakos blokkolta az ukrán atomerőmű bekötőútját Enerhodar város közelében, a délkelet ukrajnai Zaporizzsja megyében, ahol az orosz hadsereg nagy erőkkel nyomul előre – számolt be a CNN. Az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ elnevezésű kormányztai szervezet, amely többek mellett a dezinformációs tevékenységek akadályázásáért felel, a Facebook oldalán erről egy videót is megosztott. Posztjukban azt írják:

Enerhodarban – ahol Európa legnagyobb atomerőműve található – a békés lakók védik városukat, és továbbra is védeni fogják. Megmutatták az oroszoknak, hogy a ZAES [a zaporizzsjai Atomerőmű] és a város megbízható védelem alatt áll. A megszállókat a lakosság egyetlen lépéssel sem engedi a város közelébe.

A CNN arról is beszámolt, hogy Oroszország tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy katonai erői átvették az irányítást a zaporizzsiai erőművet övező terület felett.  Utóbbit Rafael Mariano Grossi, a NAÜ  főigazgatója közölte kedden.

Herszon elfoglalása „megfojthatja” az ukrán ellátási láncot

Oroszország azt állítja, hogy csapatai átvették az ellenőrzést a fekete-tengeri kikötőváros, Herszon felett. A régió kormányzója és a város polgármestere is elismerte, hogy körülzárták a várost, de tagadják, hogy Herszon orosz kézre került volna.

Dr. Jack Watling katonai szakértő, a Royal United Services Institute munkatársa szerint a város elfoglalása nagyon fontos lenne, mivel a város stratégiai fontosságú helyet foglal el az Ukrajnát kettészelő Dnyeper folyónál.

Ha az oroszok megkezdik a Dnyeper menti kulcsfontosságú városok elfoglalását, akkor megakadályozhatják, hogy az utánpótlás nyugatról keletre jusson, hogy a Donbasz körül, a közös erők műveleti területein harcoló ukránokat ellássa

– magyarázza Watling.

„Oroszország el fogja fojtani az ukránok logisztikai ellátását” – teszi hozzá.

(BBC)

Kína nem vezet be pénzügyi szankciókat Oroszországgal szemben

Nem csatlakozunk az efféle szankciókhoz, és fenntartjuk a normális gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi cserét minden érintett féllel

– jelentette ki Guo Shuqing, a Kínai Bank- és Biztosítási Szabályozó Bizottság elnöke.

„Helytelenítjük a pénzügyi szankciókat, különösen azokat, melyeket egyoldalúan vezetnek be, mivel nincs sok jogalapjuk, és nem lesz jó hatásuk” – tette hozzá.

Kína az orosz olaj és gáz egyik fő vásárlója, és az egyetlen olyan nagyhatalom, amely tartózkodott attól, hogy bírálja Moszkva Ukrajna elleni támadását.

(Guardian)

Áder: Magyarország nem felelős a háborúért

Az államfő szerint az ezzel ellentétes hírek, álhírek. Magyarország EU- és NATO-tag, e két szervezetnek nincs olyan döntése, amit Magyarország ne támogatott volna.

Kapcsolódó
Áder János és felesége egymillió forintot ajánlott fel magánvagyonukból a menekültek megsegítésére
Az államfő a nemzeti összefogást méltatta, óvott az álhírektől. Szerinte a háborúért Magyarországot semmilyen felelősség nem terheli.  

Spanyolország is fegyvereket küld Ukrajnának

Spanyolország is küld fegyvereket az ukrán ellenállásnak. A felajánlást azon felül érkezik, hogy tagállamként az ország részt vesz az uniós fegyverszállításban – közölte Pedro Sánchez miniszterelnök a spanyol törvényhozásban szerdán Madridban.

A parlament ülését azért hívták össze, hogy a kormányfő beszámoljon a kialakult háborús helyzetről és ismertesse az európai, valamint a spanyol válaszlépéseket. Mint mondta, Spanyolország 150 fővel növeli a Lettországban NATO-missziót teljesítő katonáinak számát.

Pedro Sánchez felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy azonnal engedje szabadon a háború ellen tiltakozó oroszokat, és szolidaritását fejezte ki az orosz népnek is, amely szerinte elnökének birodalmi törekvései miatt szintén elszenvedője a háború következményeinek.

(MTI)

Egy repeszdarab belefúródott az útlevélbe. Ez mentette meg a fiú életét.

A 16 éves fiút Mariupol kikötővárosban találta el a repesz, amely belefúródott az útlevelébe. A fiú most a műtőben van.

A város bombázása folytatódik: a stratégiai fontosságú, délen fekvő település polgármestere azt nyilatkozta, hogy az oroszok folyamatosan lövik őket.

Zelenszkij: Másodszor gyilkoljátok meg a Holokauszt áldozatait

Zelenszkij ukrán elnök reggeli beszédében a kijevi Holokauszt emlékművet ért bombatalálatról is beszélt. A megsérült emlékmű a babij-jari mészárlásnak állít emléket, mely a holokauszt egyik legelső tömegmészárlása volt.

Egy bombatámadás után mind meghaltunk újra Babij-Jarnál. Pedig az egész világ folyton azt ígérte: soha többé. Minden normális, történelmet ismerő ember tudja, hogy Babij-Jar fontos része Kijevnek, fontos része Európának.

– mondta Zelenszkij, aki maga is Holokauszt túlélők leszármazottja.

Miféle ember tudja az emlékművet rakéták célpontjává tenni? Másodszor gyilkoljátok meg a Holokauszt áldozatait.

Navalnij arra buzdítja az oroszokat, hogy mindennap tüntessenek a háború ellen

Alekszej Navalnij felszólította az embereket, hogy minden nap 19 órakor, hétvégén pedig 14 órakor menjenek ki az utcára és tiltakozzanak a háború ellen. Városaitok főterein, bárhol is vagytok

– írta az ellenzéki politikus mozgalmának szóvivője a Twitteren.

Navalnij a megtépázott orosz ellenzék legfontosabb szereplője, akit tavaly óta börtönbüntetését tölti.

Levonták a zászlót a moszkvai ukrán nagykövetségén

Levonták az ukrán nemzeti zászló az ország moszkvai nagykövetségén – írja a CNN a RIA orosz állami hírügynökség jelentésére hivatkozva. A nagykövetségnek helyet adó épületről még a táblát is eltávolították, az ajtókat pedig lezárták.

Az ukrán kormány február 24-én szakította meg diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal, miután Moszkva elrendelte az Ukrajna invázióját.

Vladimir Astapkovich / Sputnik / AFP

Az ukrán fegyveres erők közzétették az oroszok veszteségeit

Az ukrán fegyveres erők közölték az oroszok veszteségeit: a számokat harmadik, független fél nem ellenőrizte, de a brit védelmi minisztérium is úgy véli, hogy Moszkva erői súlyos veszteségeket szenvedtek az ukrajnai invázió során.

Ukrajna állítása szerint az oroszok hat nap alatt

  • 5840 katonát,
  • 30 repülőgépet,
  • 31 helikoptert,
  • 211 tankot,
  • 862 páncélozott járőrjárművet (APV),
  • 85 tüzérségi rendszert,
  • 9 légvédelmi rendszert,
  • 60 üzemanyagtartályt,
  • és 355 járművet veszítettek.

Továbbá az ukránok 40 MLRS rakétavetőt zsákmányoltak.

Konstantin Mihalchevskiy / Sputnik / AFP Orosz katonák Armianszk közelében 2022. február 26-án.

382 forint már az euró, zuhan tovább az OTP-részvény

Folytatódik a forint gyengülése. 1 euró már 382 forintot ér. De nemcsak az euróval szemben ütött új történelmi mélypontot a forint, a dollárral szemben is, ott 343 forintig szaladt a dollárárfolyam.

Kicsit bővebben itt:

Kapcsolódó
382 forint már az euró
A dollár pedig 343 forintnál jár.

Az OTP-részvények zuhanása is folytatódik, a tegnapi 21 százalékos mínusz után ma 5 százalékkal csökkent még a bankpapír értéke, azóta kissé korrigált az árfolyam, most 2,5 százalékos a mai mínusz. Több részlet itt:

Kapcsolódó
Zuhan tovább az OTP-részvény
Idén értékének már több mint 40 százalékát elveszítette a bankpapír.

Ideiglenes tartózkodási engedélyt adna az EU az ukrán menekülteknek

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió  adjon ideiglenes tartózkodási jogot az Ukrajnából menekülő embereknek.

A jogszabály a lakóóhelyüket elhagyni kényszerült emberek EU-ba való tömeges érkezését igyekezne kezelni. A tervezet szerint mind a 27 tagállam azonos szintű védelmet biztosítana az ukránok számára, és lehetővé tenné számukra a tartózkodási engedély megszerzését, valamint a foglalkoztatáshoz és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A javaslatról csütörtökön tárgyalnak az uniós belügyminiszterek.

(AlJAzeera)

Olvasói sztorik