Élő Nagyvilág

Az ENSZ-tagállamok háromnegyede ítélte el Oroszországot; menekült baba született Budapesten

Pau Venteo / Europa Press / Getty Images
Pau Venteo / Europa Press / Getty Images
  • Óriási többséggel ítélték el az ENSZ-ben Oroszország Ukrajna elleni támadását és felszólították a harcok befejezésére.
  • Az ukrán hatóságok gyors mérlege szerint eddig több mint 2000 civil halt meg a harcokban.
  • Az oroszok azt állítják, hogy elfoglalták a dél-ukrajnai Herszont, a városvezetés és az ukrán kormány azonban tagadja.
  • Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy az oroszok parancsot kaptak rá, hogy eltöröljék az ukrán nemzetet.
  • A stratégiai fontosságú Mariupol kikötőváros polgármestere szerint a várost folyamatosan lövik.
  • Legalább 21 ember meghalt és 112-en megsebesültek Harkiv bombázásában.
  • Már harmadik napja marad zárva az orosz tőzsde.
  • A Sberbank kivonul az európai piacról, magyarországi engedélyét visszavonták, az ügyfelek így juthatnak hozzá pénzükhöz.
  • Fokozódik a menekültválság: csak Lengyelországba 450 ezer ember érkezett.
  • Szerdán elindult az ukrán küldöttség a béketárgyalások második fordulójára Oroszország és Ukrajna között.
  • Kijev felé tartó kollégáink riportja:
Kapcsolódó
Jászberényi Sándor jelenti Ukrajnából: Úton a háború szíve felé
A 24.hu-t tudósító író és kollégája eljutott Kijevbe, ahol még alig érkeztek meg a háború sújtotta városban dolgozó újságíróknak otthont adó szállodába, amikor megszólalt a légoltalmi sziréna. Útjukat ukrán önkéntesekkel tették meg, fogtak rájuk pisztolyt és jártak az önkéntesek egyik központjában.

Forbes: Lefoglalták az egyik orosz oligarcha jachtját Hamburgban

A német hatóságok Hamburgban lefoglalták Aliser Uszmanov orosz oligarcha óriásjachtját – írja három hajóipari forrásra hivatkozva a Forbes. A 156 méter hosszú Dilbar nevű jacht a becslések szerint közel 600 millió dollárt ér. Uszmanov hétfőn került rá az Európai Unió szankciós listájára és csak a nyugati országokban legalább 280 millió dollár értékű ingatlanvagyonnal rendelkezhet.

A Forbes azt írja, hogy a jacht az egyik német hajóépítő cég szárazdokkjában volt tavaly október óta javítási munkák miatt. A hajót a Lürssen nevű cég készítette el 52 hónap alatt, mielőtt Uszmanov 2016-ban megvette volna.

A WHO vizsgálatot indít az ukrán kórházakat ért támadások miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mély aggodalmát fejezte ki szerdán az ukrajnai egészségügyi intézmények elleni támadásokról szóló jelentések kapcsán. Eddig egy ilyen esetet erősítettek meg – közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján arra az incidensre utalva, amelyben egy kórház került tűz alá, és négy ember meghalt.

A további támadásokról szóló jelentések ügyében folyik a vizsgálat – mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy az egészségügyi intézmények elleni támadások sértik a nemzetközi jogot. Oroszország az Ukrajna ellen közel egy hete indított hadműveletek kezdete óta hangoztatja, hogy nem támadnak polgári célpontokra.

A WHO által szervezett első segélyszállítmányok a tervek szerint csütörtökön érkeznek meg Lengyelországba. Harminchat tonna elsősegély-felszerelést, gyógyszereket és 150 ezer ember számára elegendő élelmiszert tartalmaz a szállítmány – közölte a főigazgató.

A WHO hosszú évek óta jelen van Ukrajnában – közölte Michael Ryan, az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének veszélyhelyzeti igazgatója. Az orosz lerohanás előtt huszonhárom kórházat láttak el orvosi és más felszerelésekkel.

A szervezet 45 millió dollár értékben kezdeményezett adománygyűjtést Ukrajna és 12,5 millió dollár értékben a szomszédos országok számára a háborúban érintettek megsegítésére.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz közölte, hogy a konfliktus következtében veszélyesen alacsony az ukrajnai kórházak oxigéntartaléka, ami befolyásolja a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők ellátását. Hozzátette, hogy a nagyobb oxigéngyárak leálltak az országban.

A három legnagyobb ukrajnai oxigéngyár leállt, és most keresnek utánpótlást a szomszédos országokban, illetve módokat a biztonságos eljuttatáshoz – mondta a főigazgató. Michael Ryan a sajtótájékoztatón elmondta, hogy több mint 2000 Covid-19-fertőzött szorul jelenleg oxigénre az ukrajnai kórházakban.

A veszélyhelyzeti igazgató szerint ez a szám még nőhet, mert a sérültek és műtétesek szintén oxigénre szorulnak, továbbá tüdőgyulladásos gyermekek, vajúdó nők is vannak, akik számára az oxigénszintén életmentő. Hozzátette, hogy a rászoruló betegeket nem lehet várólistára tenni, az oxigénre azonnal szükség van.

(MTI)

Orosz harci repülők sértették meg a svéd légteret

Négy orosz harci repülőgép megsértette a svéd légteret a Balti-tenger felett szerdán – közölte a skandináv ország hadserege.

A jelen történések tükrében nagyon komolyan vesszük ezt az incidenst,

olvasható a svéd hadsereg honlapján közzétett közleményben. Hozzátették, hogy a rövid ideig tartó légtérsértés Gotland szigetétől keletre történt. A közlések szerint két Szu-27-es és két Szu-24-es típusú orosz harci repülőgépről volt szó. Az incidensre válaszul a svéd légierő JAS-39 Gripen típusú elfogóvadászait riasztották.

Svédország légterének Oroszország általi megsértése természetesen teljességgel elfogadhatatlan,

jelentette ki Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter a TT helyi hírügynökségnek nyilatkozva. „Svédország határozott diplomáciai választ fog adni. Svédország szuverenitását és területét tiszteletben kell tartani” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi Terület közelségében lévő országok gyakran számolnak be az orosz harci repülőgépek légtérsértéseiről.

(MTI)

Újabb szállítmányokkal repültek a pápai NATO-gépek

Újabb bevetéseken jártak a NATO Magyarországon állomásoztatott C-17-es szállítógépei. A repülési adatok szerint a 01-es és 03-as jelű óriásgép is bekapcsolódhatott az Ukrajna számára küldött hadianyag- és fegyverszállításba. Gépek Pápáról indulva két skandináv országokból, Svédországból és Finnországból vittek szállítmányokat a lengyelországi elosztó központba.

Robbanás történt az egyik kijevi pályaudvar mellett

Frissítünk!

Anton Herascsenko belügyminisztériumi tanácsadó szerda este azt írta a Facebookon, hogy valóban egy orosz rakéta okozta a robbanást, de azért, mert az ukrán légvédelem lelőtte azt. Szerencse, írta Herascsenko, hogy a roncs nem a városközpontra esett, az ugyanis beláthatatlan károkat okozott volna. Hozzátette, hogy a sérült hőelosztót valószínűleg reggelre megjavítják.

Orosz rakéta csapódott be szerda délután a kijevi déli pályaudvar közelében, ahonnan nők és gyerekek ezreit evakuálják – közölte az ukrán állami vasúttársaság, az Ukrzaliznyicja a Reutersszel. Az állomás épülete kisebb károkat szenvedett, és az áldozatok számát még nem tudni, a vonatok továbbra is közlekednek.

A Guardian ukrán kormányzati forrásra hivatkozva hozzátette, hogy a támadás következtében megsérülhetett egy nagy hőelosztó állomás, ami miatt az éjszakai fagyban fűtés nélkül maradhatnak Kijev egyes részei.

Ferenc pápa egészségügyi segélyt küld Ukrajnába és a szomszédos országokba

Egészségügyi eszközökből és gyógyszerekből álló szállítmányt küld Ferenc pápa Lviv városába, valamint az Ukrajnával szomszédos országokba – közölte a Vatikán hamvazószerdán, melyet az egyházfő ima- és böjtölési napnak hirdetett meg a békéért.

Az egészségügyi szállítmány egy részét Konrad Krajewski bíboros, a pápai alamizsna hivatal vezetője személyesen adta át a római ukrán közösség központjaként ismert Szent Zsófia-templomban.

A templomban gyűjtik az Ukrajnába szánt segélyeket. A Vatikán az olaszországi ukrán közösség felhívására válaszolt, mely elsősorban egészségügyi cikkeket kért, többek között injekciós tűket, kötszereket, fertőtlenítőket.

A pápa személyes adománya furgonokkal a következő napokban érkezik meg Lviv városába. A Vatican News hírportál közlése szerint a következő szállítmány gyógyszerekből áll majd. Ezzel egy időben a Vatikán segélyeket juttat el az Ukrajnával szomszédos országokban az apostoli nunciatúrákon keresztül.

Ferenc pápa a szerdai általános audiencián résztvevő lengyel hívőknek köszönetet mondott amiért „támogatjátok Ukrajnát, megnyitottátok határaitokat, szíveteket, otthonaitok ajtaját a háború elől menekülők előtt”.

Hamvazószerdán Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár vezette az ilyenkor a Santa Sabina-bazilikában szokásos szertartást a római Aventinus-dombon. A bíboros olvasta fel Ferenc pápa homíliáját, melyben az egyházfő Isten segítségét kérte a békéhez, melyet „az emberek maguktól nem képesek építeni”.

„Az ima, a jótékonyság és a böjt gyógyírnek számít magunk és mindenki számára: mindenki képes megváltoztatni a történelmet” – tette hozzá a katolikus egyházfő, aki március 2-ra az imának és a böjtnek szentelt napot hirdetett meg az ukrajnai békéért.

A pápa felhívására az olasz cserkészszövetség (Agesci) virrasztást tart a Szent Péter téren szerda estétől.

(MTI)

Értesülés: úton van az ukrán delegáció a béketárgyalás 2. fordulójára

A Nexta hírügynökség az ukrán elnöki hivatalra hivatkozva azt írja, hogy elindult az ukrán delegáció az oroszokkal folytatott béketárgyalások második fordulójának helyszínére. A TASZSZ orosz hírügynökség korábban azt írta, hogy a helyszín a fehéroroszországi Breszt közelében található Belavezsszka Puscsa nemzeti parkban lesz, ahol 1991. december 8-án Borisz Jelcin orosz, Leonyid Kravcsuk ukrán és Sztanyiszlav Suskevics, a fehérorosz törvényhozás elnöke aláírta a Szovjetunió feloszlatásáról szóló szerződést. A nemzeti park pár kilométerre található a lengyel határtól.

Élve, vagy halva - egymillió dollárt ajánlott fel Putyin fejére egy orosz disszidens vállalkozó

Egymillió dolláros jutalmat ajánlott fel Vlagyimir Putyin orosz elnök letartóztatásáért egy orosz vállalkozó. Alex Konanyikhin nyilvános közösségi oldalán tette a felajánlást.

Körözött bűnöző. Élve vagy holtan. Vlagyimir Putyin tömeggyilkosságért

– a The Jerusalem Post cikke szerint a vállalkozó az elnök fotójához fűzte ezt a szöveget.

Konanyikhin szerint Putyin nem is nevezhető orosz elnök, hiszen egy titkosszolgálati akció eredményeként került hatalomra.

Lakóházakat robbantottak fel Oroszországban, majd megsértette az alkotmányt azzal, hogy megszüntette a szabad választásokat és meggyilkoltatta ellenfeleit

– írta az Egyesült Államokban élő orosz, aki ígéretet tett arra, hogy kifizeti a hatalmas összeget „azoknak a tiszteknek, akik alkotmányos kötelességüknek eleget téve, háborús bűnösként letartóztatják Putyint, az orosz és a nemzetközi törvények értelmében”. „Orosz nemzetiségűként és orosz állampolgárként erkölcsi kötelességemnek tekintem, hogy elősegítsem Oroszország „nácitlanítását”. „Továbbra is segítem Ukrajnát hősies erőfeszítéseiben, hogy ellenállhasson Putyin hordáinak” – tette hozzá az üzletember.

A most 55 éves, orosz, olasz és argentin állampolgársággal is rendelkező férfi mögött a fellelhető források szerint kalandos évtizedek állnak, Borisz Jelcin embereként indult, de az Egyesült Államokban is üzleti karriert csinált. Oroszországban 25 éves korára már több mint 100 vállalkozásból álló birodalma volt miután banki ügyletekkel, részvény- és ingatlanügyletekkel kezdett foglalkozni. Az 1990-es évek elején Jelcin orosz elnökkel utazott Washingtonba, hamarosan azonban végleg az Egyesült Államokban kötött ki.

Előtte Budapesten állítólag elrabolták, amikor Moszkvában már égett a lába alatt a talaj. Bár az Egyesült Államokban a nyilvánosságot próbálta meggyőzni arról, hogy az orosz vezetés egyre inkább maffiapolitikáját folytat, meggyűlt a baja az amerikai hatóságokkal is. Az ellene indított eljárásokban majdnem kiadták Oroszországnak, ám végül ejtették a pénzmosási vádakat. (via Euronews)

Linkdin

Fehérorosz tábornokokat szankcionált az EU

Mivel Fehéroroszország szerepet vállal az Ukrajna elleni orosz agresszióban, az Európai Unió Tanácsa a fehérorosz katonaság 22 magas rangú tagja ellen büntetőintézkedéseket vetett be, és célzott kereskedelmi korlátozásokat vezet be Minszkkel szemben – közölte az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács.

A döntés indoklása szerint az unió azokat a fehérorosz tábornokokat ás főtiszteket szankcionálta, akik támogatják vagy részt vesznek az Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét aláásó vagy fenyegető orosz fellépésben, illetve hozzájárultak a döntéshozatali és stratégiai tervezési folyamatokhoz.

Hangsúlyozták:

  • Fehéroroszország támogatja az Ukrajna elleni orosz katonai agressziót.
  • Lehetővé teszi Oroszország számára, hogy ballisztikus rakétákat lőjön ki a fehérorosz területről, engedi az orosz katonaság és a nehézfegyverek, tankok és katonai járművek szállítását és áthaladását az országon.
  • Engedélyt ad az orosz katonai repülőgépek számára, hogy átrepüljenek a fehérorosz légtér felett Ukrajnába, illetve tankolási lehetőséget biztosít az orosz katonai járművek számára, és lehetővé teszi, hogy orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tároljanak az országban.

Az Ukrajnával kapcsolatos korlátozó intézkedések jelenleg 702 fehérorosz személyre és 53 szervezetre vonatkoznak, ellenük vagyoni eszközök befagyasztását rendelik el, valamint megtiltják a pénzeszközöknek a jegyzékbe vettek rendelkezésére bocsátását. A jegyzékbe vett emberekre uniós beutazási és átutazási tilalom is vonatkozik.

A Tanács most kereskedelmi korlátozásokat is bevezetett Fehéroroszországgal szemben.

A határozat megtiltja az EU és Fehéroroszország között egyebek mellett a dohánytermékek, a tüzelőanyagok, a gáz halmazállapotú szénhidrogén-termékek, a hamuzsír, a fatermékek, a cementalapú termékek, a vas- és acéltermékek, valamint a gumi előállítására vagy gyártására használt áruk kereskedelmét. Az EU korlátozásokat vezetett be a kettős felhasználású, azaz a katonai és civil felhasználású áruk és technológiák kereskedelmére is, mert ezek – mint írták – hozzájárulhatnak Fehéroroszország katonai, technológiai, védelmi és biztonsági fejlődéséhez.

(MTI)

Szerhij Sztahovszkij felesége óránként figyeli a telefonján a férje helyzetét, hogy tudja, életben van

Szerhij Sztahovszkij ukrán teniszező a napokban önként jelentkezett tartalékosnak, jelenleg Kijevben segíti az ukrán lakosságot és látja el információkkal a médiumokat. A visszavonult sportoló orosz származású felesége, Anfisa Bulgakova hangsúlyozza, hogy az orosz nép nem egyenlő az orosz kormánnyal.

Szeretném, hogy az emberek most megértsék, hogy Putyin nem egyenlő Oroszországgal. Ezt mindenki fogja fel! Az elmúlt húsz év során az orosz nép nem választotta meg ezt az elnököt. Az elnök saját magát választotta meg. (…) Tudom, hogy az orosz ember nem ilyen, nem öl. Azokat a katonákat irányítják, azok a katonák nem tudják, hogy mire mentek

– mondta a Fókuszban.

Bulgakovát elkeserítik a történtek, folyamatosan a telefonján nézi férje lokációját, illetve azt, hogy mikor volt utoljára elérhető a cseten. Úgy döntött, közös kisgyerekeiknek nem beszél arról, hogy hová ment az apjuk, és hogy fogalma sincs róla, mikor tér haza, vagy egyáltalán valaha hazatér-e.

Kapcsolódó
Anfisa Bulgakova: Folyamatosan figyelem a telefonom, hogy tudjam, még életben van a férjem
Tudom, hogy az orosz ember nem ilyen, nem öl – mondja Szerhij Sztahovszkij felesége.

Utcai tiltakozásra szólította fel az oroszokat a bebörtönzött Navalnij

Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin bebörtönzött kritikusa felszólította az oroszokat, hogy menjenek ki az utcára, és követeljék az Ukrajna elleni háború leállítását. Navalnij  Putyin elnököt „nyilvánvalóan őrült cárnak” nevezte.

„Leküzdve a félelmet ki kell lépnünk, és követelni kell a háború befejezését” – üzente szóvivőjén keresztül Navalnij szerdán 2,6 millió követőjének.

Grúzia is felvételét kéri az Európai Unióba

Grúzia (Georgia) is felvételét kéri az Európai Unióba, az erre vonatkozó eljárást „azonnal” el is indítják – írja a BBC. Erről Shalva Papuashvili, a grúz parlament házelnöke is beszámolt a Twitteren. Mint ismeretes, kedden az Európai Parlament támogatta azt a javaslatot, hogy Ukrajna is tagjelöltté váljon.

A BBC megjegyzi, hogy a volt szovjet tagköztársaságban, Grúziában az elmúlt napokban nagy tüntetések voltak Oroszország ukrajnai hadjárata elleni tiltakozásul. 2008 óta két grúz régió is az oroszok irányítása alatt áll: Dél-Oszétia és Abházia, miután az orosz csapatok kiszorították onnan a grúz katonákat.

https://twitter.com/shpapuashvili/status/1499053439283875846

141 ENSZ-tagország ítélte el Oroszországot szerdán

A 193 ENSZ-tagországból 141-en ítélték el Oroszországot az Ukrajna elleni támadás miatt, ezzel együtt felszólították a hadműveletek azonnali beszüntetésére és az orosz haderők Ukrajnából való kivonására az ENSZ Közgyűlésén szerdán, Genfben. A határozat nem kötelező erejű, de fokozza a Vlagyimir Putyinra helyeződő nemzetközi nyomást.

A szavazáson 35 ország nem vett részt, például Kína, Kuba, Azerbajdzsán, Üzbegisztán és Venezuela, öten pedig a javaslat ellen szavaztak: Oroszország, Fehéroroszország, Észak-Korea, Eritrea, Szíria. Magyarország megszavazta a javaslatot.

https://twitter.com/ZelenskyyUa/status/1499072011729096705

(Guardian)

A luxemburgi külügyminiszter Putyin „kiiktatásáról” beszélt egy interjúban

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerdán egy interjúban kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „fizikai kiiktatása” lehet az egyetlen módja az ukrajnai háború befejezésének – írja a Luxemburg Times híroldal alapján az MTI.

Asselborn a 100,7 nevű helyi közszolgálati rádióadónak adott interjújában a portál szerint azt mondta:

Ha az orosz nép tisztában lenne azzal, hogy Putyin milyen pusztítást végez, mennyi félelemért és mennyi halálos áldozatért felelős, akkor véleményem szerint a Kreml megbukna.

„Ezt csak kívánni lehet, és azt is, hogy Putyint megsemmisítsék” – idézte a külügyminiszter szavait a Luxemburg Times. Asselborn azt is kijelentette: „nem tudja elképzelni”, hogy a felek között zajló jelenlegi béketárgyalások eredményre vezethetnek. A tárgyalások első fordulóját hétfőn tartották, míg a második fordulóra a hírek szerint szerda este kerül sor.

Szerdán Asselborn kiadott egy közleményt, amelyben elismerte, hogy hibázott, de magyarázatot is adott arra, hogy miért reagált úgy, ahogy. Elmondása szerint nem sokkal korábban hallotta Harkiv polgármesterének beszámolóját a háborús helyzetről, például azt, hogy az oroszok egy kórházat is bombáztak.

Még 18 év külügyminiszteri munka után sem tudom elnyomni érzelmeimet és igazságérzetemet az ártatlan embereket érintő mérhetetlen emberi szenvedéssel szemben.

Ezzel együtt Asselborn elismerte, hogy hibázott és jogosan kritizálták a kijelentés miatt.

Putyin szobrát eltávolították a párizsi viaszmúzeumból

Hasonlóra még nem volt példa a Grévis Museum igazgatója szerint, a minap mégis a folyamatban lévő történelmi események miatt helyeztek raktárba egy viaszszobrot. Vlagyimir Putyin elnök viaszmását a háború elleni tiltakozásként távolították el azután, hogy a hétvégén megrongálták a vendégek. A terv szerint Volodimir Zelenszkij figurájával tölthetik fel a megüresedett helyet.

Tekintettel a történtekre, mi és a munkatársaink nem akarjuk, hogy minden nap javítanunk kelljen a haját és a megjelenését. (…) Talán Zelenszkij elnök veszi át a helyét… hős lett, amiért ellenállt, és nem menekült el a hazájából. Tökéletesen elfoglalhatja a helyét a történelem nagyjai között

– mondta Yves Delhommeau, a múzeum igazgatója.

Kapcsolódó
Putyin viaszfiguráját eltávolították a párizsi Grévin Museumból
A helyére Volodimir Zelenszkij viaszmása kerülhet.

Hitlerhez hasonlította Putyint az ukrán ENSZ-nagykövet

Hitlerhez hasonlította Vlagyimir Putyint orosz elnököt Ukrajna ENSZ-nagykövete az ENSZ-ben. Szergij Kiszlicja a világszervezet New York-i rendkívüli ülésén az orosz invázióról szóló beszédében azt mondta, az orosz akció célja, hogy „megfosszák Ukrajnát a létezés jogától”.

Azért jöttek, hogy megoldják az ukrán kérdést. … Több mint 80 évvel ezelőtt egy másik diktátor megpróbálta végre megoldani egy másik nép kérdését. Elbukott, a világ határozottan és egységesen válaszolt.

– idézte a Guardian Kiszlicija szavait.

Szijjártó Genfben elmondta, szerinte mi a különbség az illegális migráns és az ukrajnai menekültek között

Szijjártó Péter szerint nem lehet párhuzamot vonni az Ukrajnából érkező menekültek és az illegális migránsok között. A külügyminiszter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén Genfben beszélt az ukrán helyzetről. Közölte, hogy egy hét alatt Magyarország már több mint százezer menekültet fogadott be Ukrajnából. Minden határátkelő nyitva áll, beengednek minden ukrán állampolgárt és azokat, akik legálisan tartózkodtak Ukrajna területén.

Szijjártó szerint ezeknek a menekülteknek azért kellett elhagyniuk a hazájukat, mert veszélyben volt az életük, és Magyarország első biztonságos országként eleget tesz a kötelességének, hogy segítsen nekik.

A tárcavezető az MTI szerint kijelentette:

az illegális migránsok gyakran agresszívan viselkednek, és a zöldhatáron akarnak átlépni, de az Ukrajnából érkező menekültek a határátkelőhelyekhez jönnek és fegyelmezetten, türelmesen várakoznak.

Videón, ahogy Zelenszkij megtudja, hogy holokauszt-emlékművet bombáztak le az oroszok

Kedden több tévéstábnak adott egyszerre interjút Volodimir Zelenszkij, köztük a CNN-nek, a Reutersnek és a Channel 4-nak is, amely egy részletet ki is tett a Twitterre. Ebből kiderül, hogy a láthatóan kimerült Zelenszkij elmondja, hogy három napja látta utoljára a családját és elmondása szerint csak dolgozik és alszik. Az interjú közben aztán szólnak neki, hogy az oroszok rakétát lőttek ki a Babij Jar-i holokauszt-emlékmű melletti tévétoronyra és az emlékmű is megsérült. Zelenszkij erre szarkasztikusan úgy reagál:

Tessék, ez Oroszország, gratulálok!

Az 1944-es Babij Jar-i mészárlásban több mint 33 ezer zsidót öltek meg a német nácik, óránként mintegy 1000 embert. Ennek az emlékműnek a megtámadása azért is szimbolikus, mert Putyin egyik érve az Ukrajna elleni háború mellett az volt, hogy „meg akarja tisztítani az országot a neonáci kormánytól”. Zelenszkij egyébként maga is zsidó családból származik, a holokauszt során több hozzátartozója meghalt.

Megérkezett a német fegyverszállítmány Ukrajnába

Megérkezett Ukrajnába és át is adták a hadseregnek Németország fegyveradományát – erősítették meg német kormányzati körökből a Spiegelnek. A csomagban 500 darab Stinger légvédelmi rakéta és 1000 darab páncéltörő van.

A fegyverszállítmányt vasárnap, mindössze egy nappal a kormány szombati meglepő fordulata után küldték el egy magánszállítmányozó céggel. A két ország jelenleg is tanácskozik arról, hogy a Bundeswehr tudna-e további fegyverszállítmányokat is küldeni, például nehézfegyvereket, de erről még nem született megállapodás.

Orbán: Magyarország továbbra sem küld katonákat vagy fegyvereket Ukrajnába

Szerdán ülésezett a kormány, amelynek véget érte után rövid videót töltöttek fel Orbán Viktor Facebook-oldalára. A miniszterelnök ebben elmondta, hogy a kormány döntése szerint továbbra sem küldenek sem fegyvereket, sem katonákat Ukrajnába, és megerősítették azt is, hogy Ukrajna irányába Magyarország területén keresztül fegyverek sem haladhatnak át.

Elismételte, amit az elmúlt napokban már sokszor elmondott, hogy a legfontosabb a magyar állampolgárok biztonsága, beleértve a Kárpátalján élőket, ezért a kormány nem hoz olyan döntést, amely célponttá változtatná a magyar településeket. Elismételte azt is, hogy a kormány humanitárius akciót indít, első lépésben 600 millió forint értékben küld adományokat.

Olvasói sztorik