Nagyvilág koronavírus

Komoly korlátozások várnak a védettséggel nem rendelkezőkre Németországban

Németországban komoly korlátozások várnak azokra, akik nem rendelkeznek koronavírus elleni védettséggel, tehát nincsenek beoltva vagy nem estek át a fertőzésen – jelentette be csütörtökön Angela Merkel kancellár.

A korlátozások értelmében csak az oltottak vagy a fertőzésből nemrég felgyógyultak vehetnek majd részt a kulturális és szabadidős rendezvényeken, és ők mehetnek majd be a nem alapvető cikkeket árusító üzletekbe is. A gyógyszertárak és az alapvető cikkeket árusító boltok ugyanakkor továbbra is nyitva lesznek az oltatlanok számára is. A számok esetleges romlása esetén újra bezárhatnak a diszkók és éjszakai bárok, de a helyzet már most is komoly – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Merkel azt is bejelentette, hogy 2022 februártól Németországban is kötelezővé tehetik a koronavírus elleni oltást, azt követően, hogy az erre vonatkozó javaslatot elfogadja a szövetségi parlament. A leköszönő kancellár személy szerint támogatja a kötelező oltást bevezetését és egyetért vele utóda, Olaf Scholz is, aki hozzátette: ha magas lenne az átoltottság, akkor a kötelezővé tétel szóba se kerülne.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik