Nagyvilág

Eldurvult a helyzet a jó eséllyel elcsalt választás után Fehéroroszországban

Az állam által elismert exit poll szerint a hivatalban lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka 79,7 százalékos eredménnyel nyerte a fehéroroszországi elnökválasztást, míg legnagyobb ellenzéki riválisa, Szvjatlana Cihanouszkaja 6,8 százalékra számíthat, írja a Reuters.

Az államtól független felmérések ugyanakkor homlokegyenest a most közölt hivatalos adatokkal ellentétes képet mutatnak. Ezek szerint Cihanouszkaja kapta a voksok 70 százalékát, és Lukasenka csak 10 százalék körüli eredményt ért el. Sem a hivatalos, sem az államtól független felmérés eredményét nem lehet más forrásból ellenőrizni.

Cihanouszkaja az állami exit poll eredményének ismertetését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a többség őt támogatja, és nem hisz a hivatalos előrejelzésnek.

Azt hiszem el, amit a saját szememmel látok, és én azt látom, hogy a többség velünk van

– jelentette ki a politikus.

Lukasenka nyomasztó fölénnyel nyert ugyan, de a neheze csak most jön a számára
Az állam által elismert exit poll szerint a hivatalban lévő államfő 79,7 százalékkal nyert, de az ellenzék nem ismeri el az eredményt, tüntetések lesznek.

Hivatalos részeredményeket helyi idő szerint hétfő hajnali kettőre ígértek, de ez nem történt meg. Azonban az exit pollokat látva tüntetések kezdődtek, és összehívott egy válságstábot a kormány. Olga Csemodanova minisztériumi szóvivő a sajtóval közölte, hogy hamarosan bejelentés várható.

A helyzet tehát az, hogy az országot 1994 óta vezető diktátor jó eséllyel elcsalta  a választást, ami után rengeteg ember vonult az utcákra, és több helyen gyorsan eldurvult a helyzet.

Az internetet zavarják az országban, hiteles információkhoz nagyon nehéz hozzájutni, de Twitteren, Telegramon és más csatornákon rengeteg videó kezdett terjedni.

A fővárosban, Minszkben tízezrek vannak az utcán, a várost lezárták.

A tüntetők összecsaptak a rendőrséggel, és a TEK helyi megfelelőjével. A tüntetők össze is verekedtek több helyen a rendőrökkel, a videókon az látszik, hogy túlerejüket kihasználva a demonstrálók el is verték az egyenruhásokat.

Máshol barikádokat emeltek, tűzijátékot lőttek a karhatalmi erőkre, akik fénygránátokkal, gumilövedékkel, könnygázzal válaszoltak.

A legfrissebb hírek szerint Minszkben már a katonaságot is bevetették.

Minszken kívül több nagyobb városban – körülbelül 20-ban – is több ezres tömeg van az utcán, a tüntetések a legtöbb helyen erőszakba fordultak.

Egy videóhoz azt írták, hogy már lőttek is a tüntetőkre. Az nem világos a videó alapján, hogy éles lőfegyverekről van-e szó.

A belügyminisztérium reggelre azt közölte, a rendőrség ellenőrzése alatt tartja a helyzetet a fehérorosz fővárosban. A hatóságok a tiltakozókat kiszorították a város központi magjából és környező utcáiból.

Kiemelt kép: Belsat TV

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik