Kína védelempolitikája az új érában – ezt a címet viseli Peking friss hivatalos kiadványa, amely elsősorban a nemzetközi viszonyokat veszi számba kínai szempontból, és a helyzetképet ad a kínai haderő helyzetéről, modernizációjáról és nemzetközi szerepvállalásáról. Az angolul is kiadott dokumentum számos érdekességet tartalmaz, ám értelmezése nem a legkönnyebb, hiszen a kínai kultúrának megfelelően sokszor a sorok között kell olvasni.
Az ok, amiért ez a szakzsargonban Fehér Könyvnek nevezett kiadvány figyelmet érdemel, világos: a világ nagyhatalmi egyensúlya átalakulásban van. Az Egyesült Államok által dominált évtizedek után Kína helyet követel magának az átalakuló világrendben, Peking mint felemelkedő hatalom előbb vagy utóbb meg fogja kérdőjelezni a Washington által felépített és működtetett, szabadkereskedelemre, a jog uralmára és az emberi jogok tiszteletére épülő nemzetközi rendszert, de mindenekelőtt az amerikai katonai hegemóniát. Ennek már most is vannak jelei.
A nemzetközi rendszer átalakulása a szemünk láttára történik, de mivel benne élünk, nehéz észrevenni, hogy hol tart éppen a folyamat, a hatalmi erőviszonyok hogyan alakulnak. Vannak persze világos mérőszámok például a nemzetközi kereskedelem és a GDP tekintetében, ezek egy része azt mutatja, hogy Kína mára beérte az USA-t. Vannak adatok a két ország védelmi költségvetéséről (noha a kínai adatokat senki sem tekinti meg bízhatónak) és a hadseregük méretéről, haditechnikai eszközeik képességéről. Ezekből az adatokból is kialakítható egyfajta erőviszony, ám sokkal fontosabb, hogy a két ország milyen szövetségi rendszereket tud kialakítani ellenfelével szemben, politikai elitje mennyire támaszkodhat a társadalomra egy konfliktusban, és politikai kultúrája mennyire „szereti” a háborúkat.
Semmi meglepő nincs abban, hogy a Fehér Könyv szerint az átalakuló világrendben az USA az, amely agresszív magatartásával veszélyezteti a nemzetközi biztonságot, és Kína a béke megőrzésére törekszik minden lépésével – legyen szó külföldi katonai bázis létrehozásáról, új nukleáris tengeralattjárók kifejlesztéséről vagy a haditengerészet növeléséről.
A katonai szakértőknek és foteltábornokoknak az érdekességet inkább a kínai hadsereg képességeinek leírása jelenti. Az elmúlt évtizedben kettős fejlődés figyelhető meg. egyrészt a korábbi több milliós kínai szárazföldi haderő létszáma jelentősen csökkent (mindent összeszámolva még így is kétmilliónyian vannak fegyverben), miközben ugrásszerű lépések történtek szinte minden haderő tekintetében. Kína már képes az űrhadviselésre is, 2019 elején az első kínai holdjáró landolt a Hold sötét oldalán, és idő valamint akarat kérdése, hogy mikor küldenek embert is a Holdra. Az űrkutatás katonai oldala persze fontosabb: Peking képes lenne zavarni az USA műholdas globális kommunikációs rendszerét, amivel akadályozhatná például, hogy a haditengerészet parancsnokságán kiadott utasítások eljussanak egy, a kínai partok közelében lévő repülőgéphordozó harccsoporthoz.
A haditengerészet a leggyorsabban fejlődő kínai haderőnem: 2030-ra több mint 500 hajóegységük lesz, ami bőven meghaladja az amerikai haditengerészet addigra tervezett egységszámát. Hasonlóan dinamikus ütemben nő az atom-tengeralattjárók száma, ami pár éven belül szintén felülmúlja az amerikai erőkét. Bár a kínai repülőgéphordozók egyelőre nevetség tárgyát képezik szakértői körökben, a fejlesztés ezen a téren is elkezdődött.
Kína célja ezekkel a fejlesztésekkel, hogy az ország biztonsága és kereskedelme szempontjából kulcsfontosságú Dél-kínai-tengert egyfajta beltengerré alakítsa, ahol Peking hegemóniája megkérdőjelezhetetlen. Ennek leglátványosabb módja az elmúlt években drámai mértékben felgyorsuló szigetépítés: előbb a vízből alig kiemelkedő zátonyokat töltöttek fel, majd ezekre komplett katonai bázisokat épített fel a kínai haderő repterekkel, radarokkal, légvédelemmel. Ezek révén egycsapásra majd’ ezer kilométerrel sikerült kitolni azt a pontot, ahol egy esetleges amerikai haditengerészeti csoportosítás először találkozna – képzeletben – a kínai vadászbombázókkal, radarjelekkel vagy rakétákkal.
Dél-kelet Ázsia demográfiailag, gazdaságilag és katonailag is a világ köldöke, még ha ez Európából nem is tűnik fel. Mind Kína, mind az USA számára kulcsfontosságú lesz, hogy befolyásukat megtartsák a térségben. Washington szerencséje, hogy Kína felemelkedésétől a régió több országa tart, köztük India és Vietnam, Ausztrália, Dél-Korea és Japán révén pedig az Egyesült Államok fontos szövetségesekkel rendelkezik, így ha egymagában kevés is lenne fenntartani az egyensúlyt Pekinggel, egy széleskörű partneri rendszerben még talán nem veszett el minden esély erre.
Kiemelt kép: Mark Schiefelbein /AFP
