Have a nice time in Korea, Sir! Azaz: kellemes időtöltést kívánok Koreában uram! A koreai határőrnek, nem meglepő módon, az arcizma sem rándult az Incheon nemzetközi repülőterén, amikor péntek reggel beléptem az országba. Általában persze ez említésre sem méltó mozzanat, főként nem végtelenül fegyelmezett koreai emberek körében, most csak azért figyeltem jobban őt, mert Dél-Koreában mindenki a Magyarországon szerencsétlenül járt turistacsoport tragédiájáról beszél.
Sokat utazó ember vagyok, ám arra nem voltam felkészülve, hogy egy idegen országba megérkezve, az összes reptéri tévékészüléken a Margit hidat, az áradó Dunát lássam.
Magyarországról érkezett? Együttérzek önnel!
– így a szállodai recepciós Si-Yeon köszöntött. Kissé zavarba is hozott, viszonoztam az együttérzést. Nem hagyott azonban nyugodni, miért nyilvánít ő együttérzést, megkérdeztem. A húszas éveiben járó nő elmagyarázta, hogy azért, mert tudja, két honfitársam is életét veszítette a Hableányon, természetes, hogy a tisztelet jegyében részvétét nyilvánítja.
A hotelba érkezés után a városban már ritkábban jönnek szembe a budapesti tragédia képei. Szöulban nincs nagy hagyománya annak, hogy a nyilvános helyeken, üzletekben televízióadásokkal szórakoztassák a nagyérdeműt. Így a piacon, a turistahelyeken, az éttermekben nem találkozni a tragédiával. Ám a koreai közvéleményt ez a téma foglalkoztatja, a tévét bekapcsolva rendszeresen szembejönnek a dunai dráma képei, az újságok is kiemelten foglalkoznak a balesettel.
Reggeli, délutáni sétáim alkalmával sokszor elegyedtem beszédbe a járókelőkkel, általában útbaigazításért fordulok hozzájuk, az angolul beszélők sokszor arra is rákérdeznek, honnan jöttem. Magyarország említése után a többség össze is kapcsolja az országot a balesettel.
Nagyon fontos, hogy megtalálják a halottainkat! Köszönjük, amit értük tesznek
– ezt Dean, a harmincas éveiben járó bolti eladó mondta. Hozzátette: évek óta tervezi, hogy Európába utazik és a történtek sem szegték a kedvét. Szomorú, ha valaki egy távoli országban hagyja a lelkét. Koreában nagyon fontos az emberek biztonsága, de egyetlen szóval sem utal arra, hogy hazájában ne fordulhatna elő hasonló eset. Nem foglalkozik azzal sem, ki hibázott, úgy véli, a hatóságok majd megállapítják, ki a felelős, mint mondja, neki és népének elsősorban az a fontos, hogy megtalálják a holttesteket és a hozzátartozók elbúcsúzhassanak a szeretteiktől.
Szöulba egyébként a légitársaságok nemzetközi szervezetének éves konferenciájára érkeztem, s ha valahol, a légiiparban különösen érzékeny téma a biztonság, a különféle szolgáltatókba vetett bizalom. Ebben az iparágban pontosan tudják, mit jelent az, ha az emberek egy tragédia után félni kezdenek, miként azt is, ha baj történik, milyen lassan áll helyre a bizalom. Amikor a magánbeszélgetéseken megtudják, hogy magyar vagyok, újra és újra felteszik a kérdéseket.
Sok a kérdés, kevés a válasz.
Kiemelt kép: Sopronyi Gyula / 24.hu
