Az Antarktiszon a tudományos szezon novemberben kezdődik: ekkor a Ross-szigeti McMurdo Kutatóállomás környékén a hőmérséklet napközben akár -7 Celsius-fokig is emelkedhet, a Nap pedig állandóan a horizont fölött marad.
2008 decemberében Sridhar Anandakrishnan, a Pennsylvaniai Állami egyetem munkatársa kollégáival az állomásról utazott tovább a Thwaites-gleccserhez – írja a Wired. A helyszíni vizsgálatra azért volt szükség, mert a légi és műholdas felvételek azt mutatták, hogy a jégtömeg egyre instabilabbá válik, folyamatosan hullik belőle a jég a tengerbe.
Egy gleccser olvadási sebességének növekedése nem feltétlenül jelent problémát, hiszen bizonyos időszakokban a jégtömegek hol lassabban, hol gyorsabban zsugorodnak. Ez egy olyan olyan folyamat, amelyet a szakértők egyelőre nem ismernek teljesen, de bizonyos, hogy természetes tényezők idézik elő.
A Thwaites esetében viszont a kutatók aggasztó jelenséget figyeltek meg: különös, ékszerű formát öltött, egyik vékony pereme pedig az óceánba nyúlik, ahol a víz folyamatosan melegíti a jeget. A szakértők arra kezdtek gyanakodni, hogy a gleccser egyedi formája okozza az olvadás felgyorsulását.
Anandakrishnan és kollégái azonban arra voltak kíváncsiak, hogy mi zajlik a gleccser mélyén, ezért 2008-ban ultrahangos elemzésbe kezdtek: kisebb robbantásokat hajtottak végre a gleccseren, majd a jégben terjedő hullámok vizsgálatával következtetni tudtak a Thwaites egyik kisebb régiójának szerkezetére.
13 milliárd dolláros projekt
Ahogy teltek az évek, a gleccser egyre instabilabbá vált, egy 2014-es kutatás során pedig arra jutottak a szakértők, hogy szétesése immár megállíthatatlan. A becslések alapján a Thwaites-gleccser olvadása már napjainkban is nagyban hozzájárul a tengerszint-emelkedéshez, a jelenség mintegy 4 százalékáért felelős. Teljes szétesése ugyanakkor még komolyabb problémát jelentene, már csak azért is, mert a gleccser további jégtömegeket véd az óceántól.
A gleccser olvadásában rejlő fenyegetést immár nemcsak a kutatók, hanem a döntéshozók is felismerték.
A program célja, hogy az elkövetkező öt évben felmérjék a jégtömeg állapotát. A projektben Anandakrishnan is részt vesz, aki ismét szeizmikus kísérleteket fog végezni. Csapatával a gleccser mélyén, a tengerszint alatt elhelyezkedő kőzetréteget akarja tanulmányozni, annak anyaga ugyanis nagyban befolyásolja a jégtömeg mozgását.
A Thwaites-gleccser helyzetének megértése igen sürgető, hiszen a jégtömeg olvadása akár az egész civilizációnkra hatással lehet. A probléma ráadásul a vártnál hamarabb jelentkezhet, a közelmúltban ugyanis kiderült, hogy egy hatalmas, 300 méter magas üreg található a gleccser mélyén. A becslések alapján ezen lyuknál az óceán már most 14 milliárd tonna jeget mosott ki.
A legveszélyesebb gleccser
A sarki gleccserek összeomlása általában ugyanazt a mintát követi: először az óceán vájatot alakít ki a jégtömeg alatt, amely elvékonyítja és elgyengíti a gleccsert. Ezt követően a jégtömeg elszakad szilárd kőzetből álló talapzatától és lebegni kezd. Emiatt a gleccser tovább gyengül, végül pedig már nem bírja el saját tömegét, és sorra válnak le róla a hatalmas jégdarabok, amelyek aztán elolvadnak.
Richard Alley, a Pennsylvaniai állami egyetem munkatársa szerint az egész folyamat kicsit arra emlékeztet, mint ami 1978-ban a norvégiai Rissában történt, ahol egy építkezés miatt a településnél található futóagyag hirtelen folyékonnyá vált. A katasztrófa során néhány óra alatt 6 millió köbméter agyag került a környező tóba.
A szakértők attól tartanak, hogy a Thwaites-gleccserre is hasonló sors vár. Mivel egy 182 ezer négyzetkilométernyi (közel két magyarországnyi) területről van szó, amely hatalmas mennyiségű jeget tartalmaz, olvadása komolyan megemelheti a globális tengerszintet. A becslések alapján a gleccser, illetve az általa védett jégtömegek eltűnésével akár 4,5 méteres emelkedést is tapasztalhatnánk, ez pedig már nemcsak az olyan part menti városokat fenyegetné, mint Sanghaj vagy Miami, hanem a tengertől jóval távolabb eső településeket is. Nem véletlenül nevezi sok szakértő a Thwaites-gleccsert a világ legveszélyesebb gleccserének.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a jégtömeg pontosan mikor eshet szét, de nem túlzás azt állítani, hogy
Éppen ezért a Nemzetközi Thwaites-gleccser Együttműködés egyik fő célja annak kiderítése, hogy mikor is következhet be a jégtömeg széthullása.
Elkerülhető a katasztrófa?
Kérdés persze, hogy megállítható-e egyáltalán a Thwaites zsugorodása. Michael Wolovick, a Princeton Egyetem és John Moore, a Pekingi Normal Egyetem munkatársa tavaly szeptemberben állt elő egy lehetséges megoldással: a szakértők egy hatalmas, mesterséges küszöböt alakítanának ki a gleccsernél, hogy megóvják azt az óceántól. Mivel a Thwaites által kiváltott tengerszint-emelkedés felfoghatatlan anyagi károkat és migrációt idézne elő, még akkor is megérné megépíteni a küszöböt, ha az komoly összegekbe kerülne.
Más kérdés, hogy hogyan lehetne kivitelezni a tervet. A Thwaites-gleccser kifejezetten nehezen megközelíthető és veszélyes hely, még a megfelelő felszerelések biztosítása mellett is elképzelhető, hogy jelentős emberáldozatokkal járna az építkezés.
A probléma az, hogy a klímaváltozás mértékének csökkentése feltételezhetően jóval lassabb folyamat lenne, mint a gleccser olvadása. És ahogy a globális felmelegedés első következményei is később jelentkeztek, mint ahogy az iparosodás megindult, úgy az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése sem fejtené ki azonnal a hatását.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem is érdemes felvenni a küzdelmet a bolygó melegedésével. Az éghajlatváltozás mérséklését már csak azért sem szabad feladni, mert a gleccserek olvadása mellett a felmelegedés egyéb világszintű problémákat is előidézhet.
Kiemelt fotó: iStock
