Nagyvilág

A republikánusokat nem érdekli, ha az elnök bűncselekményt követ el

Szövetségi ügyészek szerint Trump az amerikai demokráciát veszélyeztető bűncselekményt követett el.
Korábban a témában:

Donald Trump amerikai elnök aggódva, a távozását várók pedig nagy reményekkel várták múlt héten a pénteki napot. Jó előre tudni lehetett, hogy Robert Mueller, az elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyész újabb részleteket hoz nyilvánosságra nyomozásának eredményeiről.

A bombát azonban nem ő robbantotta, hanem szövetségi ügyészek. Egy New York-i bíróságra benyújtott beadványban ugyanis gyakorlatilag kijelentették, hogy az amerikai elnök megsértette a kampányfinanszírozási törvényt, azaz bűncselekményt követett el. Olyat, ami az ügyészség szerint az amerikai demokráciát veszélyezteti.

Súlyos bűncselekmény, ami súlyos büntetést kíván

Az ügyészek beadványa (sentencing memo) alapvetően arról szólt, milyen büntetés kiszabását kérik Trump egykori személyes ügyvédjére, Michael Cohenre, aki korábban bűnösnek vallotta magát a kampányfinanszírozási törvények megsértésében.

A Trump „problémamegoldó embereként” ismertté vált jogász lefizetett két nőt (egy pornószínésznőt és egy Playboy-modellt), hogy az elnökválasztás hajrájában ne nyilatkozzanak a sajtónak arról, hogyan csalta meg velük Trump a feleségét. Ez a törvények szerint tiltott kampányfinanszírozásnak számít, mert befolyásolta az elnökválasztási kampányt.

Trump korábban folyamatosan azt állította, hogy nem tudott ezekről a lefizetésekről, Cohen egyedül csinálta őket. Cohen azonban mást mondott az ügyészeknek. Az ügyvéd közölte, hogy a hallgatási pénzeket Trump tudtával, sőt az utasítására fizette ki, ezért később Trump cége kárpótolta. Ezt egy titokban készített hangfelvétellel is alátámasztotta, amin Trumppal erről beszélget.

A pénteken benyújtott iratban azonban az ügyészek már tényként közölték, hogy „ahogy azt Cohen is bevallotta”, mindkét kifizetést Trump „irányításával és vele együttműködve” hajtotta végre. Azaz az Egyesült Államok elnöke bűncselekményt követett el a kampányfinanszírozási törvény megsértésével.

Ezzel együtt már könnyű úgy olvasni a szövetségi ügyészek beadványának egyes részeit, mintha nem is feltétlenül Cohenről, hanem Trumpról szólnának. Az ügyészek hosszú bekezdéseket szántak annak elmagyarázására, miért is kérik komoly, több évig tartó börtönbüntetés kiszabását Cohenre, aki szerintük súlyos bűncselekményt követett el. Ugyanazt, amit Trump.

Michael Cohen az egyik meghallgatása előtt New York-ban
Fotó: Spencer Platt/Getty Images

Az ügyészek kijelentették, hogy miközben sokan „ajtókon kopogtattak, telefonáltak vagy több más törvényes módot találtak arra, hogy hallassák a hangjukat” a választás alatt, Trump ügyvédje „az árnyékból próbálta befolyásolni a választást. „Tudatosan próbálta aláásni a demokrácia alapintézményeit”, valamint az amerikai társadalom és kormányzás alapjait, köztük az „átlátható, és fair választásokat”, és törvénysértése a kampányfinanszírozási törvény legalapvetőbb célját, az átláthatóságot sértette – áll a beadványban.

Késő reakció

A Robert Mueller vezette különleges ügyészi nyomozásra koncentráló Trumpnak két napba telt, mire rájött, hogy milyen veszélyt jelent rá az ügyészi beadványba elejtett mondat, ami bűnösségére utal. Legalábbis ezt jelzi, hogy Twitter-oldalán, ahol rendszeresen támadja Muellert és csapatát, csak hétfőn kelt ki az ellene tett vád ellen.

Az elnök szerint az egész mögött a demokraták állnak, akik miután nem találtak semmilyen bizonyítékot arra, hogy összejátszott volna az oroszokkal az elnökválasztási kampány idején, most újabb mondvacsinált indokkal próbálkoznak.

Ezzel csak egy baj van. A kérdéses ügyészi hivatalt (New York Déli Körzet – Southern District of New York) egy Trump által kinevezett szövetségi ügyész, Geoffrey Berman vezeti, akit nehéz azzal megvádolni, hogy ellenséges lenne az elnökkel szemben. Hiszen korábban Trump mostani ügyvédjével, Rudy Giuilianival együtt dolgozott egy ügyvédi irodában, és még önkéntesként is segítette Trump elnökválasztási kampányát. Szövetségi ügyésznek pedig azután nevezte ki az elnök, hogy személyesen beszélgetett vele.

Rudy Giuliani
Paul Hennessy/NurPhoto / Getty Images

Vádemelés Trump ellen?

Demokrata politikusok gyorsan lecsaptak az ügyészség nyújtotta lehetőségre, és már arról kezdtek el beszélni, hogy emiatt már meg lehet indítani Trump ellen a közjogi felelősségre vonást (impeachment), ami az elnök leváltásával érhet véget. Valamint arról, hogy vádemelés, és börtönbüntetés vár rá, amit lejár hivatali ideje, és már nem védi az elnöki szék.

Jogi szakértők kiemelték, az ügyészségnek biztosan vannak bizonyítékai arra, hogy Cohen Trump utasítására hajtotta végre a törvénysértést, és csak azért nem emeltek még vádat ellene, mert elnökként védve van.

A legfelsőbb ügyészség szerepét is ellátó igazságügyi minisztérium jogértelmezése szerint ugyanis hivatalban lévő elnök ellen nem lehet vádat emelni – bár ez nincsen bebetonozva. A legfelsőbb bíróság ugyanis nem döntötte el véglegesen ezt a kérdést.

Trump már a különleges ügyész célkeresztjében van, de nem tudni, kilőheti-e
Sokan várják, hogy nemsokára vádat emel Donald Trump ellen az őt vizsgáló különleges ügyész.. Ám egy gond mutatkozik: senki sem tudja, ezt egyáltalán meg lehet-e tenni.

Az biztosnak tűnik, hogy az ügyészség készen áll a vádemelésre. A New York Times információi szerint az esettel foglalkozó ügyészek megvizsgálták a kampányfinanszírozási törvénysértések elévülési idejét, és arra jutottak, hogy vádat emelhetnek majd Trump ellen, ha elveszíti a 2020-as elnökválasztást.

A republikánusokat nem érdekli

Mindez azonban nem volt elég a republikánus politikusoknak, akik mindezek ellenére továbbra is kitartanak Trump mellett.

Annak a pártnak a tagjai, amely számára hagyományosan fontos a jogszabályok szigorú betartatása és a rend védelme, nagyvonalúan elnézik, hogy az elnök törvényt sért.

A kampányfinanszírozási törvény megsértése nem nagy ügy John Thune dél-dakotai szenátor szerint, aki azzal védte Trumpot és Cohent, hogy újoncnak számítanak a politika világában.

A legtöbben hibázunk, amikor a kampányfinanszírozási kérdésekről van szó

jelentette ki a republikánus szenátor a New York Timesnak. Majd a Bloomberg riporterének nyilatkozva azt mondta, még nem látja a teljes képet.

Hasonlóan nyilatkozott Rob Portman ohiói szenátor, aki közölte:

Nem ismerem a részleteket, meg kell várni, hova fut ki a dolog.

Rob Portman
Fotó: Drew Angerer/Getty Images

És – mintha csak összebeszéltek volna – nagyjából ugyanezt mondta Shelley Capito nyugat-virginiai szenátor: „Várnunk kell, hogy lássuk, hova fut ki az ügy”.

Közben Chuck Grassley iowai szenátor, a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke Cohen karakterét támadva védte Trumpot. Szerinte Cohen „hazudós”, és nem ad a szavára. Amikor riporterek felhívták a figyelmét arra, hogy nem Cohen, hanem szövetségi ügyészek állítják, hogy Trump törvényt sértett, azzal söpörte félre a vádakat, hogy „egy hazugtól származó információk alapján” hozták meg döntésüket.

Ez visszatérő elem volt a republikánusok védekezésében. Cohen hazug, nem lehet elhinni, amit mond, ezért a vádak sem állnak meg. Ezt nyilatkozta John Corny texasi szenátor is, valamint a louisianai John Kennedy szenátor is, aki kijelentette:

Nem ismerem az embert, csak megfigyeltem. Jézus szereti, de mindenki más azt gondolja róla, hogy egy idióta.

A legnagyobb meghökkenést azonban a leghosszabb ideje hivatalban lévő szenátor, Orrin Hatch okozta. A Utah állambeli politikus a CNN riporterének nyilatkozva kijelentette, hogy „a mostani törvények mellett bármiből bűncselekményt lehet csinálni”, és a Trump elleni vádakat „fel vannak nagyítva”.

„A demokraták mindent megtesznek, hogy ártsanak ennek az elnöknek” – tette hozzá Hatch. Majd amikor közölték vele, hogy a New York-i szövetségi ügyészek állítják azt, hogy törvényt sértette, a szenátor kijelentette:

Rendben, de nem érdekel. Csak annyit mondhatok, hogy jó munkát végez elnökként.

Kiemelt kép: Jabin Botsford/The Washington Post  / Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.