Nagyvilág

Énekelni kezdett Trump ügyvédje, aki „tudja, hova vannak elásva a holttestek”

Az év végére begyorsult Robert Mueller különleges ügyész nyomozása. Egymás után jönnek a leleplezések.

Nem hiába kezdett el rettegni Donald Trump, amikor a tavasszal az FBI ügynökei házkutatást tartottak egykori ügyvédjénél. Az amerikai elnök számára már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy Michael Cohen „énekelni fog”, és mindent elmond majd a Trump ellen vizsgálódó szövetségi ügyészeknek. És persze Robert Mueller különleges ügyésznek, aki az elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgálja, valamint azt, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e Moszkvával.

Trump ügyvédje egy hűséges pitbull, de most ő is gazdijára támadhat
Az amerikai elnök látszólag teljesen be van ijedve, hogy sokat tudó ügyvédje hátba támadja, és kitálal az ügyészeknek. Van is oka az aggodalomra.

Fél évnek kellett eltelnie, hogy lássuk, ez mit is jelent. Az előző hét végén benyújtott bírósági iratokból kiderült, Cohen vádalkut kötött Muellerékkel, és ennek részeként beismerte, hogy hazudott a kongresszusnak Trump oroszországi üzleti ügyeiről. És kiderült az is, hogy Trump közeli munkatársai tudtak arról, hogy hazudni fog, de mégsem tettek semmit ennek megakadályozására. Igaz, nem is utasították erre.

Trump moszkvai felhőkarcolója

A Cohennel kötött vádalkuról szóló beadvány lehetőséget adott Muellernek, hogy újabb információmorzsákat tegyen nyilvánossá szokatlanul nagy csendben zajló nyomozásának eredményeiről. Majd másnap Cohen ügyvédjei nyújtottak be egy iratot (sentencing memorandum) a bíróságnak, amiből újabb figyelemreméltó dolgok derült ki.

A vádalkuról szóló beadványból kiderült, Trump már nyakig benne volt az elnökválasztási kampányban, sőt, már ő volt a Republikánus Párt jelöltje, amikor a Kreml közbenjárását kérte egy felhőkarcoló felépítésére az orosz fővárosban. Cohen pedig erről hazudott kongresszusi vizsgálóbizottságoknak, ami bűncselekmények számít.

Cohen azt állította, hogy 2016 januárjában, jóval az elnökválasztás félhivatalos kezdetének számító iowai előválasztás előtt leálltak a moszkvai Trump-toronnyal kapcsolatos üzleti tárgyalások, és a projektet jegelték. Erről most kiderült, hogy egyáltalán nem volt igaz.

Fotó: Win McNamee/Getty Images

Miközben Trump az elnökségért küzdött, Cohen továbbra is igyekezett elintézni, hogy felépülhessen Európa legmagasabb, több mint 100 emeletesre tervezett épülete az orosz fővárosban. Ehhez pedig Vlagyimir Putyin szóvivőjének segítségét kérte, akinek asszisztensével telefonon is beszélt a beruházásról.

Cohen egészen 2016 júniusáig foglalkozott az üzleti lehetőséggel, és a fejleményekről rendszeresen tájékoztatta Trump családtagjait (feltehetően a cégnél dolgozó gyerekeit), valamint magát Trumpot is. Utóbbinak felvetette, hogy az elnökválasztás alatt elutazhatna Moszkvába, hogy személyesen segítse elő az üzlet tető alá hozását. Erről legalább egy, az elnökválasztási kampányban dolgozó ember is tudott.

Kiderült az is, hogy Putyin szóvivője meghívta Cohent a Szentpétervári Gazdasági Fórumra, azzal az ígérettel, hogy az orosz elnökkel, vagy az orosz miniszterelnökkel is találkozhat. Cohen végül 2016 júniusában döntött úgy, hogy nem utazik Oroszországba.

Egyszerűbben szólva, kiderült, hogy az Egyesült Államok leendő elnöke az Egyesült Államok első számú ellenfelének vezetőjétől kért segítséget egy több százmillió dolláros üzlet nyélbe ütéséhez, és ezt eltitkolta az amerikai választók elől.

Trump tagadott, majd taktikát váltott

Donald Trump a 2016-os elnökválasztás alatt többször is tagadta, hogy bármilyen üzleti érdekeltsége is lenne Oroszországban. Különösen hevesen azután, hogy elkezdődtek az elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló nyomozások. Cohen is azért hazudott ezekről, mert Trump példáját követte. Nem akarta bajba sodorni főnökét, akit annyira tisztelt, hogy saját elmondása szerint még az életét is feláldozta volna érte.

A Cohen vádalkujáról szóló hírek megjelenése után azonban Trump taktikát váltott. Most már igyekszik jelentéktelen dologként beállítani az egész üzletet, ami elmondása szerint soha nem volt titok. Állítja, hogy semmi rosszat nem csinált azzal, hogy elnökjelöltként üzleti lehetőségekkel foglalkozott. Egyben elismerte azt is, amit már eddig is sejteni lehetett: egyáltalán nem számított arra, hogy megnyeri az elnökválasztást.

Egy Twitter-üzenetében az elnök kijelentette, hogy „nagyon legális és nagyon cool” módon folytatta üzleteit az elnökválasztás alatt, és erről beszélt is a kampány alatt. Valamint igyekezett csökkenteni a beruházás jelentőségét, közölve, hogy csak félgőzzel foglalkozott „egy épület felépítésével valahol Oroszországban”. Hozzátéve persze  azt, hogy „boszorkányüldözés”.

A „mindent tudó” Cohen mindent elmondhat

Trump azonban nem csak emiatt aggódhat Cohen miatt. Ő ugyanis nem csak egyszerű ügyvéd volt Trump mellett, hanem agresszív és kőkemény problémamegoldó, akinek az volt a feladata, hogy eltüntesse a Trumpra leselkedő veszélyeket. Mindegy milyen módszerrel. És így nagyon sokat tudhat Trump kényes ügyeiről. Amiből lehet egy pár.

Ahogy azt Trump életrajzírója, Michael D’Antonio mondta még márciusban a CNN-nek: Cohen „nem csak azt tudja, hova van elásva az összes holttest, hanem sokat közülük ő maga ásott el.” Most pedig kinyitotta a száját, és beszélni kezdett. Ráadásul nem csak Muellernek.

Még augusztusban nyolc vádpontban, köztük adócsalásban és a kampányfinanszírozási törvények megsértésében vallotta bűnösnek magát. Elismerve, hogy Trump utasítására lefizetett két nőt, hogy elhallgassák szerelmi viszonyukat Trumppal.

Ebben az ügyben december 12-én döntenek büntetése nagyságáról egy New York-i bíróságon. Az oda benyújtott bírósági iratokból kiderült, hogy ügyvédjei arra hivatkozva kérnek enyhe büntetést védencükre, hogy Cohen átfogó, alapost és kiterjedt együttműködést folytat a különleges ügyésszel. Ha pedig újabb kérdéseik lennének, akkor hajlandó újra a rendelkezésére állni.

Robert Mueller
Fotó: Alex Wong/Getty Images

Emellett önként együttműködik New York állam főügyészségével, a Trump alapítvány ellen indított perben, aminek egyik vádlottja maga Donald Trump. A főügyészség nyomozását pedig egy másik, meg nem határozott ügyben is segíti, ami kapcsán dokumentumokat adott át a hatóságoknak. Hogy ez milyen ügy lehet, azt nem részletezték.

Ezen felül még New York állam adóhatóságának egy nyomozását is segíti, aminek iratokat adott át önként, és személyesen is együttműködött velük. A gyanú szerint Trump és testvérei több százmillió dolláros adócsalást követhettek el.

Mueller begyorsít

Közben készülhetünk arra, hogy az elkövetkező hetekben Trump dühös kirohanásokkal fogja támadni Muellert. A különleges ügyész ugyanis várhatóan újabb bepillantást enged abba, milyen eredményeket ért el nyomozása.

Először is december 7-én, pénteken, amikor Muellerék benyújtanak a bíróságra egy iratot, amiben elmagyarázzák, pontosan miért szüntették be az együttműködést Trump egykori kampányfőnökével.  Paul Manafort egy vádalku részeként vállalta, hogy segíti a különleges ügyész nyomozását, de kiderült, hazudott nekik. Muellerék a pénteki beadványban részletesen be fognak számolni a bíróságnak Manafort „bűncselekményeiről és hazugságairól”, és ezzel újabb bizonyítékok kerülnek majd a nyilvánosság elé.

Kiemelt kép: Drew Angerer/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik