Már legalább 79 halálos áldozata van a hétfő óta pusztító tűznek Görögországban – írja a Reuters.
Legalább 187-en megsérültek, köztük 23 gyermek. Az eltűntek számáról egyelőre nincs hivatalos értesülés.
Kedden napközben országok egész sora ajánlotta fel segítségét.
- Spanyolország útnak indított két tűzoltó hidroplánt, amelyek együttesen öt és fél köbméter vizet tudnak a lángokra zúdítani.
- Horvátország védelmi minisztériuma közölte, hogy szintén kész küldeni két tűzoltórepülőt. Törökország ugyancsak felajánlotta, hogy tűzoltórepülőkkel és helikopterekkel segíti az oltást, és kérés esetén háromnegyed órán belül a helyszínre érkezhet légi egysége.
- Giuseppe Conte olasz miniszterelnöke együttérzését fejezte ki és szintén két tűzoltórepülőt ajánlott fel.
- Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden táviratot küldött Prokopisz Pavlopulosz görög államfőnek és Alekszisz Ciprasz kormányfőnek részvétét nyilvánítva az erdőtüzek okozta halálesetek miatt és egyben felajánlotta, hogy Moszkva minden szükséges segítséget megad Athénnak a természeti katasztrófa következményeinek enyhítéséhez.
- Az izraeli külügyminisztérium szintén tudatta, hogy kész bekapcsolódni az oltásba, és emellett orvosi segítséget is felajánlott az erdőtüzek sérültjeinek kezelésében.
- Angela Merkel német kancellár is felajánlotta hazája segítségét, Emmanuel Macron francia elnök pedig a francia mellett görögül írt Twitter-üzenetben fogalmazta meg együttérzését.
- Ferenc pápa táviratban tudatta, hogy mélyen elszomorítja a tragédia, és hogy imádkozik az áldozatokért és családtagjaikért.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Vaszilisz Pszomasz