Példátlan az EU-ban, hogy egy kormány az álhírek fő forrása

Donald Trump elnökké választásával átléptünk a „post-truth” (valóságon túli) világba, ahol az „alternatív tények” terjedése és az összeesküvés-elméletek a korábbinál is nehezebbé teszik a demokratikus társadalmi párbeszédet a nyugati államokban.

A post-truth jelenség lényege, hogy „az érzelmek és a szubjektív személyes hiedelmek nagyobb szerepet játszanak a közvélemény formálásában, mint maguk a tények”. A valóság utáni korszak pedig ezekből az alternatív tényekből és álhírekből építkezik – mondja Krekó Péter szociálpszichológus, aki nemrég megjelent Tömegparanoia című könyvében foglalkozott a témakörrel. Krekó szerint post-truth jelenségnek egyszerre felhajtóereje a magas kereslet, azaz az igény a dezinformációban festett világ elfogadására, illetve az erős kínálat, vagyis a politikai szereplők, vállalatok vagy éppen államok aktív tevékenysége, amellyel igyekeznek ezeket az elméleteket terjeszteni.

Dezinformáció vagy álhír?

Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a dezinformáció és az álhír nem ugyanaz, bár szorosan összefüggenek. Minden álhír dezinformáció, de nem minden dezinformáció álhír. A dezinformáció egy szélesebb kategória, amelynek nemcsak a légbőlkapott hírek, hanem a valóság elferdítésén alapuló történetek is részei. A dezinformáció maga – az orosz hibrid háború részeként – a valós tényektől teljesen független álláspont népszerűsítését célozza, de előfordulhat, hogy az olvasótábor meggyőzése helyett annak összezavarása áll a középpontban. Az orosz információs hadviselés célja az ország ellenfeleinek (EU, NATO, a Nyugat) katonai-politikai elitjeinek, katonáinak és társadalmainak manipulálása, illetve a nemzeti és nemzetközi intézmények legitimitásának aláásása, a folyamatokba vetett bizalom csökkentése. Az orosz dezinformációs aktivitás a Nyugat egységére és szakpolitikai választásaira gyakorolt lehetséges hosszútávú hatása miatt Moszkva erőfeszítései nemzetbiztonsági fenyegetésként foghatók fel, ami ellen valamilyen módon védekezni kell.

A First Draft News hétféle álhírkategóriát különböztet meg, ám ez a felosztás csak egy a lehetséges megközelítések közül:

• Hibás kapcsolat: a címek, képek, képaláírások a tartalomtól eltérő üzenetet közvetítenek;
• hamis kontextus: valós tényeket a valóstól eltérő szövegkörnyezetbe helyeznek;
• manipulált tartalom: valós szöveget vagy vizuális elemeket úgy hamisítanak meg, hogy megtévesszék a fogyasztókat;
• szatíra vagy paródia: nem a rossz szándék vezérli a cikkírót, de ezzel megtéveszthet egyes olvasókat;
• imposztor tartalom: valódi forrásokat igyekeznek azokra megtévesztően hasonló oldalakkal utánozni;
• barkácsolt tartalom: száz százalékig hamisított információra épül.

Visegrád maga a probléma, és nem a megoldás része

A V4 nem egységes a dezinformáció elleni fellépésben: néhány kormány a probléma részévé vált, míg mások felismerték a lehetséges kockázatokat és aktív lépéseket tesznek az ilyen tevékenységek ellen.

Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy párhuzamosan szembesülünk kegyetlen és gyakori dezinformációs kampányokkal, illetve egy szélsebesen átalakuló médiapiaccal. A hagyományos sajtó gyengül, és a digitális média hódít teret magának. Ennek nem kellene feltétlenül rossz dolognak lennie, nem szükséges az információátadás lényegévé tenni a minőségi tartalom biztosítását, de ez egy olyan jelenség, ami arra ösztönöz minket, hogy új, a dezinformáció leküzdését célzó stratégiákról gondolkodjunk

–mondta a cseh európai parlamenti képviselő, Pavel Svoboda (EPP).

A társadalmak sérülékenysége: a lengyelek és a csehek ellenállóbbak

A régió sérülékenységének oka az International Republican Institute (IRI) mérése alapján a V4 állampolgárainak a főáramú médiába vetett korlátozott bizalma, ezzel párhuzamosan az alternatív vagy „nem mainstream” sajtó befolyása is nőtt. Mikor az IRI arról kérdezte a visegrádi társadalmakat, hogy milyen forrásból értesülnek a hírekről és milyen forrásokban bíznak, kiderült, hogy

a lengyelek 27 százaléka, a csehek 36 százaléka és a szlovákok 45 százaléka „barátaikra és családtagjaikra” támaszkodik a hagyományos sajtó helyett. A magyarok 21 százaléka és a csehek 30 százaléka pedig elsősorban alternatív forrásokat olvas, mert azok „szórakoztatóbbak és izgalmasabbak”, mint a hagyományos hírek.

A magyarok és a szlovákok hajlamosabbak elhinni az összeesküvés-elméleteket, a csehek és a lengyelek viszont kevésbé nyitottak erre. A konspirációs weboldalak és magazinok gyors terjeszkedése Szlovákiában nem érintette súlyosan a főáramú média üzleti érdekeit: előbbiek relatíve kevés olvasót vonzanak, bár legsikeresebb írásaikat ezrek osztják meg.

Példának okáért a legnagyobb mai konspirációs oldal, a Hlavnespravy.sk nagyjából tízszer kisebb olvasottsággal rendelkezik mint a legnagyobb szlovák híroldalak. Magyarországon az Orbán-kormány nemcsak nem foglalt állás az álhírek terjedésével kapcsolatban, de maga is aktívan részt vállal a konspirációs elméletek népszerűsítésében. A Fidesz-kormányzat plakátokat, Facebook- és televíziós kampányokat fizetett, melyek fő mondanivalója az, hogy Soros György és az Európai Unió illegális migránsok Magyarországra való betelepítésével ásná alá a magyar nemzeti szuverenitást. Milos Zeman cseh elnök januári újraválasztását egy hasonlóan egyhangú migráció-ellenes kampány segítette.

A régió politikusai gyakran delegitimálják a független, kormánykritikus sajtót azzal, hogy – Donald Trump mintájára – „álhírgyárnak” bélyegzik a médiumokat. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közelmúltban tett hasonló kijelentést, mikor az ország egyik legnagyobb online híroldala, az Index.hu egy egyszerű, futballal kapcsolatos kérdést tett fel neki. A miniszterelnök azzal utasította el a választ:

Annak nem válaszolok, az egy fakenews-gyár.

Szlovákiában az elmúlt években magasrangú politikusok is hozzájárultak a „hazug médiáról” kialakult kép terjedéséhez, beleértve az újságírókat egy alkalommal „piszkos, szlovákellenes prostituáltaknak” nevező volt miniszterelnököt, Robert Ficót is. A nem ritkán nyomozói szerepbe kényszerülő sajtóorgánumok berkein belül komoly felháborodást váltott ki az eset.

Szlovákia azonban újabb súlyos sokkot élt át, amikor saját házukban lelőtték agyon az oknyomozó újságíró Jan Kuciakot és menyasszonyát, a férfi oknyomozói tevékenységének következményeként. A társadalom és a média is indulatosan reagált a történtekre, és országszerte párbeszéd indult a sajtószabadságról. A politikusoknak fel kellett hagyniuk az újságírók elleni agresszív retorikával. A miniszterelnöknek, a belügyminiszternek és az országos rendőrfőkapitánynak is le kellett mondania a gyilkosságot követő tüntetéseknek és a sajtó szerepvállalásának köszönhetően.

Köztudott az is, hogy Milos Zeman cseh elnök mennyire rossz véleménnyel van a főáramú újságírókról. Legutóbbi kirohanása alkalmával a Zdenek Bakala vállalkozó tulajdonába tartozó, a középosztálybeli értelmiséget és üzletembereket célzó Economia kiadót kritizálta. Andrej Babis miniszterelnök szintén folyamatosan becsmérli az Economia újságíróit és a közmédiát is. Ugyanakkor egy vagyonkezelő alapon keresztül ő az ország egyik legnagyobb médiakonglomerátumának, a MAFRA-nak a tulajdonosa. Lengyelországban szintén megfigyelhető, hogy gyakran indulnak lejárató kampányok a kormány kritikusai ellen.

Hogy néz ki az álhírpiac a V4-ben?

Magyarországon az álhírportálok száma 100 körülire tehető, a számuk jelentősen a menekültválság 2015-ös kibontakozása idején kezdett emelkedni. A legtöbbjük klasszikus, a Facebookkal összekapcsolt kattintásvadász oldal, mint például a Mindenegybenblog. A körülbelül 100 helyi szinten működtetett, magyarul megjelenő és Oroszországhoz köthető dezinformációs oldalból, közösségimédia-profilból álló oroszbarát médiahálózat olyan bulvárkonspirációs köntösbe öltöztetett Kreml-barát narratívákat terjeszt, melyhez életvitellel, az „alternatív orvoslással” (homeopátia) kapcsolatos hírek stb. is tartoznak. A magyarországi orosz propaganda fő hajtóereje a migráció, ezért a „migrációs pánik” a térségben közvetlenül összekapcsolódik Oroszország geopolitikai súlyával. Mivel a mainstream magyar média nagyrészt a kormányzat közvetlen vagy közvetett irányítása alatt áll, ez is a Kremlnek kedves geopolitikai narratívákat közvetíti. Krekó Péter szerint lehetetlenné vált politikát csinálni álhírek nélkül, és az igazság-utániság még a magyar kontextusban sem egyoldalú. Az ellenzéki oldalon is egyre gyakrabban eshetnek áldozatul a jövőben különböző álhírterjesztéseknek, mivel az erősödő polarizáltság, a növekvő indulat és a hatalomtól való megfosztottság érzésének bázisán – ami három egymást követő választási vereség után jelentős mértéket ölt – könnyen terjednek az ilyen jellegű tartalmak.  A szociálpszichológus szerint ugyanakkor

az EU-ban példátlan, hogy egy kormány legyen az összeesküvések és az álhírek fő forrása.

A legalapvetőbb hamis tartalmakért felelős cseh álhíroldal a Sputnik CZ, ám ezen kívül még 40-50 álhíroldal működik a Cseh Köztársaságban. Számuk leginkább a Krím annektálása, és a kelet-ukrajnai konfliktus kezdete idején nőtt meg. „Azóta néhány weboldal irrelevánssá vált, közben újak alakultak. Mások több hírt osztanak meg, mint valaha. Például a Sputnik korábban 600 cikket tett közzé havonta, ma ez a szám 1600” – mondta Veronika Vívhová, a cseh European Values agytröszt elemzője. Időközben a választott témakörök is átalakultak: „Kezdetben csak az ukrajnai eseményekre koncentráltak, és általában a világra, de idővel egyre inkább a menekültválságra figyeltek és már aktívan foglalkoznak a cseh eseményekkel is” – mondta Víchová.

Az álhírekre szakosodott újságíró és a Truth and False című könyv szerzője, Vladimir Snídl szerint két álhírekhez köthető különleges körülmény befolyásolja a szlovák piacot. Az egyik az orvoslás és az egészség témaköréhez kötődik. Snídl kiemeli, hogy a leginkább megosztott szlovák álhírek kitalált történetek varázslatos receptekről és orvosságokról, melyek a rákot is beleértve minden betegséget képesek meggyógyítani.

Teljességgel felháborító, hogy egy álhír – mondjuk arról, hogy a citromok gyógyítják a rákot – bármilyen jogi következmény nélkül terjeszthető, később pedig ezrek osztják meg

– mondta Snídl. A szakértő szerint az orvoslással kapcsolatos dezinformáció jelensége nagyon alulértékelt: „Ezekben az esetekben elég lenne, ha egy is valaki életének lerövidüléséhez vezetne. Ez mindenképp a témára irányítaná a figyelmet” – fejtette ki Snídl.

Másodszor pedig a szlovák állampolgárok figyelmét elterelik azokról a problémákról, melyek érintik őket. „Különböző weboldalak azt az üzenetet közvetítik, hogy a a migráció mindent felülíró veszély Szlovákiára nézve. Valójában az eltúlzott jelentések és a migránsok által Nyugat Európában elkövetett bűntettek bemutatása mellett ezek a portálok elfelejtenek írni a Szlovákiában saját állampolgáraink által elkövetett bűntettekről” –  tette hozzá Snídl.

Annak ellenére, hogy a lengyel társadalom általában ellenálló az orosz propagandával szemben és politikai rendszere a V4-ebn belül legkevésbé sérülékeny a Kreml befolyása a társadalom minden rétegét átható oroszellenes álláspont következtében, a Jog és Igazságot (PiS) ez nem riasztja vissza a dekadens Nyugatot bemutató, az orosz propaganda jellemvonásait visszhangzó retorikától. A közbeszédben a külső propagandát leginkább az Oroszország által támogatott médiumokhoz lehet kötni, ilyen például a Sputnik lengyel változata. Az orosz propaganda terjesztése szempontjából azonban a trollok és a botok sokkal hatékonyabbak az esetlen propagandaoldalaknál. A független lengyel sajtó számára egyre inkább lezáródik a médiatér: azon kívül, hogy a PiS átvette az uralmat a közmédia felett (TVP), a kormányt támogató sajtó nagy részét személyes vagy üzleti kapcsolatok kötik a kormánypárthoz. Emiatt az olyan sajtótermékek, mint a Niezalezna.pl, a Gazeta Polska, a wSieci vagy a Republika TV mind egyértelműen a Jog és Igazság narratíváit közvetítik.

Jó gyakorlatok

Jó hír viszont, hogy egyre több alulról építkező, a szerkesztőségek álhírek elleni küzdelmét segítő kezdeményezés indul el régióban. Az International Fact-Checking Platform által hitelesített Demagog.cz például egyre népszerűbbé válik. Az oldal főként a politikusok állításainak hitelességét vizsgálja. Más új projektek azonban, mint a Manipulátori.cz a hamis vagy megkérdőjelezhető tartalmak leleplezésére koncentrál. Egyre több NGO és think tank száll harcba az ügyben. Lengyelországban 2016-ban indult el a non-profit tényvizsgáló és oknyomozó portál, az OKO.press. A projektet jelenleg az olvasók finanszírozzák, célja pedig a sajtószabadság megőrzése, illetve igyekszik biztosítani, hogy az információk szabadon rendelkezésre álljanak Lengyelország erősen megosztott médiaterében.

Magyarországon az egyik első ilyen projekt a Marinov Iván magyar újságíró által alakított urbanlegends.hu. Az oldal városi legendákat, pletykákat, átveréseket és tévhiteket választ ki, majd megmutatja, hogy hogyan alakultak ki és hogyan terjedtek el. A szerző az olvasókra hagyja az összegyűjtött adatokon alapuló tartalom értékelését, de célja, hogy az olvasók felismerjék, mennyire irracionálisak lehetnek a félelmeik, illetve megtanítani őket arra, hogyan vethetnek össze egymással ellentétes véleményeket és nézhetnek utána egy adott témának több forrásból.

Csehországban a legnagyobb kihívás Víchová szerint a médiaismeretekre és tudatosságra fordított figyelem szinte teljes hiánya, nemcsak az iskolákban, de az ország politikai köreiben is. Milos Zeman elnök és más politikusok (legfőképp a Kommunista Párt, a szélsőjobboldali SPD és néhány szociáldemokrata képviselő) Kreml-barát dezinformációt hangoztatnak vagy álhíreket osztanak meg a közösségi médiában.

„Megfelelő információs védelmi rendszerre van szükség, amely megvédi az embereket és a társadalmakat a dezinformációtól és a trollok támadásaitól”– mondta a The Hague Centre for Strategic Studies szlovák stratégiai elemzője, Katarína Kertysová. A szakértő szerint a kormányoknak biztosítani kell az állampolgárok dezinformációval kapcsolatos oktatását és segíteni a civil társadalmat azzal, hogy állami finanszírozást nyújtanak a civil szféra és a média kezdeményezéseinek, valamint megfelelő jogi védelmet kínálnak azoknak, akik szembeszállnak a dezinformációs tevékenységekkel. „A hírszerző szervek megfigyelhetik és meg kell tudniuk figyelni a külső beavatkozásokat az információs térben és – mikor lehetséges – osszák meg az arról gyűjtött információkat az állampolgárokkal” – tette hozzá Kartysová.

Magyarországon az álhírek elleni küzdelemhez nem várható segítség az államtól, erre külföldi támogatást elfogadni pedig a jelenlegi körülmények között megbélyegzéshez vezethet. Marinov szerint ezért itt a független magánkezdeményezések vezethetnek inkább sikerre. „Járható út lehet a független sajtó számára egy olyan szerkesztőségközi tényellenőrző együttműködés, amely az erőforrások összevonásával hatékonyabb, átláthatóbb és elfogulatlanabb tényellenőrzést tesz lehetővé, nem mellesleg szélesebb közönséghez csatornázza az anyagokat. A kritikus gondolkodáshoz szükséges képességek fejlesztését pedig vállalati CSR-programok, vagy magántőkéből támogatott oktatási programok segíthetik – tette hozzá.

Hibrid centrumok

Csehországban a legfőbb dezinformációval foglalkozó szerv a Belügyminisztérium fennhatósága alatt működő Centre for Counter-Terrorism and Hybrid Threats. A cseh Védelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium munkacsoporti szinten foglalkozik a problémával. „Csehország egyike azon országoknak, melyek konkrét lépéseket tettek, ez önmagában nagyon pozitív”-mondta Veronika Víchová, a cseh European Values think tank elemzője.

Bár a szlovák kormány nem indított el hasonló kezdeményezéseket intézményi szinten, a Belügyminisztérium tavaly bejelentette, hogy a szlovák rendőrség 12 új szakértőt alkalmaz az orosz dezinformáció és a hibrid fenyegetések ellen.

Ezen felül a kormány gyakran nyújt pénzügyi támogatást az álhíreket ellenőrző NGO-knak. Andrej Kiska elnök különösen gyakran említi meg a civilek kiemelkedő szerepét a mai online világban. A #somtu (itt vagyok) nevű kezdeményezés is élvezi Kiska támogatását, melynek célja a tények bevonása az online beszélgetésekbe azáltal, hogy a tagjait a vitákban való részvételre buzdítja hashtagekkel.

A szólásszabadsággal kapcsolatos szlovák jogszabályok tiltják a rasszista kijelentéseket, a fasizmus terjesztését vagy a másokat sértő átverések propagálását. Az álhíreket ennek ellenére a jogalkotók még nem győzték le, kivéve azokban az esetekben, mikor az adott tartalom a szélsőségesség határán táncol vagy túllép azon. A szélsőségesség nyomon követésére a szlovák rendőrség egy számítógépes alkalmazást is használ, de nem jelöli meg az álhíreket. A szlovák rendőrség Facebook-oldalát gyakran kritizálják bulváros stílusáért, azonban a közösségi profil jó példája az államilag irányított álhírleleplezési tevékenységeknek. Mivel az oldalt 116 ezer ember követi, a szlovák rendőr médiakoordinátorai arra használják a nyilvánosságot, hogy rámutassanak a gyakran a konspirációs portálok által terjesztett, széleskörűen ismert átverésekre és hamis történetekre.

Jakub Kralka médiajog- specialista véleménye szerint – aki a Bezrawik.pl szerkesztője is – nehéz jó példákat hozni a lengyel kormányzati szférából az álhírek elleni küzdelem terén, hiszen önmaguk is negatív példák ebből a szempontból. Ráadásul ez amiatt is kényes probléma, mert összefügg a szólásszabadság lehetséges korlátozásával. Az álhírek mennyisége egyre, amivel a politikusok, az adminisztráció, a média és az internetfelhasználók is tisztában vannak. A hírszerzési és energiapiaci szakértő Maciej Sankowski szerint azonban sem a lengyel állam, sem a média vagy vállalkozások nem találták még meg a hatékony ellenszert. Egy közelmúltbeli esettel érzékeltette a helyzet súlyosságát: a valójában soha nem létező energiaszakértőnek, Piotr Niewiechowicznak könnyedén sikerült hozzájutni a (Balti gázvezetékkel kapcsolatos) stratégiai energiaszerződések érzékeny adataihoz az Energiaügyi Minisztériumhoz közel álló emberektől. Ez megmutatta, mennyire egyszerű lenne nemcsak beszivárogni a lengyel stratégiai döntéshozó körökbe, de lehetőség szerint befolyásolni is azt a köztiszteletnek örvendő sajtóorgánumokban megjelenő publikációk segítségével.

A gyűlöletbeszéd szabályozása

Németországban komoly erőfeszítéseket tettek a dezinformáció és az álhírek befolyásának visszaszorítására: múlt évben a Bundestag egy olyan vitatott törvényt fogadott el, mely gyűlöletbeszéd terjesztéséért büntethetővé teszi a Facebookot.

A lengyel kormány szerint az álhírek terjesztését az állam nem korlátozhatja tartalmak törlésével vagy betiltásával, mert ez szembemenne a szólásszabadsággal. Szerintük fontos, hogy az álhírek elleni tevékenységek tiszteletben tartsák a szólásszabadságot és az információhoz való jogot. Az online platformok növekvő felelősségével kapcsolatban a kormány az önszabályozást és a közös szabályozást támogatják a felülről diktált jogszabályok és az új kötelességek bevezetése helyett.

Szlovákia az egyik ország, amely általánosan szabályozza a rágalmazást, és az ország büntetőjoga az unióban egyik legsúlyosabb szankcióját veti ki erre, amely szélsőséges esetekben akár háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést is jelenthet. A gyűlöletbeszédhez más kockázatok kapcsolódnak. „Nincs még hatékony eszközünk az interneten terjedő szélsőségesség és gyűlölet teljes megállítására. Egyelőre csak néhány olyan kisebb lépésről tudunk, amely részben lelassítja a jelenséget” – mondta Dusan Ondrusek, a Partners for Democratic Change in Slovakia vezetője.

Mivel a szabályozás és a törvényhozás lassabban fejlődik a közösségi médiánál, így például a neten a szélsőségesek sokkal tovább mehetnek, mint máshol

– mondta a VIA JURIS-tól Juraj Rizman.

Marinov szerint kormányzati motivációtól függetlenül érdemes kerülni minden olyan állami szabályozást (cenzúra, tiltás, publikálás engedélyhez kötése, stb), amely csorbíthatja a véleménynyilvánítás szabadságát vagy a sajtó függetlenségét, eredményét tekintve visszafelé sülhet el (backfire effect), és amely állami szervek kezébe adná annak eldöntését, mi számít álhírnek és mi nem.  Állami szabályozás legfeljebb olyan technikai területeken ajánlatos, mint amilyen például a botok segítségével terjesztett dezinformáció. Amiben emellett az állam segíthet az álhírek elleni küzdelemben, az egy olyan keretrendszer támogatása, amely lehetővé teszi a kritikus gondolkodás fejlesztését például iskolai programok kidolgozása, felvilágosítási tevékenység, a jelenség folyamatos kutatásának támogatása, közösségi platformok üzemeltetőivel való folyamatos együttműködés, és tényellenőrző szervezetek támogatása révén. Erre a komplex megközelítésre a legjobb példákat Marinov Svédország gyakorlatában találta, ahol az embereket nem eltiltani akarják a dezinformációs tartalmaktól, hanem megtanítani őket arra, hogyan ismerjék fel és kezeljék őket.

Svoboda egyetértett azzal, hogy a hosszútávú megoldás a minőségi oktatás. „Lépések széles skáláját kell megtenni azzal a céllal, hogy támogassuk a magabiztos és iskolázott társadalom kialakulását, így ellenállóbá téve azt a manipulációval szemben. Sok lépést nemzeti szinten kell alkalmazni” – mondta.

Közösségi módszerek és a „kiválóság” központjai

A lengyel Digitális Ügyekért Felelős Minisztérium szerint a hamis információk és a dezinformáció terjedése egy növekvő kihívás amire a hatóságoknak megfelelő választ kell adniuk és a dezinformáció elleni fellépés az államnak is fontos érdeke. Hozzátették, hogy kulcsfontosságú a társadalom dezinformáció elleni immunitásának erősítése szempontjából a kritikai gondolkodásra és a változatos médiatudósítások értelmezését elősegítő oktatás. Fontos, hogy nem csak a gyerekek és diákok oktatására kell összpontosítani, de a felnőtteket is segíteni kell ebben az életen át tartó tanulás részeként.

Sem Lengyelországban, sem a legtöbb uniós országban nincsenek azonban hatékony jogi eszközök a manipulatív információ elleni küzdelemre – mondta Maciej Sankowski. Kiemelte azt is, hogy ez változni fog, valószínűleg az EU kezdeményezésére. Az Európai Bizottságnak fel kell állítani egy az álhírek ellen küzdő koalíciót, illetve tervben van egy ’Gyakorlati kódex’ elkészítése is júliusig. Az uniós dezinformáció elleni szabályzás, amelyet 2018 júliusában terveznek közzétenni, segíteni fogja az online platformokat gyakorlataik harmonizálásában és egy letisztult működési terv megalkotásában. Egy független európai tényellenőrző hálózat felállítása erősítené munkájuk hitelességét és az abba vetett bizalmat közös gyakorlatok kialakításával, amely biztosítja a jó példák egymás közti megosztását és a lehető legnagyobb nyilvánosságot” – mondta az új törvényről Katarína Kertysová.

Kérdéses azonban, hogy az East StratCom Task Force (ESTF) megkapja-e a szükséges többletforrást az újonnan bejelentett keretek közt, mondta. Eddig az Európai Bizottság által felállított East Stratcom pénzügyi hátterét tagállami hozzájárulások biztosították és nem az uniós büdzsé. A csoport 11 embert foglalkoztat Közép-Kelet-Európából, a balti és skandináv államokból. Nem egyedül kell az álhíreket gyűjteniük: önkéntesek és NGO-k segítik munkájukat. Az ESTF információs anyagokat, kutatásokat publikál, újságírók számára készítenek irányelveket és segítenek az orosz dezinformáció leleplezésében kutatási anyagok megosztásával a weboldalukon és Twitteren (EU Mythbusters). Veronika Víchová szerint az East Stratcom erősen alulfinanszírozott és kevés emberrel dolgozik. „Csak három munkatárs foglalkozik a Kremlbarát dezinformációval, ami biztosan nem elég figyelembe véve a feladatuk komolyságát” – mondta.

Az orosz dezinformáció megfigyelésére, elhárítására szakosodott intézmények, mint például a hét NATO-tagállam által 2014-ben létrehozott rigai NATO Stratégiai Kommunikációs Kiválóság Központja, az ellenséges (politikai, katonai) szervezetek hosszú távú stratégiai, geopolitikai célokhoz rendelt kommunikációját vizsgálja. Egy másik a NATO hibrid háború ellenes tevékenységét segítő központ a Centre of Excellence for Countering Hybrid Threats Helsinkiben. Az sokat elárul, hogy csak Lengyelország és Csehország csatlakozott ehhez a régióból.

Az Oxford Internet Institute szerint a demokratikus politikai folyamatokat jelenleg fenyegető legnagyobb veszélyt a közvélemény manipulálásra és politikai befolyás szerzésére használt „automatizált propaganda” jelenti, amely algoritmusokra, adatbányászatra épülő programokat (botokat) használ a közösségi médiatartalmak és hálózatok mesterséges befolyásolására, magas hatékonysággal. A fő különbség a nyugati és a keleti külső beavatkozási lehetőségekben elsősorban a mozgósítható lokális szereplőkben rejlik: míg Nyugaton elsősorban botok, Keleten vezető politikusok állnak a Kreml rendelkezésére. Magyarországon például alig tapasztalható az orosz dezinformáció vagy információs hadviselés jelenléte, mivel gyakorlatilag nincs olyan fő Kreml-ellenes politikai ellenfél, erő, aki ellen harcolni kellene. Emellett az oroszbarát dezinformáció sok esetben közvetlenül a kormányzati irányítású médiából érkezik a magyar közönséghez.

Maciej Sankowski úgy látja, Lengyelország két nagy dezinformációs hullámmal néz majd szembe. Az egyik az idén ősszel az önkormányzati választásokkal kezdődő intenzív időszakhoz kötődik majd, melyeket jövőre EP, illetve parlamentáris választások követnek, és 2020 májusában az elnökválasztással ér majd véget. A másik – szerinte – az oroszokkal kötendő hosszútávú gázszerződéssel függ majd össze; ennek jövőjéről 2019 végéig kell dönteni. Sankowski úgy gondolja, az Oroszország felől érkező dezinformáció többek között hamis információkat terjeszt majd a két oldal között folyó informális egyeztetésekről.

Zgut Edit (Political Capital), Adéla Denková (EURACTIV Csehország), Lucia Yar (EURACTIV Szlovákia) és Karolina Zbytniewska (EURACTIV Lengyelország)