Nagyvilág

Egymásnak feszült Amerika és Oroszország: mennyire kell aggódnunk?

Barack Obama csütörtökön jelentette be, hogy 35 orosz diplomatát kiutasítottak Amerikából és két orosz létesítményt bezártak.

  • Oroszország azonnal reagált az amerikai szankciókra. A hatóságok elrendelték egy moszkvai iskola bezáratását, ahol az amerikai, brit és kanadai követségek személyzetének gyerekei tanulnak és bezáratták az amerikai követség üdülőjét is Moszkva mellett. Obamát pedig béna kacsának nevezte a washingtoni orosz nagykövetség.
  • A legfrissebb hírek már arról szólnak, hogy az orosz külügyminisztérium 35 amerikai diplomata kiutasítására tett javaslatot Vlagyimir Putyin elnöknek. Sőt, a tárca emellett azt is javasolja, hogy tiltsák meg az Egyesült Államoknak két moszkvai létesítmény használatát.
  • Putyin ellenben közölte: nem akar kitiltani amerikai diplomatákat és nem fog a „felelőtlen diplomácia szintjére süllyedni”.
  • Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a kiutasítás összesen 96 embert érint.

Előzmények

Sakk-matt helyzetben Trump

Kaló Máté, Amerika-szakértő szerint nem véletlen, hogy Obama csak most lépte meg ezeket a szankciókat.

A késlekedésért számos kritika érte az elnököt, ám a választásokhoz túl közel káoszt okozott volna egy ilyen bejelentés, ami a választás legitimitását alapjaiban rengetheti meg. Trumpot december közepén az Elektori Kollégium már hivatalosan is megválasztotta, így a mostani szituáció valószínűleg már nem eredményezhet alkotmányos válságot.

– nyilatkozta a 24.hu-nak az elemző.

A januárban hivatalba lépő Donald Trump csütörtökön úgy reagált a diplomaták kitiltására, hogy az Egyesült Államoknak túl kell lépnie az ügyön. Igaz, azt is elmondta: jövő héten találkozik a hírszerzés vezetőivel, akik tájékoztatják a helyzetről. A leköszönő kormányzat egyik tisztségviselője újságíróknak elismerte: Donald Trump visszafordíthatja az Oroszország elleni szankciókat, de nem gondolja, hogy ennek sok értelme lenne.

Kaló Máté szerint az biztos, hogy

Obama diplomáciailag nehéz helyzetbe hozza Trumpot.
Hozzátette, súlyosbítja helyzetét az is, hogy saját pártja kongresszusi vezetése még szigorúbb szankciókat sürget, melyek meghozatala esetén azokat az elnök hatáskör híján nem is tudna visszavonni. Pillanatnyilag az adminisztráción a sor, hogy megingathatatlan bizonyítékokkal támassza alá az Oroszországgal szembeni nagyon súlyos vádakat.
Ha ez sikerül Obamáéknak, az Trump legitimitását aláássa, megerősítené azt a narratívát, hogy őt tényleg Putyin segítette hatalomra és a szankciók visszavonásával való próbálkozás is csak ezt a teóriát erősítené ebben az esetben.
– mondta Kaló.

Páni félelem

Közben John McCain és Lindsey Graham republikánus szenátorok további szankciókat követeltek Oroszország ellen.

A szankciók célja, hogy ott üssenek, ahol az a legjobban fáj.
A diplomáciai, beutazási korlatozásokon túl gazdasági szankciók arzenálja áll rendelkezésre, amelyek az ukrajnai beavatkozás miatt már most is sújtják Oroszországot, de Irán és Kuba is komoly kárát látja az ilyen intézkedéseknek. Ha a kongresszusban kétpárti támogatottsággal fogadnának el új szankciókat, az Donald Trump kezét is megkötheti.
A legfőbb kérdés mégis csak az,
mennyire kell aggódni, amikor az ember azt látja, hogy két ilyen nagyhatalom egymásnak feszül?
Kaló Máté szerint Amerikában ma nagy aggodalommal figyelik Oroszország globális térnyerését, ami sok esetben az USA kárára történik (lásd: Szíria, EU).

A gyakran oroszbarátként aposztrofált Trump megválasztása a pesszimistább politikai szereplőkben páni félelmet ébresztett. Amerika számára egy új kiegyezés jelenleg csak pozícióvesztéssel tűnik kivitelezhetőnek, ezért nem csoda, ha sokan igyekeznek megakadályozni, hogy ez Trump elnöksége alatt bekövetkezhessen, így jó esélye van egy elhúzódó konfliktusnak. Ugyanakkor Trump is okozhat még meglepetést, őt ismerve egyelőre semmit sem zárhatunk ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik