Nagyvilág

Ilyen erőteljesen még nem ítélt el az ENSZ BT atomrobbantót

Ha az erőteljességnek lennének fokozatai, a Biztonsági Tanács a hiper-szuper-erőteljes kategóriájába sorolható döntést hozott. Kim Dzsong Un retteghet.

Erőteljesen elítéli az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Korea újabb kísérleti atomrobbantását – közölte a testület helyi idő szerint pénteken. A BT egyeztetéseket kezd Phenjant sújtó újabb “jelentős intézkedésekről”, köztük új szankciókról is.

Az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán kezdeményezte, miután péntek reggel Phenjan minden eddiginél nagyobb nukleáris töltetet robbantott fel a kommunista rezsim megalakulásának évfordulóján.

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet az ülés előtt úgy nyilatkozott, hogy a tanácsnak újabb szankciókkal kell sújtania Phenjant. Ráadásul a korábbi négy szankciós határozatot is következetesen végre kell hajtani, demonstrálandó Phenjan számára, hogy “jogsértő és veszélyes lépései” nem maradnak következmények nélkül.

Power szerint nem puszta provokációról van szó, Észak-Korea azért tökéletesíti atomfegyvereit és hordozóeszközeit, hogy túszul ejtse a térséget és a világot. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, korábbi dél-koreai külügyminiszter kijelentette, a nukleáris robbantás az ENSZ BT korábbi határozatainak “arcátlan megsértése”.

Nem csökken a feszültség

A feszültség csökkentése a Koreai-félszigeten az egyik legsúlyosabb feladat, amit a világnak meg kell oldania – mondta az AP amerikai hírügynökségnek pénteken adott interjúban az ENSZ-főtitkár. Szerinte ha Észak-Korea atomfegyvert vet be, az sokkal több áldozatot fog követelni, mint a szíriai polgárháború vagy a világ más konfliktusai.

Elmondta, hogy tízéves ENSZ-főtitkári megbízatása és külügyminisztersége idején is “minden erejével azon volt”, hogy bármilyen módon szót értsen az észak-koreaiakkal, hogy előmozdíthassa a békét, a biztonságot és a megbékélést Észak- és Dél-Korea között. Az ENSZ-főtitkár, akinek mandátuma az év végén lejár, többnyire az észak-koreaiakat hibáztatja azért, hogy ez nem sikerült. “Most pedig lassan már szinte konfrontációig fajul a helyzet” – tete hozzá Ban Ki Mun.

Észak-Korea először 2006-ban hajtott végre kísérleti atomrobbantást. Pénteken Phenjan immár ötödször robbantott atombombát. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik