Nagyvilág
Szovjet repülő (Array)

Itt az új hidegháború?

Roquentin
Roquentin

2015. 06. 23. 07:00

Nincs. Adatokkal mutatjuk, hogy miért.

Korábban a témában:

Múlt héten a New York Times robbantotta a hírt: az Egyesült Államok ötezer katonára való nehézfegyvert küldhet Kelet-Európába. Több száz tank, harci jármű és mobil tüzérségi egység előre telepítéséről van szó, hogy rövidüljön a NATO reakcióideje válsághelyzet esetén. Kaphatnak belőlük a balti országok, Lengyelország, Románia, Bulgária és a cikk szerint még Magyarország is. A cél nem is annyira Oroszország elrettentése, mint inkább a kelet-európai NATO-szövetségesek megnyugtatása. Az észtek, lettek, litvánok és lengyelek ugyanis komolyan tartanak attól, hogy Ukrajnához hasonlóan az ő országukat is megpróbálja destabilizálni Vlagyimir Putyin.

Oroszország a papírforma szerint reagált. Moszkva szerint ez lenne Amerika legagresszívabb lépése a hidegháború befejezése óta, és fenntartja a jogot a megfelelő válaszlépésekre. Ballisztikus rakétákat telepíthetnek a Lengyelországgal és Litvániával határos orosz területre, Kalinyingrádba, és Fehéroroszországban is csapaterősítést hajthatnak végre. Ráadásként Vlagyimir Putyin negyven új nukleáris ballisztikus rakéta telepítését is bejelentette, mondván: ez elengedhetetlen ahhoz, hogy Oroszország megvédje magát.

Washington és Moszkva igyekszik mindenkit biztosítani arról, hogy nem fenyeget újra a nukleáris világégés réme, de a jelenlegi helyzetben ez keveseket nyugtatott meg. Sokak szerint ez már az új hidegháború, amiből csak rosszul jöhet ki a világ. Csakhogy a jelenlegi helyzetet nem lehet összehasonlítani a két szuperhatalom szembenállásával. Mutatjuk, miért.

Új hidegháború! Már megint?

Az új hidegháború egyes nyugati megfigyelők szerint azóta tart, hogy Vlagyimir Putyin 2005-ben a XX. századi történelem legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte a Szovjetunió összeomlását. Sokak szerint az orosz elnök azóta tett lépései bizonyítják, hogy komolyan gondolta, amit mondott. Példaként az ukrán-orosz gázválságokat, illetve Grúzia 2008-as megtámadását szokták felhozni. A Krím félsziget elszakítása és a kelet-ukrajnai beavatkozás eszerint az érvelés szerint csak a legújabb fejezete az új hidegháborús konfrontációnak a Nyugat és Oroszország között. Vitathatatlan, hogy a Szovjetunió összeomlása óta most a legfeszültebb Moszkva és Washington kapcsolata. A második világháborút követő évtizedek politikai-katonai szembenállásától azonban szerencsére messze vagyunk.

Kezdjük ott, hogy amai Oroszországmár nem szuperhatalom, sőt még a nagyhatalmak között sincs a legelőkelőbb helyen. Ez azt jelenti, hogy nem rendelkezik olyan gazdasági és katonai potenciállal, amely az Egyesült Államok egyenrangú ellenfelévé tenné. Márpedig a hidegháború attól volt hidegháború, hogy két szuperhatalom, illetve két katonai blokk állt egymással szemben, amelyek a kölcsönös megsemmisüléstől tartva tartózkodtak egymás megtámadásától. A világ kétpólusú volt. Nézzük az adatokat.*

Gazdasági értelemben Amerika és a szovjet Oroszország még a hidegháború idején sem volt egy súlycsoportban, de akkor még voltak időszakok, amikor úgy tűnt, a kommunista szuperhatalom behozhatja vagy akár le is hagyhatja az USA-t. Az alábbi ábra az 1987-es helyzetet mutatja, amikor az Egyesült Államok már nyerésre állt a hidegháborúban: GDP-je több mint a duplája volt a Szovjetunióénak. Ha az egy főre jutó GDP-t nézzük, még rosszabb volt a szovjet gazdaság helyzete.

A Szovjetunió egyedül a katonai erőviszonyok terén tudott paritást elérni az USA-val. A hetvenes évek végére patthelyzet alakult ki a két ország által vezetett katonai szövetségek között. A szovjet katonai gépezetet viszont egy sokkal gyengébb gazdaság támasztotta alá, ami hosszú távon tarthatatlannak bizonyult.

Most nézzük a mai helyzetet. A különbség magáért beszél. Az Egyesült Államok továbbra is a világ legerősebb, illetve egyik legdinamikusabb gazdasága, és az IMF több mint 3 százalékos növekedést jósol idénre. Mindeközben Oroszországot már össze sem lehet hasonlítani régi önmagával. Az amerikai GDP nyolcszorosa az orosznak, egy főre leosztva is majdnem négyszeres a különbség az USA javára. Ráadásul az orosz gazdaság az olajárcsökkenés, a rövidlátó gazdaságpolitika, valamint a nyugati szankciók együttes hatásaként az IMF szerint több mint 3 százalékot zsugorodhat 2015-ben.

Bár az orosz haderőt továbbra sem szabad leírni, egy lapon sem lehet említeni a Szovjetunió által képviselt katonai potenciállal. Moszkvának egy ütőkártyája van, mégpedig nukleáris arzenálja, amely továbbra is az Egyesült Államokhoz mérhető. Minden más téren – a hadi technológia fejlettségétől kezdve a harcedzettségen át a felszerelések puszta számáig – Oroszország ma nehezen rúghat labdába az USA és katonai szövetségesei mellett (az ábrán csak a két legerősebb NATO-szövetséges, Nagy-Britannia (GB) és Franciaország (FR) szerepel). Amerika önmagában a globális katonai kiadásoknak mintegy negyven százalékát adja, egyedül a védelmi fejlesztésekre annyit költ a Pentagon, mint Oroszország az egész haderejére.

Az amerikai és orosz nukleáris arzenál persze továbbra is többszörösen elegendő az emberi civilizáció elpusztításához, ezért – bár nem sorolható egy súlycsoportba már a két ország – továbbra sem szabad fél vállról venni, amikor ilyen szinten megromlik a viszony Moszkva és Washington között. Azt azonban kevesen gondolják komolyan, hogy Vlagyimir Putyin kockáztatna egy valódi összecsapást a NATO-val, hiszen ez egyenlő lenne az öngyilkossággal.

Az ukrán-orosz konfliktus mindenekelőtt egy Európát fenyegető biztonsági kihívás, amely a szövetségi kötelékek miatt érinti az Egyesült Államokat is. Vagyis nem valamiféle új globális hidegháborús konfliktusról van szó, amikor két egyenrangú katonai blokk, két szögesen eltérő ideológia küzd egymással. Amerikának nem kell attól tartania, hogy dominóként buknak el a liberális demokráciák a világon és helyükbe putyinista rezsimek lépnek. Fegyverkezési versenyről sem lehet beszélni. Washington számára vélhetően csak nyűgöt jelent az ukrán helyzet, hiszen egészen a Krím félsziget elszakításáig az Obama-kabinet még az európai erők leépítését fontolgatta, hogy több erőforrást összpontosíthasson a Csendes-óceáni térségbe. Az Egyesült Államok ugyanis már felismerte, hogy számára az igazi kihívást nem Oroszország, hanem a felemelkedő Kína jelenti.

* (Források: Fischer Ferenc: A kétpólusú világ, globalfirepower.com, Világbank, Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Schizophrenia disease concept. LSD feeling abstraction.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.