Nagyvilág

44 százalék tart a kínzástól

Az őrizetesek kínvallatását tiltó ENSZ-konvenció harminc éve lépett érvénybe, mégis világszerte alkalmazzák - áll az Amnesty International kedden Londonban ismertetett évfordulós jelentésében.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete 50 oldalas tanulmányt állított össze a kérdésről, és közölte, a helyzet súlyossága miatt ismét globális kampányt indít a kínzás betiltására. Az elmúlt harminc évben folyamatos haladás volt tapasztalható, de az utóbbi időben egyre több kormány alkalmazza ismét ezt a gyakorlatot nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. Az 1984-es ENSZ-konvenciót eddig 155 ország ratifikálta, ám az Amnesty International adatai szerint 2014-ben, harminc évvel később is még legalább 79 államban – a konvenciót aláíró országoknak több mint a felében – vetik alá kínzásnak az őrizeteseket.

A tanulmány szerint az Amnesty International 2009 és 2013 között 141 országból kapott jelentéseket állami hatóságok által elkövetett kínzásokról és más embertelen bánásmódokról; ilyen jelentések a világ minden térségéből érkeztek. A szervezet hangsúlyozza, ezek csupán azok az esetek, amelyekről az Amnesty International szakértői tudomást szereztek, és ez nem feltétlenül mutatja, hogy ténylegesen mennyire elterjedt a kínzás alkalmazása világszerte. Az ezzel kapcsolatos titkolózás arra utal, hogy a valós szám ennél is magasabb lehet.

Az Amnesty International csak tavaly és az idén két tucatnál is több bevett kínzási módszerről szerzett tudomást. Ezek között szerepel a fizikai bántalmazás, az elektrosokk, a korbácsolás, a nemi erőszak, az étel és az ital megvonása az őrizetesektől, vagy az, hogy koszos víz, vizelet vagy vegyszerek megivására kényszerítik őket. A kínzásellenes kampány újraindításához időzítve a világ 21 országában felmérést készítettek arról, tart-e a lakosság a kínzástól. A 21 ezer megkérdezett 44 százaléka félt attól, hogy kínzásnak tehetik ki, ha hazájában őrizetbe veszik.

A legtöbben – 80 százaléknyian – Brazíliában tartanak a kínvallatástól, utána Mexikó (64 százalék), valamint Törökország, Pakisztán és Kenya következik egyaránt 58 százalékkal. Nem sokkal marad le ettől a mezőnytől az EU-tag Görögország, ahol a megkérdezettek 57 százaléka tartana kínzástól őrizetbe vételekor, de még az Egyesült Államokban is 32 százalék, Németországban pedig 30 százalék nyilatkozott így. Legkevésbé az ausztrálok és a britek tartják elképzelhetőnek, hogy kínzásnak vetnék őket alá a hatóságok: csak 16, illetve 15 százalékuk tart ettől.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik