Nagyvilág

Egy euróért eladó egy templom

Az utolsó istentiszteletet követően bezárják a 800 éves templomot és eladják szállodának.

Alapítása után nyolcszáz évvel egy euróért árulják a belgiumi Binche Oltáriszentség templomát. Szállodát vagy lakásokat alakíthatnak ki benne – ha a leendő tulajdonosnak lesz erre elég pénze.

A Brüsszeltől mintegy 50 kilométerre fekvő középkori város szívében álló templomban vasárnap tartják az utolsó istentiszteletet, egyszersmind tisztelegnek valamennyi vallási közösség előtt, amely alapítása – 1186 – óta megfordult benne.

1976-ban a templomot jelképes egy frankért a legszentebb oltáriszentség apácái a parókiának adományozták, amikor elhagyták az épületet. Az ajándékon azonban átok ült – Michel Diricq, az egyházközség koordinátora szerint.

“Támogatás híján egy olyan kis parókia, mint a miénk, nem tudja kifizetni a villanyt, a biztosítást, megjavíttatni a födémet, az ablakokat vagy az esőcsatornákat. Legalább 100 ezer euróra lett volna szükség. Így úgy döntöttünk, hogy eladjuk, akár egy euróért is” – tette hozzá.

A koordinátor a hívekkel együtt aggódik az épület jövőjéért, és reméli, hogy új tulajdonosa “nemes célra” használja majd fel. Eddig különböző ajánlatokat kapott, akadt, aki előadóteremnek, akadt, aki könyvtárnak és olyan is, aki szállodának szeretné használni. Mint mondta, még a nyár vége előtt dönt a kérdésben.

Ha Binche-ben nagy visszhangja is volt a templom sorsának, Belgiumban, sőt Európában több hasonló példa akad. Brüsszelben a Szent Katalin templom rövidesen zárt piac lesz, az Ixelles negyed egyik elhagyott templomában New York-i mintára 2010-ben bár, étterem és diszkó nyílt.

A binche-i templom új tulajdonosai flandriai példákból is ötletet meríthettek. Mechelenben 2009-ben elegáns szálloda nyílt a minorita szerzetesek egykori kolostorában.

A belgiumi katolikus egyház nem kíván nyilatkozni arról, hány templomra várhat hasonló sors, de elvben nem ellenzi az épületek más célra történő hasznosítását. “Egyes városnegyedekben például a muzulmánok vannak többségben. Érthető, hogy itt a templomokat kevéssé látogatják, tehát más felhasználást találhatunk számukra” – fejtette ki Tomm Scholtes atya, a belga püspöki kar szóvivője.

“Ha könyvtárat csinálnak belőle, annak igencsak örülök. Ha azonban éjszakai bár, vagy valami jövedelmező vállalkozás nyílik benne, az már kevéssé tesz boldoggá” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik