Nagyvilág

Súlyos pénzbüntetés a “rosszalkodó” parlamenti képviselőknek

Súlyos pénzbüntetés vár a jövőben azokra a német parlamenti képviselőkre, akik az üléseken illetlen módon viselkednek.

Büntetést vonhat maga után, ha megzavarják a rendet, illetve megsértik a legfelsőbb törvényhozói testület méltóságát.

Hétvégi sajtóértesülések szerint a konzervatív és a liberális kormánypártok, valamint a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokrata SPD közös kezdeményezésére erről döntött a Bundestag ügyrendi bizottsága. Az ugyancsak ellenzéki Baloldal pártja nem támogatta a javaslatot, mint ahogy a Zöldek sem, bár az utóbbiak a szigorúbb fegyelmezés szükségességével alapjában egyetértettek.

A kezdeményezés szerint mostantól 1000 eurós fegyelmi büntetést kell fizetnie majd annak a képviselőnek, aki első alkalommal viselkedik a parlamentbe nem illő módon. “Visszaesőként” azonban már akár 2000 eurót kell fizetniük a német honatyáknak, illetve “honanyáknak”. A fizetendő összeg nagyságáról az ülést éppen vezető elnök dönt, ő határoz arról, hogy az adott fegyelmi vétség mekkora pénzbüntetéssel jár.

Az új szankciókkal a Bundestag illetékes bizottsága az elmúlt időszakban jelentősen megszaporodott fegyelmi vétségekre kíván reagálni. Források szerint ebben a Baloldal pártjának képviselői jártak elől. Néhány hónappal ezelőtt például többen közülük feliratos trikókban megjelenve tiltakoztak az új stuttgarti főpályaudvar csillagászati összegeket felemésztő terve ellen, a közelmúltban pedig hatalmas transzparenseken ítélték el az afganisztáni német katonai szerepvállalást. Norbert Lammert, a Bundestag konzervatív elnöke akkor az ellenéki párt több parlamenti képviselőjét kiutasította a teremből, ami az érvényben lévő ügyrendi szabályok szerint eddig a legszigorúbb szankciónak számított.

Sajtóértesülések szerint a mostani szigorítás legfőbb szorgalmazói a szociáldemokraták voltak, akik abból indultak ki, hogy a parlament – a hagyományoknak megfelelően – csakis a verbális összecsapások helyszíne lehet. Thomas Oppermann, az SPD parlamenti ügyvezetője ennek kapcsán azt hangoztatta: randalírozásnak a Bundestagban nincs helye, ott csakis tárgyszerű vitákra kerülhet sor.

A Bundestagban ugyanakkor nem csupán az oda nem illő viselkedés szúr szemet, hanem a többi között az “illetlennek” mondott öltözködés, például az erősebb nem képviselői esetében a nyakkendő nélküli megjelenés is. Az ügyrendi bizottság azonban ennek kapcsán úgy döntött: a nyakkendő-hiányt, illetve az ahhoz hasonló “illetlenségeket” egyelőre nem pénzbüntetéssel kívánja fegyelmezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik