A Washington Post összesítése szerint Barack Obama kampánystábja minden korábbi elnökválasztási kampány adománygyűjtő rekordját megdöntötte, amikor 2008 szeptemberében 153 millió dollárt gyűjtött össze. Ennek majdnem kétharmadát az internetes adományok tették ki. A fekete demokrata jelöltnek annak ellenére van még mindig mintegy 133 milliója, hogy az elmúlt hónapban majdnem 97 milliót költött a kampánybüdzséből.
John McCain ezzel szemben szeptember hónapban kevesebb mint 13 millió amerikai dollárt tudott összegereblyézni, amelyből 10 milliót már el is költött, és így alig 30 milliós összköltségvetése maradt a választási finisre.
De még ez is igen tiszteletreméltó összeg, annál is inkább, mert a republikánus jelölt régóta a kampánypénzek és adományok korlátozása vehemens élharcosának számít. Az amerikai kampányfinanszírozás rendszere ugyanis meglehetősen átláthatatlan, azzal együtt is, hogy a nagy pártok jelöltjei a szövetségi költségvetés támogatására is számíthatnak (vagyis az adófizetők pénzét költik).
Átláthatatlan rendszer
Az elnökjelölti kampányok költségvetése két nagy forrásból táplálkozik. Az elsőbe az egyéni, magánszemélyek által nyújtott adományok tartoznak; ezeket nevezik „hard money”-nak, azaz kemény pénznek. Nem véletlenül, az ilyen adományok könyvelésére szigorú szabályok vonatkoznak: mértéke törvényben korlátozott, az adományozó nevét, címét, munkahelyét pedig elérhetővé kell tenni. Azok az adományok, amelyek ezen követelményeknek nem felelnek meg, illegális kampányfinanszírozásnak és bűncselekménynek számítanak.
Vállalatok és szakszervezetek nem támogathatnak jelölteket közvetlenül, ez azonban persze messze nem jelenti azt, hogy távol tartanák magukat a kampányoktól. Az ő adományaik „soft money”-ként, „könnyű pénzként” jutnak el a címzett párt kampányának környékére. Ez a kifejezés azokat az összegeket jelöli, amelyet nem a pártok, a jelöltek vagy kampányszervezeteik, hanem különféle „ügyek” mellett kampányoló civilszervezetek támogatására juttattak az adományozók.
Ezek persze kampányidőszakban alig leplezett kampánycélokat szolgálnak: így például egy egyszerű „civilszervezet” volt az a „Vietnami veteránok az igazságért” nevű képződmény is, amelyik négy éve sokmillió dolláros országos kampányt indított a vietnami hős demokrata jelölt, John Kerry lejáratására.
Ott is megreformálták a kampánypénzeket
Az utóbbi időszak kampányfinanszírozási reformjai épp ennek a „könnyű pénznek” a megrendszabályozását és láthatóbbá tételét célozták. A legutóbbi ezek közül épp John McCain nevéhez fűződik (a 2002-ben elfogadott „A Konszenzusos Kampányfinanszírozásról szóló törvény”): ez némileg átláthatóbbá tette az ilyen „ügyekkel” kampányoló civilszervezetek finanszírozását.
Obama félórás reklámidőt vásárolt – neki még tellik rá (Fotó: MTI)
Az ilyen forrásokból befolyó pénzek általában elégségesnek bizonyultak ahhoz, hogy a jelöltek úgy döntsenek, szövetségi forrásokat vesznek igénybe. A szövetségi kampánytámogatás keretében a jelölt a szövetségi költségvetésből minden egyes privát adomány után meghatározott támogatásban részesül; cserébe viszont vállalja, hogy nem költ többet a törvényben meghatározott maximumnál. A szövetségi támogatás előnye, hogy gyakorlatilag automatikusan megtöbbszörözi a jelölthöz érkező adományokat; hátránya viszont a törvényben meghatározott költési plafon.
Az idei jelöltek közül Obama lemondott a szövetségi támogatás igénybevételéről, Mccain viszont a költségvetési támogatás mellett döntött. Ez azonban végzetesnek bizonyulhat számára, mert a november 4-i elnökválasztást megelőző hetek kiéleződött sárdobálásában kiemelten megnőtt az amerikai televíziós és rádiós negatív reklámok és hirdetések jelentősége, amelyeket Amerikában sem adnak ingyen.
Emiatt a republikánus jelöltnek egyre kevesebb az esélye, hogy ledolgozza 8-10 százalékos országos hátrányát Obamával szemben. Bár kétségtelen, hogy a már sokat emlegetett és elég bonyolult amerikai elektori rendszer miatt a múltban is kétfelé szavazó, úgynevezett „billegő államok” (swinger states) sorsa az utolsó pillanatban dől majd csak el.
Az is baj, ha sok van
Obama kockázatosabb stratégiát választott a támogatásról való lemondással, a kockázatvállalás azonban úgy tűnik, bejött neki. A demokrata jelölt elsősorban a kisebb összegű (akár 10 dolláros), könnyen (interneten is) átutalható adományok gyűjtése mellett döntött. Kampánystábja folyamatosan ostromolja a levelezőlistáikra feliratkozott támogatókat és érdeklődőket kisebb összegek átutalására felhívó e-mailekkel. Ráadásul a jelölt weboldalán is csak néhány kattintásba kerül az adomány elküldése.
Könnyen lehet azonban, hogy utóbb neki is meggyűlik a baja a forrásszerzésnek ezekkel a zseniálisan egyszerű, kreatív formáival.
Lenyomozhatatlan adományok
Obama szenátor elnöki kampánya ugyanis olyan adományokat is elfogadott, amelyek többnyire lenyomozhatatlan, előre kifizetett hitelkártyákról érkeztek, amelyekkel könnyedén kijátszható az a rendelkezés, amely az egy személy által törvényesen felajánlható összeg nagyságát korlátozza, illetve homályban maradhat a támogató kiléte.
Az előbbire ugyanis meglehetősen bonyolult szabályozás vonatkozik: egy magánszemély egy jelöltnek egy évben csupán 2300 dollárt adományozhat, ez azonban nem zárja ki, hogy más politikai szervezet – ami persze legtöbbször az adott jelölt vagy párt mögött áll – számára még nyújtson adományokat. A legfelső limit, az egy személy által bármely politikai kampány céljából egy évben adományozható összeg jelenleg 65 ezer dollár (politikai kampányokat finanszírozó „civil”-szervezetek támogatására semmilyen korlátozás nem vonatkozik).
Ráadásul a demokrata elnökjelölt csapatának olyan hatalmas összegű internetes pénzfelajánlást kell kezelnie, hogy nem tudják és nem is akarják kiszűrni a potenciálisan törvénytelen vagy névtelen adományozókat online biztonsági intézkedésekkel. Ehelyett a kampánystáb a beérkezett pénzek könyvelése során igyekszik kivizsgálni a törvénytelen adományokat, miután a pénzeket már átutalták.
Az illinoisi szenátor pénzügyi szakemberei szerint a kiterjedt ellenőrzés eddig is biztosította, hogy az Obama-kampány minden tisztességtelen adományt visszatérített, és véleményük szerint az amerikai Országos Választási Bizottság rendelkezései nem írják elő, hogy az adományokat előzetesen szűrjék meg.
Kreatív könyvelés
Az elmúlt hetek megkérdőjelezhető eredetű adományai komoly fejfájást okoztak Obama számviteleseinek, mert számtalan esetben az adományok feladói nyilvánvalóan kitalált neveket adtak meg, és ezeket kellett elkönyvelniük az egyes tételeknél. Ennek nyomán számos konzervatív blogger azzal tesztelte az Obama-kampány pénzügyi ellenőrzési rendszerét, hogy olyan ajándékkártyák segítségével utaltak kisebb összegeket a demokrata elnökjelöltnek, amelyeket bármelyik benzinkútnál, könyvesboltban vagy drogériában árulnak, és amelyek alapján lehetetlen kinyomozni az adományozó személyét.
A kampányjogászok szerint a fő probléma ezekkel a típusú kártyákkal az, hogy lehetetlen bizonyítani, hogy nem külföldi állampolgároktól, a személyes összeghatárt már korábban átlépett egyéni adományozóktól, állami megbízásokat teljesítő szervezetektől vagy olyanoktól érkezik a támogatás, akiket a törvény eleve kizár a szövetségi kampányfinanszírozásból.
Úgy jó, ahogy van?
A választást követően azonban aligha kerekedik majd botrány a tisztázatlan adományokból, ettől a tapasztalatok szerint sem a győztesnek, sem ellenfelének nem kell félnie. Ahhoz, hogy ez valaha is bekövetkezzen, az eddigieknél lényegesen mélyrehatóbb reformlépésekre volna szükség.
A kampányfinanszírozási reformok élharcosából minden lehetséges trükköt bevető elnökjelöltté avanzsáló John McCain példája inkább arra taníthat, hogy a mélyreható kampányfinanszírozási reformot nem a pillanatnyi helyzet, hanem a politika logikája nem engedi meg.
