Nagyvilág
Élő
Továbbra is heves harcok dúlnak a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisznál, az izraeli hadsereg (IDF) emellett vasárnap közleményben arról tájékoztatott, hogy egységei leromboltak egy alagutat az övezet északi részén – írja az MTI.
A brit kormány váltig állítja, hogy Ruanda biztonságos ország, közben menekülteket fogadott be onnan
A konzervatívok jó ideje küzdenek azért, hogy Ruandába telepíthessék ki az illegális bevándorlókat.
2024. 01. 28. 06:53
Élő
A leningrádi csata nyolcvanadik évfordulójára emlékeztek szombaton Oroszországban.
2024. 01. 27. 21:45
Élő
Közleményt adott ki a palesztin külügyminisztérium, amelyben ismételten elítélte a Gázai övezetben folytatott izraeli műveleteket mint „a népünk ellen folyó genocídiumot, amely immár a 113.
2024. 01. 27. 18:20
Élő
Több ország felfüggesztette az ENSZ palesztin menekültügyi ügynökségének (UNRWA) támogatását, miután Izrael pénteken azzal vádolta őket, hogy egyes munkatársaik részt vettek a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadásaiban.
2024. 01. 27. 16:53
Élő
Két nő és egy férfi meghalt szombaton hajnalba, amikor szemtanúk szerint izraeli légicsapás érte az otthonukat a Gázai övezet legdélebbi részén – számolt be az Associated Press.
2024. 01. 27. 16:31
Eddig három apát azonosítottak azok közül az emberek közül, akiket számokkal jelölt sírokba temettek el egy amerikai börtön temetőjében anélkül, hogy értesítették volna a hozzátartozóikat. Eközben a családjaik kétségbeesetten keresték őket. Az első beazonosított férfi ráadásul úgy halt meg, hogy elütötte egy rendőr a szolgálati autójával.
2024. 01. 27. 16:00
Élő
Több orosz támadásról beszámoltak Ukrajna-szerte szombaton, némelyiknek halálos áldozata is volt.
2024. 01. 27. 14:16
Élő
Izrael azt szeretné, hogy az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) ne legyen semmilyen szerepe Gázában a háborút követően – jelentette ki Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter arra reagálva, hogy a gyanú szerint az ENSZ-ügynökség egyes munkatársainak közük volt az Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadáshoz.
2024. 01. 27. 12:04
Élő
A libanoni síita Hezbollah politikai és félkatonai szervezet négy fegyveresét ölte meg az izraeli hadsereg szombat hajnalban – közölte a Jerusalem Post.
2024. 01. 27. 11:49
Élő
A Hamász által irányított gázai övezet egészségügyi minisztériuma szombaton közölte, hogy legalább 26 257 embert öltek meg palesztin területen az Izraellel vívott háború október 7-i kitörése óta – írja a france24.
2024. 01. 27. 11:45
Élő
A húszi milícia által ellenőrzött „Al-Masirah” jemeni tévécsatorna jelentése szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szombaton két légicsapást hajtott végre Ras Isa kikötője ellen a Vörös-tengeri Saleef kikötővárosban.
2024. 01. 27. 11:40
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 20:42 Szoboszlai Dominik is bekerült a Liverpool száz legjobbja közé
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:55 Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:27 A Real Madrid követeli Javier Tebas lemondását
- 18:13 Eszközök ezrei tűntek el korábban a közmédia nyilvántartásából
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 14:14 Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
