Nagyvilág europoli

Az Európai Bizottság nyilvántartásba vesz egy kannabisszal kapcsolatos kezdeményezést

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy részlegesen nyilvántartásba veszi az Európai kannabisz kezdeményezés elnevezésű európai polgári kezdeményezést, mely egyebek mellett arra kéri a brüsszeli testületet, hogy segítse elő a hozzáférést a gyógyászati kannabiszhoz – írja az MTI.

A keddi közlemény szerint a polgári kezdeményezés szervezői három pontba szedve először is arra kérik az Európai Bizottságot, hogy hívjon össze a kannabiszpolitikákkal, egyebek között a szankciókkal és a tagállami politikák következetességével foglalkozó transzeurópai polgári közgyűlést. Kérik továbbá, hogy a brüsszeli testület segítse elő a hozzáférést a gyógyászati kannabiszhoz, és az egészséghez való jog teljes mértékű gyakorlásának biztosítása érdekében tegye lehetővé a gyógyászati célra felírt kannabisz és annak származékai szállítását. Végezetül pedig azt is kérik, hogy a testület különítse el a kannabisz terápiás felhasználására irányuló kutatáshoz szükséges forrásokat.

A közlemény szerint az Európai Bizottság megállapította, hogy a kezdeményezést csak a második és a harmadik célkitűzés alapján lehet nyilvántartásba venni, mivel csak ezek felelnek meg a nyilvántartásba vétel követelményeinek. „A kezdeményezés első célkitűzésének nyilvántartásba vételét a testületnek el kellett utasítania, mivel kívül esik azon a hatáskörén, hogy jogi aktusra irányuló javaslatot terjesszen elő” – írták.

A javaslatok tartalmát az Európai Bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta. A részleges nyilvántartásba vétel kétlépcsős eljárás keretében történik, amelynek első lépésében az Európai Bizottság arra kérte a szervezőket, hogy az előzetes értékelést figyelembe véve módosítsák eredeti kezdeményezésüket. Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.

A keddi nyilvántartásba vételtől számítva a szervezőknek hat hónap áll rendelkezésükre, hogy megkezdjék az aláírásgyűjtést. Amennyiben az európai polgári kezdeményezés egy év alatt egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, az Európai Bizottságnak reagálnia kell. A brüsszeli testület dönt arról, hogy a kezdeményezésre válaszul hoz-e intézkedéseket vagy sem, és a döntését meg kell indokolnia.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik