Nagyvilág
Hollandia azonnali hatállyal több mint 200 millió eurót szabadít fel Ukrajna légvédelmének további támogatására - jelentette be Kajsa Ollongren holland ügyvivő védelmi miniszter pénteken Brüsszelben a NATO-Ukrajna Tanács virtuális egyeztetését követően.
2024. 04. 19. 20:32
Az Ukrajnának nyújtott katonai segítség felgyorsítását szorgalmazta pénteken a hét legfejlettebb ipari országot tömörítő országcsoport, a G7, és felszólította Kínát, állítsa le az orosz hadiiparnak nyújtott támogatást, ha jó kapcsolatokat akar a Nyugattal.
2024. 04. 19. 19:59
Az orosz erők a dél-ukrajnai Mikolajiv és Odessza megyékre mértek csapásokat pénteken napközben, a támadásoknak civil áldozatai is vannak - közölték helyi kormányzók.
2024. 04. 19. 18:50
Az EU-tagállamok kormányait tömörítő Tanács úgy határozott, hogy szankciókat vezet be szélsőséges izraeli telepesek ellen, akik felelősek palesztinok elleni súlyos emberi jogi visszaélésekért, többek között kínzásért, embertelen bánásmódért, valamint a palesztinok tulajdonhoz, magán- és családi élethez való jogának megsértéséért Ciszjordániában - közölte a testület pénteken.
2024. 04. 19. 16:55
Élő
Antony Blinken amerikai külügyminiszter nem volt hajlandó újságíróknak válaszolni arra, hogy az Egyesült Államok tudott-e előre Izrael Irán elleni csapásáról, de annyit elmondott, hogy Amerika nem vett részt támadó műveletben.
2024. 04. 19. 14:35
Élő
Ukrajna év végéig elveszítheti az Oroszországgal szembeni háborút, ha az USA nem küld több segélyt – írja a CNN a CIA igazgatójának figyelmeztetése alapján. A téma azért is aktuális, mert az amerikai kongresszus arról vitázik, hogy jóváhagyja-e a Kijevnek szánt, régóta halogatott segélycsomagot.
2024. 04. 19. 11:23
Élő
Irán nem tervez azonnali megtorlást Izrael ellen – közölte egy névtelenséget kérő, magas beosztású iráni illetékes a Reuters szerint.
2024. 04. 19. 10:33
Élő
Dnyipropetrovszk régiót érte nagyszabású orosz rakétatámadás, ebben legalább nyolc ember meghalt, huszonegy megsebesült és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg – jelentették helyi illetékesek péntek reggel.
2024. 04. 19. 09:15
Élő
Cáfolta az izraeli rakétatámadás hírét az iráni Nemzeti Kibertér Központjának szóvivője.
2024. 04. 19. 08:16
Élő
Megugrott az olaj és az arany világpiaci ára, a részvények pedig mélyrepülésbe kezdtek, miután amerikai közlések szerint Izraeli rakétacsapást mért Iránra.
2024. 04. 19. 06:44
Élő
Három drónt észleltek az égbolton Iszfahán felett pénteken hajnalban az iráni állami televízió beszámolója szerint.
2024. 04. 19. 06:41
Élő
Izraeli rakéták csapódtak be Irán területén péntekre virradó éjszaka – jelentette csütörtökön késő este az ABC News egy amerikai tisztviselőre hivatkozva. Az iráni állami média a Reuters szerint robbanásról számolt be az ország központjában, jóllehet, ezeket a jelentéseket megerősíteni egyelőre nem tudták.
2024. 04. 19. 06:28
Élő
Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delon francia filmsztárt, amiért az orosz agresszió „első napjától fogva több nyilatkozatot is tett Ukrajna javára" - jelentette ki csütörtökön Vadim Omelcsenko, párizsi ukrán nagykövet a TV5 Monde francia televízió műsorában.
2024. 04. 18. 21:57
Élő
Ukrán drónt semlegesítettek a zaporizzsjai atomerőmű oktatási és kiképzőközpontja fölött - közölte a létesítmény sajtószolgálata csütörtökön a Telegram-csatornáján.
2024. 04. 18. 20:20
Élő
Az ukrán rendfenntartók a lengyel bűnüldöző szervekkel együttműködve őrizetbe vettek egy lengyel állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy felajánlotta segítségét az orosz titkosszolgálatoknak egy merénylet végrehajtásában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen - hozták nyilvánosságra hivatalos honlapjukon csütörtökön az ukrán főügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
2024. 04. 18. 19:33
Élő
Oroszország 5-8 éven belül, amint újraépítette az ukrajnai háborúban meggyengült katonai erejét, készen állhat megtámadni a NATO-t, amennyiben így döntene - jelentette ki Carsten Breuer altábornagy, német vezérkari főnök Varsóban tett látogatása során.
2024. 04. 18. 18:20
- 11:19 Az M1-es autópályáról tűnt el egy moldovai férfi
- 11:15 Változott a terv: kisebb stadionba viszik a georgiai–magyar focimeccset
- 11:10 A Wikipédiát is feltörte az OpenAI elszabadult MI-ügynöke
- 11:04 Sacha Baron Cohen játssza a főszerepet Quentin Tarantino első színdarabjában
- 10:49 Lövöldözés Brüsszelben: két külön esetben két ember meghalt
- 10:39 Unióspénz-kisokos: megoldódott a legnagyobb problémánk az Európai Unióval
- 10:24 Rendőrnőt és ápolónőt is megrúghatott Selma Blair, vádat emeltek ellene
- 10:18 Benkő Tibor korábbi honvédelmi miniszter lett a Honvéd elnöke
- 10:05 Jelentősen növelheti a vetélés kockázatát egy migréngyógyszer
- 10:03 Halálra taposott egy kétéves kisfiút a nevelőanyja, hét és fél évet kapott
- 10:00 Kele János: Jelenetek a sport el sem kezdett rendszerváltásából
- 09:51 Átmenetileg leállították Schmidt Máriáék könyveinek forgalmazását
- 09:37 „Borzalmas öldöklésbe” torkollt a kenyérmezei csata
- 09:26 „Eszükbe jutott, hogy Juhász Péterrel élek” – Hámori Gabriella a szakmai mellőzöttségéről beszélt
- 09:16 „Le tudnál fotózni engem a tigrissel?” – kérte az egyik látogatót a férfi, mielőtt beugrott a nagymacskához
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 07:01 Halálos incidens történt egy amerikai vidámpark hullámvasútján
- 09:10 Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben
- 09:16 „Le tudnál fotózni engem a tigrissel?” – kérte az egyik látogatót a férfi, mielőtt beugrott a nagymacskához
- 08:55 Megszavazták a gyermekvédelmi törvény módosítását, Gurzó Mária felszólalásából viccet csináltak, a Fidesz kivonult – élőben a parlamentből
