Nagyvilág
Japánban a fenevadról elnevezett Fanfon tájfun miatt százötven légi járatot töröltek vasárnap.
Behívatták az izraeli külügyminisztériumba hétfőre Svédország tel-avivi nagykövetét, mert az új svéd miniszterelnök arra készül, hogy elismerje a palesztin államot.
Közel száz embert vizsgáltak meg Ebola gyanújával, de a fertőzöttség egyik esetben sem igazolódott be, de kilenc embert még nem engedtek el.
2014. 10. 05. 06:11
Haiti egykori elnöke Jean-Claude Duvalier 63 évesen hunyt el szívrohamban. Kínzások, politikais gyilkosságok mellett korrupció is volt a bűnlajstromán.
A záhonyi határőrök biztonsági okra hivatkoztak, azt mondták fegyveresek foglalták el az átkelőt csütörtökön. Azóta is homályos, miért szünetelt a kilépés magyar útlevéllel.
2014. 10. 04. 20:22
Minden eszközt felhasználnak arra, hogy megtalálják az Iszlám Állam túszait - ezt mondta David Cameron, miután a terrorszervezet lefejezett egy brit férfit.
2014. 10. 04. 20:10
Elhagyhatta a kórházat Franciaországban és Németországban is egy-egy beteg.
Egy texasi lakos meglátta a hatalmas viharban rejlő szépségeket, és meg is örökítette a videofelvételen.
Százötvenöt ujgur illegális bevándorlót, köztük 76 gyereket találtak két lakásba zsúfolva Kuala Lumpurban.
Eléggé felkavaró a látvány. A cicus pedig egyaltalán nem is lelkesedett azért, amit tettek vele. De a lényeg az, hogy a módszer működött.
Több mint kétmillióan vettek részt a mekkai zarándoklat, a háddzs keretében a sátán megkövezésének szombaton kezdődött szertartásán.
Íme, a bikafuttatás bika nélküli alternatívája: a boloencierro.
2014. 10. 04. 10:08
Három éve házasok, a lány most nyolc, a férfi 40 éves.
Újabb brit túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam (IÁ), és kijelölte a következő áldozatot.
2014. 10. 04. 06:50
Újabb kisebb csetepaték voltak Hongkongban a demokráciapárti tüntetők és a demonstrációk ellenzői között, ami miatt ismét félő, hogy tömeges összecsapások törnek ki.
Volt miniszterek, politikusok is költötték magáncélra az egyik legnagyobb spanyol bank pénzét.
2014. 10. 03. 21:36
Nem hajlandók tárgyalni a hongkongi vezetéssel a demokráciapárti diáktüntetők vezetői, akik pénteken közölték, hogy a hatóságokat felelősség terheli az ellenük a nap folyamán elkövetett erőszak miatt.
A szudáni rendőrség letartóztatott egy férfit, aki beismerte, hogy meggyilkolta a spanyol nagykövetség egy munkatársát múlt hétfőn.
Ezt Stefan Löfven kormányfő pénteken, kabinetje és programja ismertetése alkalmával jelentette be.
Az Egyesült Államok a korábban bejelentett 3 ezer helyett csaknem 4 ezer katonát küld Nyugat-Afrikába az Ebola-járvány megfékezésére.
2014. 10. 03. 20:24
A dalai láma nem hivatalos tárgyalásokat folytat Kínával arról, hogy ha csak egy látogatás erejéig is, de visszatérhessen Tibetbe.
Legkevesebb harminckét embert taposott halálra a pánikba esett tömeg egy hindu vallási fesztiválon a kelet-indiai Bihar államban pénteken.
- 22:25 Debreceni ultrák: Élhető várost az akkugyárak helyett
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:30 Hektikus adok-kapok végén két védőn is megpattanó lövéssel verte az ETO az Újpestet
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:51 Harry Kane olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa, Dortmundban nyert a Bayern
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 18:42 Yamal-varázslat Barcelonában: fiatalabban triplázott, mint Messi
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, állítólag megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vezetőjét
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
