Nagyvilág

Iszlám állam: újabb túszt fejeztek le

Újabb brit túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam (IÁ), és kijelölte a következő áldozatot.

A felvétel Alan Henning kivégzését mutatja be. A 47 férfit tavaly decemberben ejtette fogságba a fegyveres szervezet Szíriában, ahol egy segélyszállítmányt kísért. A korábban taxisofőrként dolgozó manchesteri férfi felesége korábban videoüzenetben kérte szabadon bocsátását az iszlamistáktól.

Ez már a negyedik videó, amelyen az IÁ egy nyugati túsz lefejezését teszi közzé. Korábban két amerikai újságírót és egy brit segélymunkást végeztek ki az Irakban és Szíriában jelentős területeket birtokló szervezet tagjai.


Europress Fotóügynökség

Ő lesz a következő?

A videón a dzsihadisták Barack Obama amerikai elnöknek üzennek. “Obama, légicsapásokat indítottál Szíria ellen, lecsapsz a mieinkre, úgyhogy mi is lecsapunk a tieidre” – mondta egy maszkos fegyveres a felvételen, amelynek végén azzal fenyegetőzik, hogy kivégeznek egy újabb, Peter Kassig néven azonosított embert, aki a fogságukban van.

Meg nem nevezett amerikai tisztségviselők megerősítették, hogy a 26 éves Peter Kassig az IÁ fogságában van. Az AP információi szerint a szárazföldi hadsereg egy különleges egységének tagja volt. 2007-ben szolgált Irakban, majd egészségi okból, érdemei elismerése mellett leszerelték. Traumatológus technikusnak tanult, majd 2012-ben Libanonba utazott, és a szíriai határ mentén lévő kórházakban dolgozott.

Brit hős

Nagy-Britannia szerint ha a Henning kivégzéséről készült felvétel valódi, akkor a rajta látható jelenet “förtelmes gyilkosság”. David Cameron miniszterelnök kijelentette, hogy Henning megölése ismét az IÁ barbárságát igazolja. Barack Obama elnök közölte, hogy az Egyesült Államok szigorúan elítéli Henning “kegyetlen meggyilkolását”.

Miután a hét elején Alan Henning felesége a videoüzenetben arra kérte a dzsihadistákat, hogy engedjék szabadon a férjét, ebben csatlakozott hozzá tucatnyi brit muzulmán vezető. A férfi kivégzésének hírére Mohammed Shafiq, a Ramadhan Foundation nevű muzulmán segélyszervezet vezetője “brit hősnek” nevezte Henninget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik