Nagyvilág

Százötven embert szorítottak két lakásba

Százötvenöt ujgur illegális bevándorlót, köztük 76 gyereket találtak két lakásba zsúfolva Kuala Lumpurban.

A nyugat-kínai Hszincsiang tartományban élő muzulmán kisebbség tagjaira egy három nappal ezelőtti rajtaütés során találtak a bevándorlási hivatal emberei. Az egyik lakásban 90 illegális bevándorlót, köztük 44 gyereket, a másikban 65 embert és köztük 32 gyereket találtak. Török útlevél volt náluk, az okmányokat a hatóságok hamisnak vélik. A hivatal próbálja kideríteni, hogy honnan jött és hová tartott a csoport. A vizsgálat idejére a Kuala Lumpur-i repülőtérre vitték őket, ott lesznek őrizetben.

A maláj hatóságok megszigorították a biztonsági intézkedéseket, azt követően, hogy egy indonéziai lap arról írt, hogy négy, az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezethez köthető ujgur átutazott Malajzián, mielőtt Indonéziában lefogták őket. Márciusban Thaiföldön szabadított ki a rendőrség kétszáz ujgurt egy embercsempészek által használt táborból, ami megerősítette az arról szóló véleményeket, hogy az embercsempészek jól működő hálózatokat működtetnek a térségben.

Hszincsiangban évek óta dúl az erőszak, amelyért a pekingi kormányzat az iszlamista milicistákat és egy önálló államért küzdő szakadárokat teszi felelőssé. Ujgur csoportok és emberi jogi aktivisták szerint viszont a kormány elnyomó intézkedései – többek közt a vallás korlátozása – vezettek a nyugtalansághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik