Nagyvilág

Meghalt az exdiktátor

Haiti egykori elnökeJean-Claude Duvalier 63 évesen hunyt el szívrohamban. Kínzások, politikais gyilkosságok mellett korrupció is volt a bűnlajstromán. 

Jean-Claude Duvalier, becenevén Baby Doc az ország fővárosában, Port-au-Prince-ben hunyt el, saját lakásán. 63 éves volt. 


Jean-Claude Duvalier  Fotó: MTI 

Duvalier apjától, Francois “Papa Doc” Duvalier-től 1971-ben, mindössze 19 évesen örökölte a hatalmat és ezután 15 évig kemény kézzel irányította Haitit. Miután a népharag miatt 1986-ban távozni kényszerült, csaknem 25 évig Franciaországban élt és 2011 januárban tért haza: saját állítása szerint azért, hogy az előző évi hatalmas földrengés pusztításai nyomán “segítse a haiti népet”. 

Azonban nem sikerült újraindítania politikai karrierjét: ehelyett számos feljelentést adtak be ellene elnöki korszakának visszaélései, többek között illegális fogva tartás, kínzások, jogtalan bebörtönzés és ellenzéki személyek száműzetésbe kényszerítése miatt. Ezekben az ügyekben azonban végül nem kezdődtek meg a bűnperek. Ugyanakkor 2012-ben bejelentették, hogy korrupció miatt bíróság elé kell majd állnia: becslések szerint 300 és 800 millió dollár közöttire tehető az az összeg, amelyet elnöki ideje alatt elsikkasztott.

Egy tavalyi nyilatkozatában Duvalier azt állította: tizenöt évig tartó uralma alatt szép idők jártak Haitin. Mint mondta, kormányzása idején az emberek meglehetősen jól éltek, ma viszont a Karib-tengeri ország a tönk szélén áll. Tagadta, hogy törvénytelen letartóztatásokat, kínzásokat és politikai gyilkosságokat rendelt volna el, visszautasította a korrupció vádját is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik