Nagyvilág
Az osztrák külügyminiszter Facebook-oldalán durva antiszemita megjegyzéseket tett közzé egy 25 éves férfi, ezért száz óra közmunkára ítélték kedden az alsó-ausztriai Korneuburgban.
A csaknem kétméteres cápa először a hajót kezdte el harapdálni, a nőnek végül sikerült kimenekülnie a partra.
30 neves európai művész petíciót küldött hétfőn az Európai Bizottság elnökének, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy Navracsics Tibor legyen a kultúráért felelős uniós biztos.
2014. 10. 21. 14:00
Matúz Gábort azért rúgták ki tíz éve, mert belső információkat hozott nyilvánosságra. Két másik magyar ügyben is döntött kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága.
2014. 10. 21. 13:45
Nem került napirendre a házikedvencek elfogyasztását tiltó tervezet.
2014. 10. 21. 13:12
Petr Pavlenskiy egy olyan „meg nem értett művész", akit valóban nehéz értenünk.
2014. 10. 21. 12:46
A hetvenéves férfi filmeket és magazinokat pakolt egy közparkban, de nem maradt észrevétlen, és letartóztatták.
Az előző tárcavezetőt sikkasztással gyanúsították, noha a kormányfő kulcsszerepet szánt neki abban, hogy elnyerje a választók támogatását az atomerőművek újraindításához.
Mindössze 41 olyan ország van a Földön, ahol tiltják a törvények a gyerekek bántalmazását – közölte az Unicef.
2014. 10. 21. 09:42
Az orosz hatóságok szerint a repülésirányítók és a hókotró vezetőjének hibája okozhatta a Total francia olajipari cég vezetőjét szállító repülő balesetét.
2014. 10. 21. 09:34
1,1 milliárd forintnak megfelelő összeget fizet a mexikói hatóság annak, aki "hiteles és hasznos" információval tud szolgálni az ország délnyugati részén szeptember végén elrabolt 43 diák hollétéről.
Hongkongban túl nagy befolyással lennének az alacsony keresetűek a voksolás kimenetelére – mondta a kormányzó.
Legalább húszan meghaltak, amikor tűz ütött ki és robbanás történt kedden a délkelet-indiai Ándhra Prades szövetségi állam Kákináda városának pirotechnikai üzemében.
A hivatalából botrányosan távozó Gough Whitlam idős korában, 98 évesen hunyt el.
2014. 10. 21. 07:22
A svéd járőrök nemcsak védenek, hanem szolgálnak is - esetenként matekleckével.
2014. 10. 21. 07:20
Magát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti. Ezért segítene másoknak a túlélésben, értelmet adni múltjának.
2014. 10. 21. 07:13
Jogbiztonság felszámolása, ellenzéki sajtó fojtogatása, uniós jogok lábbal tiprása - kemény kritikát kapott a magyar kormány Strasbourgban.
2014. 10. 21. 07:02
A „második legnagyobb magyar városban” a köztársaság kikiáltásának 25. évfordulójára gyűlnek össze. Szebb újrakezdést kívánnak Magyarországnak.
Még 2008-ban javasolhatta a lengyel miniszterelnöknek, hogy osszák fel egymás közt Ukrajnát.
2014. 10. 21. 06:42
Ennél furcsábbat ma már nem fog olvasni.
Az egyik legnagyobb francia olajipari cég, a Total elnök-vezérigazgatójának gépe a sűrű ködben egy hókotrónak ütközött Moszkvában.
2014. 10. 21. 06:15
Az EBESZ médiaszabadság-képviselője szerint bár a magyar kormány valóban végrehajtott kisebb változtatásokat a médiaszabályozáson, a helyzet továbbra sem kielégítő.
2014. 10. 20. 21:57
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
