Nagyvilág

Monica Lewinsky az online terror ellen

Magát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti. Ezért segítene másoknak a túlélésben, értelmet adni múltjának

Az emberek online terrorizálásának beszüntetését nevezte élete új küldetésének Monica Lewinsky, aki azért vált világszerte ismertté, mert 1995-ban, fehér házi gyakornokként intim viszonyt folytatott az akkori elnökkel, Bill Clintonnal. A Forbes magazin egy philadelphiai rendezvényén kijelentette, önmagát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti, szeretne másoknak segíteni a túlélésben és “értelmet adni a múltjának”.

Mint mondta, a Clintonnal folytatott kapcsolata lelepleződésekor nem voltak még közösségi oldalalak, de már akkor is léteztek kommentálható online pletyka- és szórakoztató magazinok és létezett már az e-mail is. Úgy vélte, az ő ügye miatt jött létre a “közösségi média” első pillanata és hogy ő volt az online zaklatások “nulladik páciense”. Kitért a fehér házi gyakornokoskodása idejére, amikor 22 éves, és – mint mondta – “átlagon felül romantikus” volt. “Beleszerettem a főnökömbe, ahogy a 22 évesek szoktak. Ez előfordul. De az én főnököm az Egyesült Államok elnöke volt. Ilyesmi talán ritkábban fordul elő. Most mindezt sok ok miatt sajnálom, amelyek közül nem a legutolsó, hogy emberek sérüléseket szenvedtek. Úgy gondolom, hogy ez sosincs rendben” – tette hozzá.

Lewinsky időközben megszerezte a London School of Economics mesterfokozatát és kézitáska-tervezőként is kipróbálta magát. Monica Lewinsky májusban a Vanity Fair magazinban azt írta, Tyler Clementi tragédiája késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon és felemelje szavát azok érdekében, akiknek életében törést okoztak az internetes botrányok.(A 18 éves Clementi 2010-ben öngyilkos lett, miután diáktársai a New Jersey-i Rutgers Egyetemen webkamerán keresztül a világhálón élőben közvetítették, ahogy megcsókol egy férfit.) “A Drudge Reportnak (egy konzervatív hírportálnak) köszönhetően feltehetően én voltam az első ember, akinek globális megszégyenülését az internet gerjesztette” – írta a Vanity Fairben Monica Lewinsky.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik