Közélet
Szerintük megtévesztett, felheccelt emberek voltak az Országgyűlés alakuló üléséről távozó embereket szidalmazó tüntetők.
2018. 05. 09. 21:14
Tűrhetetlennek tartják, hogy keresztény felekezetek vezetőinek azt kelljen elszenvedni, amit kedden a Parlament alakuló üléséről távozó egyházi méltóságoknak.
2018. 05. 09. 19:41
Vácity József azt mondja, senkit nem buzdított semmire, csak tényeket közölt.
2018. 05. 09. 19:20
Hatékony és gyors reagálású kormányt akarnak Orbánék.
2018. 05. 09. 18:14
Arra hivatkozik, hogy hamarosan megkapja az 1300 milliárdot, amit Kósa Lajossal kezeltetett volna.
2018. 05. 09. 17:20
Nem érte el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 25 egyéni jelöltje a szükséges 2 százalékot a választáson, így az indulásuk után felvett 1-1 millió forint állami támogatást vissza kell fizetnie a pártnak.
2018. 05. 08. 21:39
Élő
Gulyás Balázs azt mondta, be is mondták a hangosbemondóba, csak már nem hallotta senki. Tarnai Kristóf Ábel az egyetlen felszólaló, aki nem tudta
2018. 05. 08. 19:40
Élő
A bőrig ázott tömeg továbbra is a Kossuth téren. Közzétette: 24.hu – 2018. május 8
2018. 05. 08. 19:31
Élő
A korábban körülbelül tízezres tömeg a felére olvadt le. Cserébe egyre hangosabbak, a rendőrök többsoros sorfallal álltak fel a parlament lépcsőjére,
2018. 05. 08. 19:31
Élő
De amíg a szervezők összeszedik magukat, többezer ittmaradt ember ordítja a parlament lepcsőjénél, hogy Mocskos Fidesz
2018. 05. 08. 19:28
Élő
Borsónyi jégdarabok potyogtak a tüntetőkre
2018. 05. 08. 19:24
- 22:11 Rg-thriller a gigakupola alatt: német címvédés a sportágtörténet egyik legjobb döntőjében
- 21:57 Az egyik elsüllyesztésre váró bárkáról jelentkezett be Magyar, és a projekt szűk keresztmetszetéről is beszélt
- 21:42 Egymást érték a tüzek pénteken az egész országban
- 21:25 Nagy átalakítás kezdődött a turizmusban, több kulcspozícióban is csere történt
- 21:06 Nem szuperhősöket kaptunk tőle, hanem örök barátokat – 100 éve született a kis gall, akinek a másik kis gallt köszönhetjük
- 20:37 Óriási egyéni csúcs: Jackl Vivien közel kilenc másodpercet javított eddigi legjobbján
- 20:35 A lehúzott ablakon át menekült ki, miután autójával a csatornába hajtott
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 20:02 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 14.
- 19:52 97. perces dráma az NB I-ben, a Vasas nyerte az újoncok rangadóját
- 19:24 Meghalt egy 19 éves bringás, amikor egy jármű hajtott a versenyzők közé
- 19:13 Letartóztatták a 43 eltűnt mexikói diák ügyének egyik kulcsszereplőjét, a volt kormányzót
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 18:43 Fradi-drukkerekre támadtak, őrizetbe került két lengyel szurkoló
- 18:59 Szívszorító drónvideó készült a Dunakanyarról, miközben elképesztő titkot fedett fel egy kiszáradt víztározó
- 10:45 Halle Berry 60 éves lett: Bond-lány, Macskanő és Oscar-díjas díva is volt
- 13:02 Szíjj és Tiborcz cégei is válaszoltak Magyar Péter felszólítására: uszályokat és szállítási kapacitásokat is felajánlottak
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 15:02 Vitézy: Leállítjuk és felülvizsgáljuk az Otthon Start Program keretében indított lakásépítési projekteket
- 11:50 Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban
- 16:59 Egy ember meghalt az Omis környéki tűzvészben
- 14:24 Jelentősen emelkedik az üzemanyag ára szombaton
- 12:03 Baka András nyertes perére hivatkozva próbálták meggyőzni a fideszes képviselők az Alkotmánybíróságot
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 09:48 Kikosarazta az Alkotmánybíróság a Fideszt a KEKVA-k ügyében

