Közélet
Az autósokat arra kérik, hogy a régi verőcei utat vegyék igénybe – mondta Kovács Viktória, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint az osztrák pár a nyaralójában tartózkodott, ahol az 59 éves nő és a nála két esztendővel idősebb férfi vasárnap összevitatkozott; utóbbi kést ragadott és többször megszúrta az asszonyt. A támadót a rendőrök őrizetbe vették, ellene emberölés kísérletének bűntette miatt indult nyomozás.
Lopás miatt fogtak el a rendőrök Ferihegyen két rakodót. A reptéri dolgozók egy 300 doboz cigarettát tartalmazó csomagot "tettek félre". A lopásra egy utasbiztonsági ellenőr jött rá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy hétfő hajnalban két órakor riasztották a rendőröket, akik azonnal kivonultak, és el is fogták a feltételezett tettest. Egyelőre annyit tudni, hogy a Diószegi utcai lakásban a két férfi valószínűleg összeveszett, és ennek kapcsán sebesítette meg életveszélyesen az egyik a másikat, az áldozatot a mentők kórházba szállították. A körülmények tisztázása [...]
Vasárnap 11 órakor 487 centiméteres vízállással tetőzött a Sajó a Borsod megyei Felsőzsolcánál – ahonnan eddig 1300 embert kellett kitelepíteni. Itt halálos áramütést szenvedett egy középkorú férfi. A Kodály Zoltán utca egyik házában történt a baleset vasárnap délután. A város nagy részét éppen az áradat okozta veszély miatt korábban áramtalanították. Egy aggregátor beüzemelésekor történt a [...]
A tűzoltók vasárnap délután fél hat előtt kapták a riasztást, 13 járművel érkeztek a helyszínre. A tüzet négy vízsugárral körülhatárolták. A helyszínre érkeztek az ELMŰ szakemberei is, hogy áramtalanítsák az oltási területet.
2010. 06. 06. 19:24
Tűz ütött ki egy családi házban a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron vasárnap, amelynek konyhájában egy benzines kanna is felrobbant. A két sérült teste 80 százalékban megégett, mindketten másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek. Értük Miskolcról érkezett mentőhelikopter és a fővárosi égési sérülteket ellátó központba szállították őket. A helyszínen a tűzoltók jelenleg is dolgoznak.
2010. 06. 06. 17:59
Ónod hősiesen tartja magát.
Szombat délután a Jászberényi Rendőrkapitányság ügyeletére lakossági bejelentés érkezett, miszerint a városban holtan találtak egy idős, egyedül élő férfit a saját otthonában. A kiérkező rendőrök az elhunyt testén bántalmazás nyomaira bukkantak, így az elsődleges adatok alapján feltételezhető, hogy gyilkosság történt. Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya indított nyomozást emberölés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes [...]
2010. 06. 05. 18:18
Megdöbbentő látvány fogadta azt az egerbaktai lakost, aki a kertje végében folyó patakban egy holttestet fedezett fel. Az elhunyt egy helyi, 60 éves férfi.
A baleset szombat reggel Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti szakaszon történt.
2010. 06. 05. 08:16
A férfi a repülőtér zöld folyosóján akart belépni az országba, de a pénzügyőrök feltartóztatták. A vámosoknak feltűnt a nigériai puffadt hasa, vörös, vizes szeme, ellentmondásos viselkedése és válaszai. Miután elrendelték a tételes vámvizsgálatot, kiderült, hogy a férfi kábítószert akar az országba csempészni testüregeiben, ezért orvosi vizsgálatra kórházba szállították. A vizsgálat megállapította, hogy a férfi beleiben [...]
Eddig ismeretlen okokból frontálisan ütközött két személyautó a 6-os úton Pécs és Szigetvár között. Két ember meghalt.
Riz Levente XVII. kerületi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő az ügyben rendőrségi feljelentést tett és intézkedett arról, hogy a péntek este kezdődő önkormányzati megemlékezés kezdetére állítsák helyre az 2007-ben emelt emlékművet. Az emlékhelyet 1937. november 7-én avatták fel a rákoskeresztúri Népkertben, de a márványtáblát 1948-ban leverték, helyére 1848-as emléktáblát tettek. Az önkormányzat három évvel ezelőtt döntött [...]
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint Kiss Ernő 2007. november 23-án hajnalban a XIII. kerületi Petneházy utcában ittasan nekihajtott gépkocsijával egy ott parkoló autónak olyan nagy erővel, hogy több másik autó is megsérült. A vád szerint a rendőr tábornok azt a valótlan tartalmú jelentést tette felettesének, Tóth Gábor budapesti rendőr-főkapitánynak, hogy a gépkocsit ellopták. Az [...]
Egy autós nekihajtott a rendőrök csapatszállító kocsijának. Ez állította meg. A férfi elájult, többször is újra kellett éleszteni.
A férfi a kisvárdai kórházban egy súlyos beteg asszony ujjáról tépte le a gyűrűt.
A gyerekek egy erdei táborban betegedtek meg, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mitől, az ÁNTSZ vizsgálata még zajlik.
Az akciósok csütörtökön késő délután csaptak le a 27 éves férfi vélt tartózkodási helyén, a XX. kerületben. A férfi nem tudta magát igazolni, de a rendőrök fénykép alapján be tudták azonosítani. A bűnözőt lopás és visszaélés kábítószerrel bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt keresték, a TOP 10-es lista hatodik helyén szerepelt. Elfogásakor három elfogatóparancs volt érvényben [...]
A szórakozóhelyről kerékpárral utánuk ment egy fiatalember, utolérte őket, és miközben pénzt követelt tőlük, mindkettőjüket bántalmazta. A megtámadottak kiabáltak, védekeztek, és megtagadták a pénz átadását, mire a rabló elmenekült. A sértettek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A helyi körzeti megbízottak hamar felderítették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy [...]
Fegyveres merényletet követtek el Ramon Zubizarreta, a Paraguayi Olimpiai Bizottság elnöke ellen.
2010. 06. 04. 13:57
Hétfőtől csütörtökig öt helyre tört be az a hajdúsámsoni férfi, akit Debrecenben értek tetten; korábban egy ellopott teherautóban őzgidákat is találtak nála.
- 20:32 „Hetet-havat összehordott” – kezdeményezik a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya laicizálását a Partizán-interjúja után
- 20:00 Kelly Osbourne: Akkor rúgtok belém, amikor a földön fekszem
- 19:50 Tévévásárlást tervez? Mutatjuk, mikre érdemes figyelni az ideális modell kiválasztásához
- 19:29 Politikai nézetkülönbség miatt fajulhatott el a vita – állítja a nő, akit összevert a szentmártonkátai alpolgármester
- 18:59 Miért nézik milliók a neten, ahogy mások zabálnak vagy pattanást nyomkodnak?
- 18:33 Háztűzben halt meg egy férfi Üllésen
- 17:57 A Beneš-dekrétumok után erővel és propagandával telepítették át a magyarokat és a szlovákokat
- 17:34 Náci életrajzok, Reese Witherspoon-krimi és Észak-Koreából kicsempészett novellák – ezeket olvastuk februárban
- 17:34 Egy férfi tüzet nyitott a járókelőkre Austin bulinegyedében
- 17:13 Ezek a hatos lottó március 1-jei nyerőszámai
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 16:45 Meghalt Fehér Béla
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Irán legfőbb vezetője; közel 150-re emelkedett az iráni lányiskolát ért csapás halálos áldozatainak száma; Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
